Kérem Várjon!
Cikkek
A bizonytalan kétharmad
Keddi kóstoló 2014/16
Győrffy Zoltán
2014 november 26.

Az utolsó pillanatban befutott borokkal együtt harminc tételt soroltak elénk a legutóbbi Pannon Borboltos keddi kóstolón, bár az arány nem volt olyan gyászos, mint amikor csak újborokat kóstoltunk, most is csak a bizonytalan kétharmad ütötte meg a 80 pontot, ráadásul az évjáratos vörösek között akadtak sokkal nagyobb gondok. Doh, penész, brett, csúnya szavak ezek, borban találkozni velük ritkán okoz élvezetet. Viszont ellenpélda is akadt, kicsit hosszabb a sor, de végigolvasni ezúttal is érdemes.

Első fejezet: újak és remények

A kóstoló elején most is érkezett jónéhány újbor. Ahogy a múltkor is, most sem kápráztattak el bennünket, bár volt néhány, amely egész korrektnek bizonyult, sőt mondhatni, jóivásúvá cseperedett alig pár hét alatt.

Dúzsi Tamás Fürtike Cuvée 2014 (Szekszárd)

Savas, illatosított víz, mondja róla köztudottan fehérboros kollégánk. Illatban valóban visszafogott, némi virág, enyhe fehérgyümölcsösség fedezhet fel benne. Kortyban erős savak, zöldes-virágos illatjegyek, zöldes zamatok. Viszonylag egyszerű struktúra, de könnyed, tiszta, korrekt új fehér. 81 pont, ***

Bankert Chardonnay 2013 (Villány)

Illata elsőre nem teljesen nyílt. Ha levegőztetjük, akkor többet mutat. A struktúra aránylag egymenetes, a savak vezetik a bort, de van ízesség, alma és kevés barack. Kicsit karcsú anyag, de korrekt. 83 pont, ***

Eberhardt Rozé 2014 (Pécs)

Elég szép illatokkal nyit, már-már elvarázsol a tiszta, piros gyümölcsös, az idei rozékhoz képest intenzívebb, már-már áfonyásabb illat. Kortyban aztán a savvezéreltség lesz úrrá a gyümölcsökön, citrusos lesz nagyon a korty vége. Talán rossz passzban kaptuk el, az illatok többet ígértek. 83 pont, ***

Dúzsi Tamás Rozé 2014 (Szekszárd)

A bor textúrája nagyon szép, simulékony, kedves, kis maradékcukor semlegesíti a savakat, az íze visszafogottan gyümölcsös, de illata nagyon semleges. Korrekt, egyszerű, tiszta rozé. 82 pont, ***

Bodor Rozé 2013 (Villány)

Megosztó rozé ez nagyon. Illatában cékla, feketeribizli, túlérett, fonnyadni készülő málna, sőt mi több: málnapálinka. Kortyban vastagabb karakterű, enyhén maradékcukros az ízhatás, visszafogottabb savakkal rendelkezik, a csapat egyik része szerint kissé fáradó, másoknak mg nagyon is bejött. A krémesebb, különc rozék kedvelőinek. 81 pont, ***

Bősz Adrián Siller 2013 (Szekszárd)

Sok friss rozé után kóstolva nagy előny egy jobb évjárat. Meg az a pici tanninérzet a kortyban. Kis fűszeresség, kis gyümölcs, kortyban is jön a piros gyümölcs, az elsőre elég szokatlan szénsav lendületet ad neki. Viszonylag filigrán szerkezet, némi cukor tompítja a kesernyét. 84 pont, ***+

Dúzsi Tamás Marci Cuvée 2014 (Szekszárd)

Újboros, friss gyümölcsös illat, kortyban visszafogottabb savak, ress gyümölcsök, az íz vesz vissza, kicsit „háziborosabb” irányba húz, de ebben az esetben ez egy friss, tiszta, könnyű vöröst jelent nekünk. Nagyon korrekt újbor. 83 pont, ***

Második fejezet: a könnyedség dicsérete

Legutóbb egy nagyon okos, nagyon rangos, nagyon-nagyon társaságnak tartottam kóstolót, a negyedik bor után megkérdezte egyikük, lesz-e végre valami komoly vörös, merlot vagy cabernet sauvignon? Vagy menjen haza most rögtön? Itt tartunk, a kékfrankos, kadarka, de még a pinot noir vagy házasítások sincsenek a piramis csúcsán (ez utóbbiakról kifejtette, hogy azokban mind eladatlan oportó van többségében, átvágás, kamu az egész, parasztvakítás a köbön). Ehhez képest most olyan öröm volt ezt a négy bort inni, hogy külön fejezetet szenteltem nekik, pedig egyikük sem a masszív vörös, nem is akar oda tartozni.

Bodor Kékfrankos 2012 (Villány)

Elég meggyes illatok, elég jó savak kortyban, illatban kicsit a likőr is jön, kortyban is valami nyersességet fedezünk fel benne, van jelleme, ez fontos, így lesz belőle rusztikus, ivós, alap kékfrankos. 83 pont, ***

Bodor Bence Levele Cuvée 2012 (Villány)

Remek vörösboros illat. Amiben meggy és szilva viszik a prímet. Kortyban visszafogott tannin, jó savak, némi bársonyosság, közepes hosszúságú lecsengés, nagyon jó arányok, okos hordó. Mindene a helyén van, nehéz abbahagyni, annyira gyümölcsös, stílusos, csúszós. 88 pont, ****

Polgár Birtok Cuvée 2012 (Villány)

Hűvös, fűszernövényes illat, aztán kortyban enyhe kesernye. Egész gazdag test van rendelve mindehhez, van benne tartalmasság, édes gyümölcs, no meg némi bőrösség. Nincs benne aránytévesztés, ivásra szánták. 84 pont, ***+

Bősz Adrián Szekszárdi Cuvée 2012 (Szekszárd)

Bőrös, fűszeres, de virágok is megjelennek. Érdekes, szokatlan illatok. De nem rossz, csak át kell hangolódni. Amúgy tiszta, nincs vele gond, de kortyban is van a virágos, halványan parfümös jellegből. Amit kis karamell és érett gyümölcsök vesznek körbe, vannak fejtegethető rétegei. 86 pont, ****

Harmadik fejezet: nagyban utaznak

És akkor a nagyobb anyagok, ahol már hordó is akad bőven, francia fajták, itt vitáztunk a legtöbbet és itt rostáltuk ki a legtöbbet. Az alábbiakban sem volt feltétlen egyetértés. Stílusában több olyan bor is van, amit személyesen nem preferálnék, de önmagában jól elkészített, tisztességes bor, ha a tartalmassága megvan, akkor még több is.

Polgár Pinot Noir 2011 (Villány)

Déli pinot, kis gumi, érett gyümölcs, kevés fűszer, kissé lágy a korty vége. Mintha némi lekvárosságba hajlás is megjelenne benne, a szénporosság és a kis húzósság vesz vissza a pontokból, de amúgy teljesen rendben van. 85 pont, ****

Bősz Adrián Merlot Reserve 2011 (Szekszárd)

Hordófűszer és merlot. Nincs egyetértés. Lehet ilyen vastagon is jó bor, tetszetős bor, ez most egész vastag, kissé likőrös illatokkal kezd, erdei gyümölcsös, kakaós, aztán kortyban kávés, dús tannin teszi krémesebbé, masszívabbá. Vastag vagy vaskos, ezt majd eldönti mindenki magának, a bor tiszta és tartalmas. 86 pont, ****

Bodor Merlot 2011 (Villány)

Illat kissé meggyes, amitől friss, de ugyanakkor kissé fügés, amitől meg érett, plusz ott van a bőrösség is, nem túl intenzíven, viszont kortyban érezhető az alkohol, kis likőr bukkan fel a végén. Felismerhetően délies merlot. 84 pont, ***+

Bodor Cabernet Franc 2012 (Villány)

Old school hordózott franc, ami elsősorban a pörkölési jegyeknek, a pörkölt kávénak, vaníliának, fahéjak és szegfűszegnek köszönheti a gazdagságát. Krémes textúra, ami egyszerre édes és keserű. Nagyon jó alapanyag, viszont a hordó felette van, visszafogottabb hordóval sokkal izgalmasabb bor lehetne. 84 pont, ***+

Bősz Adrián Cabernet Franc 2011 (Szekszárd)

Szép illatok, tiszta és friss, de érett piros erdei gyümölcsök. Kortyban is korrekt savak, gyümölcsösség, kevés hordófűszer, fűszerpaprika, kökény, érett málna, némi csoki, a fűszeres vonulat viszi. Elég elegáns, elég tartós. 89 pont, ****+

Polgár Cabernet Sauvignon 2011 (Villány)

Eléggé fajtajelleges, paprikás-erdei gyümölcsös, tiszta illatok. Kortyban kettős a benyomás, a nyers tannin és az édes gyümölcsösség játszik egy csapatban, van benne édes krém és kesernyés kakaópor. 86 pont, ****

Bősz Adrián Emese Cuvée 2011 (Szekszárd)

Illat egész szép, már nyitáskor is, hát még ha hagyjuk nyílni. Van benne hordó, de nem túlzó, utána jön a gyümölcs, kis lekvárral megtámogatva. Vastag, tartalmas a korty: tejeskávé és csokoládé, bors, fűszerek, még füstölt fűszerpaprika is. Egész hosszú, elegáns, jó arányokkal. 90 pont, *****

Legolvasottabb
Legfrissebb