Kérem Várjon!
Cikkek
Zöldcitrom és kókusztej
Keddi kóstoló 2014/12-1
Győrffy Zoltán
2014 október 17.

Megint két részben jönnek a legutóbbi keddi kóstoló 80 pont fölé került borai. Azok nem kerültek be, ahol azt sejtettem, valami gubanc van a palackkal, inkább kóstoljuk újra. A fehérbor-sor, no meg az új rozék az első etapban, volt itt zöldcitromos kesernye és kókuszos édeskrém, borkitalálós és sajnos kevés nagy élmény. De majd a vörösök…

Mészáros Pál Pincészete Szekszárdi Irsai Olivér 2014

Azt mondom, Irsai, SzabóZé meg hogy idei. Bizony. Kicsit zöldes, vékonyan citrusos, de kétségtelenül tiszta illatok. A korty hozza az elvártat, gyümölcsös, bár elég vékony, egyszerű, laza szerkezetű. Olyan bor, amit, elkóstolgatni, elfröccsözgetni bármikor elfogadunk, nagy vágyaink meg nincsenek. Vele. 81 pont, ***

Hárs Pincészet Szajki Illatos Cuvée 2013

Elég populáris, bár kicsit nekem már sok is, illatban inkább parfüm, de mindenképpen virágcsokor, sőt virágbolt is. Elég burjánzó, illatban persze, aztán kortyban visszafogottabb, elég savhangsúlyos, egyszerű szerkezetű. A vége kis kesernyével érkezik, elég röviden tart ki a virágosság. 82 pont, ***

Hárs Pincészet Szajki Olaszrizling 2013

Illata elsőre picit fedett, érdemes szellőztetni. Kortyban olaszrizlinges, korrekt savak, némi fehérgyümölcs, az alkohol kissé kiérződik. A zamatai kitartanak, kerek az érzete, valahogy a szóda jut eszembe, amikor másodára belekortyolok. Szóda kellene neki bizony, fröccsnek teremtették. 80 pont,***

Tűzkő Birtok Tolnai Chardonnay 2012

Elég határozott illatokkal indít, vaníliás, kókuszos. A hordófűszeresség jön előre, kicsit tolakszik is, a fa ad bele rendesen, viszont kortyban meg elég barackos, gyümölcsös, a fa itt is rátesped, viszont fémes, jó savak viszik. Így is, kicsit kevés benne a chardonnay. 84 pont, ***

Gere Tamás és Zsolt Villányi Hárslevelű Válogatás 2012

Illata lassan nyílik, egyre virágosabb, némi hordó is felfedezhető benne, szép, izgalmas bor ígérkezik, aztán kortyban vékonyabb, a hordó, kis csersavérzet jelenik meg, persze azért van gyümölcs is, elég vastag, csak nem elég telt, hogy elég határozottan vigye. Van benne izgalom, van benne fantázia, de billeg a harmónia. 84 pont, ***+

Mészáros Pál Pincészete Szekszárdi Pinot Noir Rozé 2014

Jellemzően újboros, jellemzően pinós rozé illatok, vattacukor, pillecukor, málnás-epres gyümölcsösség. Mindazonáltal még nagyon friss töltés, ezt érezni is rajta, pár hét ezen segít. Kortyban a savak viszik, elég húzós, aztán pici cukor megédesíti a korty végét. 82 pont, ***

Lelovits Tamás Villányi Primőr Rozé Cuvée 2014

Benne van minden, amit egy primőr rozétól szeretnénk kapni. Természetesen 201-ben. Piros gyümölcsös, könnyed, elég gyümölcsös, elég laza rozé, jó savakkal, pici déli stílben nyomja, olyan napon fekvős lustasággal, ráérősen maradósak a zamatok a szájban, de ettől még behízelgőbb. 84 pont, ***+

Lisicza Borház Pécsi Rozé Cuvée 2014

Az egyik legvibrálóbb tizennégyes rozé a piacon, illatos, zöldpaprikás, feketeribizlis, összetéveszthetetlen. Ugyanakkor kortyban kedves, egyszerű, laza rozé, nincs feszengés, mondjuk nincs túlsúlya sem. Könnyed újborozáshoz, tisztán, fröccsben, délben, este. 84 pont, ***+


Legolvasottabb
Hirdetés
Legfrissebb