Kérem Várjon!
Cikkek
Szekszárdi Barack
Négy fiatal szekszárdi borászat
Radics M. Péter
2008 December 19.
Még javában folyt a szüret, amikor október közepén mintavétel céljából hosszú körutat tettünk a Szekszárdi borvidéken. Már Barack Obama az amerikai elnökválasztás nyertese, amikor a cikk elkészült, a fiatal szenátor programjának központi eleme pedig a változás, a „fiatal” és „jó” halmazok metszéspontjának keresése volt. A Pécsi Borozó négy fiatal, feltörekvő borászról és borászatról számol be, akiket most egy olyan kormányba ajánlanánk, amit borértők választanak.

Persze ez egy véletlen apropó, csak azért ne tessék máris a szerkesztőségbe telefonálni, mert az asszociáció meglehetősen távoli. A bemutatott szekszárdi borkészítők annál közelibbek, a Pécsi Borozó felderítői már a Szekszárdi Szüreti Napokon felfigyeltek rájuk. Obama még kampányolt, ők még bőven szüreteltek, de a bemutatás elkészült.

Íme négypontos javaslatunk:

1. Csapatmunka

Fiatalság, hagyomány és közös munka – ez volt az első három szó, amit a Neiner Pincében lejegyeztem magamnak. Errefelé nem ritkák a több száz éves családi hagyományok, és az 1700-as évek elején a környékre települő ősök helyválasztása máig hatóan sikeres. Neiner Andrással, Istvánnal és Jánossal az Őcsényi-hegy oldalában találkoztunk. Ők hárman művelik a szőlőt, gondozzák és építik a birtokot, és készítik a bort a pincében. Benyomásaink alapján ők valószínűleg sok szempontból három különböző személyiség, akik ha kell, vitáznak, de ha kell remekül dolgoznak együtt.

Fotó: Wéber Tamás

Egyelőre nem erre építik „marketingjüket”, de népszerűségük egyik oka, hogy ők igazi kézműves borászat. Pár hektárnyi szőlőjük van, amin van olyan bakművelésű kadarkaültetvény, aminek látványa önmagában is egy nosztalgikus időutazással ér fel. Az Őcsényi-hegyen van a tanya. Jól látható, hogy gyakorlatilag manufakturális módszerekkel dolgoznak, megőrizve az évszázadok során átadott hagyományos eljárásokat. Egyik specialitásuk a Láng Siller megosztó bor, van akinek a műfajból nagy kedvence, de olyat is ismerünk, aki nem tudja nagyra értékelni. 2007-es kadarkájukról a megítélés már annál inkább egyhangú: vastag, értékes, könnyen iható kadarka-értelmezés, átható gyümölcsösséggel. Ebből összesen 3000 palack készült, a pincénél meglehetõsen barátságos áron kapható. Autentikus kézműves bor, a legjobb fajtából.

 

2. Fiatalság, természetesség

Nem használok fajélesztőt, nem használok segédanyagot” – mondta tollba egyik fő elvét a Pécsi Borozó újságírójának Németh János.

Janó új a piacon, borai először 2007-ben kerültek a vinotékák polcaira, de kétségtelen, hogy máris számottevő sikert aratott. Méltán. Lelkesedünk és szurkolunk is egyúttal, hogy a fogadtatás tartósan visszaigazolja a lelkesedést, amivel Németh János a borait készíti, és a borkészítő műhelyt fejleszti. A pince és a szőlők jó része az Iván-völgyben van, impozáns kilátással a borvidék több dűlőjére. A pincének helyet adó ház az utolsó előtti az utcában, de egy szimpatikus kóbor kutya jelenlétünkben is próbálkozik Jánosnál, valószínűleg idáig mindig megéri neki elsétálni.

Kékfrankos, cabernet sauvignon, cabernet franc, syrah és zweigelt a fő fajták, a palettát olaszrizling egészíti ki, ebből a kóstolt 2008-as most nagyon ígéretesnek tűnt. Egyik kedvencünk volt egy 2007-es franc, nagy testtel, magas alkohollal és extrakttal, szép, jellegzetes bor. Sikeres és elismert a Porkoláb Cuvée, ami merlot-ból és sauvignonból áll össze. Egy dolog hiányzik csak egy teljes szekszárdi választékhoz (bár tervben van!): nincs még kadarka, és így nincs még bikavér sem. De ha lesz, mi már elõre foglalnánk néhány palackkal mindkettőből!

 

3. Precizitás

A 2001-ben alapított Dániel Pince érdekes színfoltja a feltörekvő szekszárdi borászatoknak. Kiválóan felépített marketing és egészséges önbizalom biztosítja, hogy aki arra jár, biztosan meg fogja kóstolni valamelyik borukat. Dániel Zsoltot szó szerint a szüreti munkák kellõs közepén találtuk, ha valamit elfelejtenék megemlíteni, az azért van, mert a bogyózó mellett beszélgettünk, aminek zúgása még most is ott van a fülemben. 

Dániel nem a környékről való, és néhány éve kezdett borkészítésbe Szekszárdon. Idejét így is megosztja „civil élete” és a pince között, ez az időbeosztás pedig meglehetősen feszes. A pincében rend, precizitás és tisztaság, hovatovább sterilitás uralkodik. Olyan, amilyet én korábban nem tapasztaltam. Dánielnél a borkészítéshez ez elengedhetetlen feltétlen, ezért meghajolunk a hozzáállás és a szakértelem elõtt. A Pécsi Borozó által a szüreti napokon kóstolt 2005-ös kékfrankosuk nagyon testes, telt pörkölési aromákkal. Íze egészen gazdag, gyümölcsös, kicsi aszalt beütéssel. Nem bántuk meg a 2004-es merlot-t sem, amit mély, elegáns illatok, érett, hosszú – csokis-epres – íz jellemez. A sterilitást azért oldja a stílus. A Szabó Lőrinc-versek iránti rajongásáról ismert Dániel Zsolt borainak címkéin versrészletek olvashatók.

 

4. Céltudatosság

A Borműhely az idei év egyik legnagyobb szekszárdi felfedezettje: Pálos Miklós (képünkön) és Halmosi Áron közös vállalkozása. Ők sem akármilyen páros: Pálos gondol, meggyőz, előremegy és szenvedélyes, ehhez Halmosi Áron átgondol, helyre rak, ellenpontoz. 

 

 

Fotó: Wéber Tamás

 

A standard borokat jelentõ Rokka sorozat 2007-ben hozott egy élénk, virgonc kékfrankost, egy könnyű, gyümölcsös kadarkát és egy kellemes, ízletes fehér cuvée-t. A pincészet 2006-os kékfrankos válogatása De Facto néven fut, a prémium kategóriába igyekszik. És egyértelműen ez a legszebb, hol gyümölcsös, hol inkább a fűszeres arcát tolja elõtérbe.

 

Mindezt a Borműhelynél Forrai Ferenc címkéi teszik teljessé, ezek eredetiek, kifejezőek, trendik. Várjuk, hogy kijöjjön velük a főként blauburger fajtából készülõ Campus sorozat is. Nem titkolt cél a friss, gyümölcsös borral, hogy az ezerforintos kategóriában is megbízhatóságot, élvezetet kereső, főként fiatal, egyetemista (ezért a név) vásárló elégedett legyen. Méghozzá jó áron (ha már Áron a társam – mondta erre Pálos). Itt hordómintából olyan 2007-es cabernet franc-t is lehet kóstolni, ami ha a boltokba kerül, a legígéretesebb vételek közé fog tartozni, szinte biztosan.

 

 

Reméljük Obama úr megfogadja személyügyi tanácsainkat kormánya összeállításánál, de ha mégsem, hát barack a mi fejünkre. Legalább ők maradnak itthon, és ez minket politikától függetlenül, borilag fog jó érzéssel eltölteni.