Kérem Várjon!
Cikkek
Portugieser du Monde hatodszor
Először közönség előtt tíz Villányi RedY
bori
2018 April 04.

Miért érkezik Pécsre évről–évre tucatnyi rangos nemzetközi borbíró? Miért neveznek egy pécsi borversenyre minden évben mintegy 100 bort szinte minden közép-európai bortermelő országból? Mert a Portugieser du Monde a portugieser, azaz kékoportó fajta egyetlen nemzetközi versenye, szakmai találkozója és tematikus kóstolófesztiválja. Aki ezzel a fajtával szeretne megismerkedni, az minden évben, pontosan húsvét után egy héttel (azaz idén április hatodikán és hetedikén) Pécsre figyel. Idén több újdonság is szerepel a rendezvény programján, többek között premier előtt itt kóstolhatják meg először a borkedvelők a Villányi borvidék új közösségi bisztróbor kezdeményezését - a REDY tíz villányi pincészet tolmácsolásában, tíz verzióban érkezik a fesztiválra.

Az első Portugieser du Monde 2013-ban valósult meg Pécsett és Villányban, azóta is ez a két fő helyszíne, általában Pécsett történik a verseny és a kóstolófesztivál, a szakmai programok pedig Villányban. A verseny fővédnöke dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, a fő támogatója pedig a Villányi borvidék hegyközségi tanácsa.

A portugieser fajta egész Közép-Európában elterjedt, hívják portugizernek, purtugizacnak, portugalkának, blauer portugiesernek vagy modrý portugalnak, így jó lenne mindezeket a borokat egy mezőnyben látni. A nemzetközi portugieser fajtaversenyt a kétnapos rendezvény első napján, április 6-án bonyolítják le, nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg a benevezett borok. Másnap, április 7-én, 14 és 20 óra között a pécsi Zsolnay Negyed m21 galériájában adják át a champion díjakat, az aranyérmes és ezüstérmes boroknak járó elismeréseket, valamint itt kóstolhatja meg a nagyközönség is a nevezett borok nagy részét, valamint a Pécsre érkező borászatok portugiesereken túli kínálatát is.

A szervező Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin felhívására évről-évre több bor érkezik a versenyre és egyre több a külföldi pincészet a kóstolófesztiválon is:

  • 2013:    4 ország              62 bor
  • 2014:    6 ország              72 bor
  • 2015:    8 ország              67 bor
  • 2016:    9 ország              96 bor
  • 2017:    9 ország            101 bor

A borászok a megmérettetésre fiatal, előző évből származó portugieserekkel; régebbi évjáratos portugieserekkel; minimum 50 %-ban portugiesert is tartalmazó házasításokkal és 2016-tól egy új kategória is él: portugieserből készített különlegességekkel (fehérborokkal, rozéborokkal és pezsgőkkel) is jelentkezhetnek pincészetek. 

A zsűri általában 15-20 tagú, ebből 10-15 külföldi és 5 magyar taggal, az elnöke dr. Kosárka József borakadémikus. A korábbi években a Portugieser du Monde-on zsűriztek már rangos magyar, horvát, szlovén, szerb, lengyel, portugál, chilei, japán, szlovák, kínai, dél-koreai, német, dél-afrikai, lett, osztrák, olasz, spanyol és kanadai borszakértők.

Az idén a nemzetközi zsűri tagjai a következők lesznek:

  1. Brigitte Riener (Ausztria)
  2. Ercsey Dániel (Magyarország)
  3. Georgi Mihov (Bulgária)
  4. Igor Lukovic (Szerbia)
  5. Ivo Kozarcanin (Horvátország)
  6. Katarina Andersson (Svédország)       
  7. Kosárka József (Magyarország)
  8. Kőszeli András Magyarország)
  9. Labancz Richárd (Magyarország)
  10. Lakner Péter (Magyarország)
  11. Mar Galvan (Spanyolország)
  12. Markus Hungerbühler (Svájc)           
  13. Milan Stojicevic (Szlovénia)
  14. Pier Paolo Lorieri (Olaszország)                   
  15. Sebestyén Csilla (Magyarország)
  16. Stasa Cafuta Trcek (Szlovénia)
  17. Susan Hanauer (Magyarország)
  18. Tamás Róbert (Magyarország)

A versenyre március végéig lehetett beküldeni a borokat, hat magyar borvidékről és szerb, horvát, szlovén, szlovák, osztrák és német borvidékekről jelentkeztek, idén 80 bor érkezett be.


A Portugieser du Monde kóstolófesztiválján, április 7-én 14 órakor lehet majd először megkóstolni, a hivatalos premier előtt a Villányi borvidék újdonságát. A REDY, a Villányi borvidék legújabb, „Y” generációs közösségi bisztróbora.

Könnyed, gyümölcsös, vidám, fiatal, bulis, kedves, pimasz, vagány, izgalmas. Nem akar több lenni, mint ami, de kevesebb sem. Pont olyan, mint a készítői, a fiatal és örökifjú villányi borászok. A villányiak szeretnek és tudnak is bulizni, ezért megalkották a tökéletes bulibort, a RedY-t.

A RedY Villány vidám arca. Portugieser alapú házasítás, mely a fajta igazán szerethető tulajdonságait egyesíti a többi fajta (többnyire Blauburger, Zweigelt, Kékfrankos, Kadarka és más Villányban honos fajták) izgalmas fűszereivel. Színe a fiatal vörösborokra jellemző közepes árnyalatú rubin. Illatában fiatal, legfeljebb fejlődő aromajegyeket mutat, az elsődleges piros és feketebogyós gyümölcsök a meghatározók, melyet kis virágosság, fűszeresség és az enyhe hordó használatra utaló visszafogott fás jegyek egészíthetnek ki. Ízvilágában lendületes, a bor fiatalos jellegéből adódó, primer, gyümölcsös jegyek dominálnak, melyet nem túlzó virágos, enyhén fűszeres jegyek egészíthetnek ki, háttérben az esetleges rövid ászokhordós érlelésre utaló édesfűszeres zamatokkal.

A bort azonos márkanévvel, játékos közös címkével kerül forgalomba. A palackot meglátva szinte azonnal kézbe kell venni, és indulhat a játék. Azonos villányi stílus, különböző értelmezésben. A bort kizárólag a gasztronómiában, borbárokban, fesztiválokon kívánják értékesíteni, ezzel népszerűsítve a Villányi borvidéket. Ezzel a borral a fiatal generáció megszólítása a cél, hiszen egy igazán kedves, könnyed, és nem utolsó sorban barátságos árú házasításról van szó, ami remek belépő a villányi vörösborok világába.

Hol találkozhatsz RedYvel?:  Premier előtt: Portugieser du Monde kóstolófesztivál, VinCE Budapest workshop, ProGasztro Klub Gazdasági Egyetem, Hú!SVÉT 2018 Palkonya - Hivatalos premier: Gourmet Fesztivál Budapest.

RedY termelők:

  • Bock Pincészet
  • Csányi Pincészet
  • Gere Tamás és Zsolt Pincészete
  • Maczkó Pincészet
  • Mokos Pincészet
  • Ősi Pincészet
  • Polgár Pincészet
  • Szemes Pincészet
  • Tiffán Ede és Zsolt Pincészete
  • Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet


A Portugieser du Monde kóstolófesztiváljára április 7-én a pécsi Zsolnay Negyedbe mintegy 300 borkedvelőt várnak a szervezők, akik kedvezményes, 3000 forintos elővételi jeggyel közel 100 bort kóstolhatnak meg. Jegyek elővételben a jegymester.hu oldalon és a Zsolnay Negyed jegypénztáraiban lehet váltani.