Nemrég volt ugye némi születésnapi mulatság, bontottuk is pár palack bort, két zsák üres üveget vittem ki a szelektív járathoz, gondolták is a srácok a kukásautón, micsoda alkoholista ez már megint. No de ami elfogyott, elvitték a palackját is, viszont akadt egy-kettő bontott tétel, bettem a hűtőbe, jól visszadugózva. Ahogy lenni szokott, majd megiszogatom esténként, gondoltam, aztán persze nem. 

A Borkultúra Szabadegyetem február 15-i rendezvényén bemutatkozott három Mátrai borász, akik a jól megszokott menetrend szerint kóstoltattak, beszélgettek és biztosították a jó hangulatot az Illyés Gyula Kar aulájában. Rövid beszámolónkból pedig az is kiderül miért is olyan különlegesek a Mátrai borvidék borai és borászai.

Nagyjából ezer valahányszázan vettünk részt a Budapesten megrendezett Borjour Magnum idei rendezvényén, ahol a 6000 Ft-os belépő birtokában a látogatók három szinten annyit és annyiszor kóstolhattak, ahányszor volt hozzá merszük, vagy később egyensúlyérzékük. Az ELTE Kongresszusi épületének gömb aulájában több mint 120 kiállító borászat változatos kínálatát sorakoztatta fel a habzóktól egészen a masszív vörösekig.

Hagyományainkhoz híven idén sem hagytunk ki a belgrádi borvásárt, borexpót, vagy akárhogy is neveznénk, hivatalosan a BeoWineFairt. Összefogtunk hoteles kolleginákkal, őket a turizmus vásár érdekelte, bennünket meg ugye az kevésbé. Bár a régió legtömegesebb, talán legtöbb kiállítót is vonzó expója ez, horeca, bor és turizmus egy helyen, özönlik a nép, vannak még attrakciók, hol egyiptomi táncosok, hol maskarás tűznyelők, mindig van hova kapni a fejed. A magyar standon is jártunk, idén már a főcsarnokban, jó helyen állt, lehetett volna talán mozgalmasabb, mosolygósabb és vidámabb barakk is, de hát mi így éljük meg a válságot (is). Szomszédaink viszont látszólag ügyet sem vetnek a recesszióra és már délre túl voltunk féltucat kávén, hátbaveregetésen, hárompuszis ismerkedésen. És akkor találkoztunk Maurer Oszkárral.

Van az úgy, hogy ünnepelni is szakítunk időt. Tettük ezt szombaton is. Az ünneplés nem elmélyült kóstolás, hanem ünneplés, boldogság, öröm és zene, tánc és beszéd, étel és bor, ahogy mondani szokás: két végén égetjük ilyenkor az usb-t. Jegyzetfoszlányok, emlékdarabkák szombatról.

Minden konyhai történet egy személyes élmény köré épül. Talán éppen azért, mert a konyha más közeg, érzelmeket közvetít, hiszen ott valaki egy másik ember vagy emberek öröméért dolgozik. Nem is kell ezt túlmisztifikálni, egyszerűen csak enni jó, meg szerintem főzni is, kifejezetten. És ott, ahol jó (l)enni, könnyebben nyílik a lélek, gyorsabban szelídül a ránc. Hogy a történetet se feledjem, el kell mondanom, hogy egyszer elzarándokoltam Budapestig egy mozsárért. Tudom-tudom, helyi viszonyok között ez nem egy El camino, mégis ráncolta a szemöldökét egy kedves rokonom, mikor kérdésére töredelmesen megvallottam, hogy az utazás fő motorja a gránitmozsár beszerzése volt, minden egyéb csak libatepertő és köménymagos pálinka. 

Az osztrák cirfandlik után halászlevet készített drága Dusán barátunk a szerdai borklubban (bajait/mohácsit/bezdánit) - a borokat illetően meg csak annyi volt a kikötés, hogy mindenki hozzon egy palackkal abból, ami szerinte a leginkább passzol a halléhez. A spektrum nagyon széles volt, és akadtak meglepetések bőségesen. Dusán halászleve parádésra sikeredett, belsőséggel, ponty és harcsa fejekkel, ahogy illik. Meg sem álltunk négy tányérig mz kollégával, mellé persze folyamatosan töltötték a borokat, muszáj volt kideríteni, hogy melyik fajta teljesít a legjobban. Jegyzetelésre nem sok idő jutott, így távirati stílusban, nagy körvonalakban és a fő benyomásokat összefoglalva tudunk tudósítani az eseményről.

A Pécsi Borvidék és a cirfandli elválaszthatatlanok egymástól, az országban másutt nem is találunk cirfandli szőlőt (sajnos már Pécs környékén sem túl sokat…). A világban is nagyon ritka ez a szőlőfajta, egy kisebb szlovéniai területet leszámítva csak Ausztriában találkozhatunk vele. Bécstől mintegy 20 km-re fekszik Gumpoldskirchen, a település határában találhatóak a legnagyobb cirfandli (zierfandler) ültetvények. A kétezres évek elejéig volt is együttműködés a két település, a két borvidék között, évről-évre megrendezésre került egy nemzetközi cirfandli verseny is. Sajnos ez a kezdeményezés elhalt, mindenképpen érdemes lenne életre kelteni a kapcsolatot, és a cirfandlik megmérettetését is. 

Mit taníthat két olaszországi borvidék Villánynak? – tette fel magának a kérdést 2011 őszén a siklósi Riczu–Stier Pincészet stábja, a választ a legmegfelelőbb helyeken kutatva. Háromnapos programjuk úticéljának Dél-Tirolt és Toszkánát szemelték ki, a kirándulásra pedig a pincészet munkatársain kívül néhány partnerüket, köztük a Pécsi Borozót is invitálták.

Csak azért nem hullattunk könnyeket, amikor néhány éve a Pécsi Sörfőzde kivonta a boltok polcairól a Három Királyokat, mert akkor még nem voltunk annyira rajta. Tavaly decemberben annál nagyobb lelkesedéssel vetettük bele magunkat a feltámasztott sör fogyasztásába.