Vannak borok, amelyek vakon is levehetünk a polcról. Ismerős címke, fajta rendben, az évjárat szinte érdektelen. Nem csak a boripar tömegtermékei hozzák ezt, de vannak olyan típuskedvenceink is, amelyek kisebb műhelyekben készülnek. A magyar éttermek jórészében a merlot rég és talán most is a Heimann Merlot-t jelentette. Már kapható a 2011-es évjárat.

Lassan kialakult a rendszere a kétheti baráti-szakmai kóstolgatásainknak, az apropó persze mindig néhány új bor, amihez hozzácsapunk pár kedvencet és arról kevesebbet beszélünk, ami a legfontosabb, hogy jó barátok között bort inni, beszélgetni. Jegyzetek születnek, hol több, hol kevesebb, most kedden szorgalmas voltam és talán csak egy bornál maradt el a szöveg. Amit a hajtás után mutatunk be, ott viszont jegyzetelhettem, mert mindannyiunknak volt véleménye. 

A gombák nem csak külön ágat képviselnek a növények és az állatok mellett, de a gombákkal való foglalkozás külön és különc terepe az élõlényekkel kapcsolatos szakmáknak is. A mikológia mint a gombák tudománya talán a leginkább kötõdik a gasztronómiához, ahhoz, hogy mit és hogyan ehetünk meg. Elhivatottság, tudás, óvatosság és természetbarátság a szakma védjegyei, amivel a Pécs közeli Komlón élõ Bársony Kornél szabadfoglalkozású mikológus is kivívta az országos szakmai elismerést, aki mellesleg 40 éve gombaevõ vegetáriánus.

Nemrég családiasra tervezett, majd szlovák törzsvásárlókkal feltuningolt vertikális kóstolót rendeztek Gere Attila Pincészetében. A Kopár tíz évjáratát bontották meg, volt még egy ilyen alkalom Budapesten is, mi Villányt választottuk. Az autentikus helyszínen tíz bor érdekelt bennünket, szorgalmasan jegyzeteltünk, kóstolgattunk, összegeztünk. A végeredmény a hajtás után. És megelőzve a bejegyzéseket, jómagam is tudom, hogy a Kopár egy ideje Kopar, de ez kevésbé érdekel, mint hogy milyen bor is van a címke mögött.

A kékfrankos Magyarország legelterjedtebb szőlőfajtája, illetve mi magyarok vagyunk a fajta – termőterületét tekintve – elsőszámú termesztői. Ettől függetlenül a műveltebb külföldi borissza Ausztriához köti, osztrák fajtaként tartják számon. Népszerűsítéséért tett erőfeszítéseiket figyelembe véve ez teljesen helytálló megállapítás, eredetét tekintve viszont nehéz lenne tényként bármit is leszögezni. Jóllehet a XX. században kezdett el nagyobb felületen terjedni, mégis csupa talány és megválaszolatlan kérdés lengi körül ezt a nem oly' régóta megismert szőlőfajtát. Vegyünk sorra néhány adatot, illetve feltevést, amit a kékfrankos eredetével kapcsolatban tudunk.

Nagynyárád két pincesorral is büszkélkedhet. A présházak nagy része takaros rendben sorakozik a dombokon, s bár néhol már veteményest, vagy rosszabb esetben akácost látni, azért a legtöbb pincénél még szőlősorok húzódnak. A Pécsi borvidék nyugati területeire jellemző módon jó földet és szőlőtermesztéshez ideális körülményeket találunk itt, viszont kevés palackos bort előállító borászatot.

Minden alkalommal, amikor a tolnai dombok között autózunk, rácsodálkozunk a minduntalan felbukkanó szőlőültetvényekre, amelyek behálózzák egész Tolna megyét. Másfél évtizede önálló borvidék a tolnai, talán a legnehezebben ébredt fel, a boros körökben ismert nevek sincsenek féltucatnyian, szélesebb körökben talán egyet-kettőt ismerhetnek. Ezért is öröm, ha azt látjuk, hogy vannak fiatalok, akik hisznek ezekben a dombokban, ezekben az ültetvényekben és a tolnai borokban.

Az utóbbi pár évben lett divat a bor és a csokoládé párosítása. Előbb jöttek a vörösborok a tömény csokis desszertekhez, aztán megjelentek a bonbonok és furfangos ízvilágú töltelékekkel igyekeztek párt találni a borok között, végül már a fehércsoki és a fehérbor is jegyben kezdett járni az ilyen kóstolókon. Van aki idegenkedik ettől, mondván a csoki ugyanúgy nem való a borhoz, mint a fagylalt vagy a savanyúság, mások meg éppen izgalmakat találnak a harmóniakeresésben. Mi régóta nyomon követjük a siklósi-máriagyűdi Kakas Bonbon útját, most épp a pécsi Addóban értük őket utol.

Kedves Olvasóink, Kedves Barátaink! Úgy döntöttünk, hogy a december 3-án megjelenő lapszámunk lesz az utolsó nyomtatásban megjelenő Pécsi Borozó. Mint azt tudjátok, olvastátok a magazinban vagy sokakkal beszéltünk is róla, már egy ideje kerestük a megoldást, hogyan is lehetne fenntartani a magazint. Ígéretekkel semmiképpen nem lehet, mást meg nem nagyon látunk a jövőre nézve sem, ezért amíg még van annyi bennünk, hogy egy utolsó lapszámot tisztességgel, becsülettel összehozzunk, addig igyekszünk az elmúlt fél évtizedhez méltón búcsúzni.

A tíznapos pécsi borfesztiválra alig jutottam ki, egy délutánt, egy estét tudtam rászánni. Magyarázom ezt talán az időszűke miatt, másrészt meg miattam van ez így, akiben nem dübörög a fesztivál-boogie. De azért becsülettel körbejártam, dzsáminak fel, Zsolnay-kútnak le. Közben pohár a kézben, jó üvegpohár volt, kóstoltunk is pár bort, beszélgettünk. S alig van vége, máris itt van a hétvégén Villány, péntektől a vörösboroké a főszerep.