Kérem Várjon!
Cikkek
Óraátállítás
Egy bor: Markus Huber Pinot Noir „HIMMELREICH“ 2017 (Traisental/Ausztria)
Győrffy Zoltán
2020 október 27.
Nem nagyon írtam mostanság borról. Kóstoltam viszont elég sok bort továbbra is, sokszor még jegyzeteltem is, de mégsem írtam meg. Biztos voltak olyanok, akik vártak is ilyen-olyan cikkekre, de nem születtek meg. Talán majd egyszer lesz retrospektív, de most még nem. Nem éreztem úgy, hogy lenne mit és lenne kinek mondanom.

Szombat este egy baráti beszélgetésre ültünk be a pécsi Elevenbe, hosszú sort kóstoltunk végig, voltak nagy élmények, egy különösen megfogott. Ez a bor most apropó, hogy elmondjam, miért vártam mindeddig. Miért hagytam, hogy a többiek, leginkább Ercsey Dani, meg Jakab Tamás húzzák az igát. Ők nem hagyták, hogy elhamvadjon a parázs. Amiből majd lassan kialakul egy új forma, miközben visszük tovább az örökséget. Minden tekintetben.

Egy remek francia, Loire-menti pezsgővel kezdtük a kóstolást, 100% cabernet franc az alapanyag, blanc de noir, Saumurből. Ha már villányi borászatot működtető barátjával kóstol az ember, mi lenne jobb indítás, mint ez a crémant a Maison Louis de Grenelle-től?

No de vissza az alapokhoz. Valamikor augusztus huszadika környékén írtam posztot utoljára a Pécsi Borozóra, ünneptől-ünnepig mondhatnám, most jött el újra az ideje. Kellett a pihenő. Miért is?

a) unalom

Nem nagyon éreztem motivációt, hogy megírjam az élményeimet, mert egyszerűen untam a formát, a témát, a gépet elővenni, miután lement a munkanap és nyugovóra tért a család. Bármi jobban érdekelt, egy könyv, egy film, egy tortaszelet vagy egy narancs. És ha én untam, miért nem unná az olvasó, érzi ő is, ha sablonossá, modorossá válik egy szerző.

b) csalódottság

Volt bennem persze csalódottság is, úgy látom, hogy ma kevesebb ember foglalkozik a borral valódi témaként, mint akár tíz évvel ezelőtt. Hol vannak a parázs kommentviták, dühödt borászhívások egy-egy borértékelést követően, hova tűnt a szellemi pezsgés a bor mellől? Vannak fogyasztók, vannak borturisták, van borvásárlás, de nincsenek olyan fórumok, ami valóban olvasottak, valóban elismertek lennének és amelyeknek valóban lenne hatásuk a piacra. Egy amerikai borásszal beszélgetve elmondta, hogy melyik lapban ki írt róla, ismeretlenül, érdek nélkül, majd hirtelen nagyságrendet lépett az érdeklődések és látogatások száma. Tudja ezt itthon valaki?

c) fáradtság

Belefáradtam. Tizenhárom év alatt túl sok felesleges vita, felesleges kör, felesleges védekezés és felesleges idő ment el, amit nem hagytam még észrevenni sem, csak hordoztam legbelül. Amikor megszületett a döntés, hogy leállunk, ez a fáradtság előszivárgott és eluralkodott egy részemen. Minden más ment tovább, a boros dolgokban most nem ugrottam, nem vettem előre, csak hagytam, hogy az élet alakítsa. Most is hagyom, mert a fáradtség múlik és mögötte azért van még lendület.

A fehérek között sok remek tétel volt, személyes kedvencemet hadd említsem meg, Ivica Matošević 2019-es malvazija istarska borát a horvátországi Isztriából, ami egy friss, de mégis tartalmas, élvezetes fehér, akár azon el lettem volna egész este.

Ahogy beszélgettünk az este folyamán, pár dolog a saját jövőképemmel kapcsolatban is egyre jobbak kikristályosodott. Milyennek látom a Pécsi Borozót az online térben?

Ha rajtam múlik, nem mi diktáljuk majd a legfrissebb technológiai trendeket, nem lesznek 15 másodperces videó szösszenetek, nem lesz túl sok vicces kóstoló (az édes vörös lélektani határ volt), nem érdekel a tömegek elérése. Azok elérése érdekel, akiket megmozgat annyira a bor, hogy utána olvassanak. Kicsit komolyabban, kicsit mélyebben, kicsit szórakoztatva is persze, de azért kicsit nevelve is. Nem gondolom, hogy másképpen tudom látni, mint közép-kelet európai kontextusban.

Szóval lesz történelem, kultúra, borvidékek, borászatok, kóstolók, de nem lesz kényszeres napi frissítés, tik-tok videók, szenzációhajhászás, borászbulvár ezentúl sem. Akkor lesz tartalom, amikor mondanivaló is lesz és hagyunk időt elolvasni, értelmezni, netán reagálni is.

Amikor idáig eljutottunk, vagyis sok minden szóba került, de én belül már biztosan itt tartottam, akkor érkezett Markus Huber (szerepelt már oldalunkon itt és itt), a traisentali borász, 2015-ben, alig harminchatévesen lett az év borásza Ausztriában, akit elsősorban fehérborairól ismertem, de most egy vörössel tette fel a lécet. Hűvös, de mégis telt illat, amiben a fűszerességek a kakukkfű és a vanília hozza, de mellette rengeteg bogyós gyümölcs jelenik meg, kékáfonya, feketeribizli, sőt málna is. Kortyban nem nyomaszt, nem terhel, elegánsan siklik, vibrál a málnás marcipántól a bergamottos fekete teáig, hecsedlivel kóstoljuk a kétszersültet, érezzük a feszes savakat, a feszes szerkezetet. Bármikor visszakóstolnám, pedig nem pinot noir a borgyűjteményem java, nálam 91 pont.

Persze, van-e értelme pontozni, van-e értelme leírni, mit gondolok egy borról? Mennyit érdemes írni, mi érdekelheti az olvasót? Ugyanazok a kérdések, amelyek húsz éve is felmerültek bennem, amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a borral és írni a borról, blogolni, ilyesmi. Sokkal-sokkal több borral később vagyunk, de a kérdések nem változtak, a hangsúlyok, a miértek, az értelmezések persze igen.

Így abban maradtam magammal, hogy akkor írok, amikor mondani szeretnék valamit, amikor ez többet jelent, mint csak egy jó bor kóstolása. Amikor olyan bort, borászt, borvidéket mutathatok, ami inspiráló. Amikor olyan történetre akadok, ami példamutató, vagy épp ellenkezőleg, vállalhatatlan. Nincs kényszer, nincs kötelezettség, nincs elvárt napi penzum. Csak így érzem vállalhatónak, hogy az esték egy részét ezentúl is a notebookkal, a tartalomkezelő rendszerrel és egy pohár borral töltsem.

Legolvasottabb
Hirdetés
Legfrissebb