A t. főszerkesztő úr írása kapcsán, a szüreteken immár túl, örömest leírok egy-két érdekességet, talán kevésbé ismert adatot az olaszrizling kapcsán. Néhány közkeletű tévhitnek is a végére járunk. 

Kezdjük mindjárt az első írásos emlékekkel.

1836-ban tesz róla említést Babo, leírásából kiderül, hogy Heidelberg magasabban fekvő ültetvényeiben ez a fajta díszlik. A szájhagyomány szerint egy bizonyos Rath Fesch hozta magával Champagne-ból a XVIII. sz. vége felé. Hozzáteszi azt is, hogy ott már nem termesztik a fajtát.

Mindezt megerősíti Bronner 1839-es munkája, igen alapos champagne-i leírásában a termesztett szőlőfajták közt nem szerepel az olaszrizling.

Nem sokkal később, 1841-ben Metzger említi, hogy nemrég Stájerországban is bevezették, az ottani klíma ideálisnak bizonyult a fajta számára, kiváló a bora és többször is nagy mennyiségben termett aszúszemeket.

Nálunk az 1850-es évektől olvasni az első eltelepített tőkékről, Entz 1869-ben írja, hogy Stíriában már nagyon terjed és bátran ajánlja, hogy mi is tegyünk hasonlóképpen. 

Miképpen azt ma is sokan teszik, akkoriban is legtöbben a rajnai rizlinggel vetik össze megjegyezvén, hogy azzal névrokonok csupán és rögtön le is szögezik, hogy annak zamatosságával az új jövevény nem bír. Azonban ellenpélda is akad, példának okául Guthy Ferenc beregszászi szőlőbirtokos mindkét rizlinget elültette és a boruk mustrálása alapján az olaszt még többre tartja, sőt mi több, az alábbiakra ragadtatja magát: "...a ki új ültetéséből Isten után a lehető legtöbb hasznot kívánja látni, e fajnak adjon elsőséget, minden más faj fölött." (1877)

Szakmai körökben egyöntetűen kampányolnak e fajta mellett megannyi pozitív tulajdonsága okán.

Magyarország bortermő helyeinek körülhatárolása és beosztásakor (1884) az egyes újonnan megállapított borvidékekre ajánlott szőlőfajták jegyzékében kivétel nélkül, egyedüli fajtaként mindenhova - még Tokajba is - szorgalmazzák a telepítését.

Az 1896-os bortörvény (Filloxera-törvény) valamivel már óvatosabban kezeli a témát a korábbihoz képest az alábbi borvidékeken már nem szerepel az ajánlott fajták közt: Somló, Tokaj (ekkor írják le először a hegyaljai 3 fő fajta kizárólagosságát),Badacsony, Eger-Visonta.

A komoly szakmai és törvényi hátszél a "Rekonstukczió" során - az 1900-as évek elejéig - is folytatódik, minek hatására egyre többen döntenek a fajta mellett újonnan létesülő telepítéseikben. Ekkorra viszont már megjelennek a mértékletességre intő hangok is, Molnár István, a Borászati Lapok szerkesztője az alábbiakat írja választandó fajták kapcsán tanácsokat kérő levelekre: "Olyan szőlőfajta, mely minden igénynek megfelelne, nem létezik, de az olasz rizlinget egészében véve a neki konveniáló viszonyok közt - az egyik leghálásabb fajtának tartjuk.

Fontos megjegyezni, hogy a filoxéravész utáni időkben Magyarországot ellepik az osztrák borkereskedők, akik elsősorban a vékonyabb, savasabb boraikhoz keresnek testesebb, lágyabb, de a divatnak megfelelően nem sötét színű és természetesen inkább olcsóbb borokat házasításra - példának okáért Pécs környékéről is. Mindez újfent az olaszrizlinget hozza helyzetbe.

Az új évszázad első évtizedének végére a Borászati Lapokban található oltványreklámok slágerterméke az olaszrizling, ebből állítják elő a legnagyobb mennyiségeket. Mindeközben a borivási szokások és preferenciák is változóban vannak. 

Kiválóan sommázza ezen tendenciákat 1911-ben Marton Dénes, Győr, Komárom és Veszprém vármegyék borászati felügyelője (későbbiekben pécsi szőlőbirtokos is egyúttal): "Ha áttekintünk hazánkban régebben és jelenleg uralkodó szőlőfajtákon, ugy azt látjuk, hogy egyes fajták termelése az egész vonalon nagyon előtérbe jutott, mig más régi fajták szaporítása csökken vagy teljesen háttérbe szorult, sőt azt lehet mondani, hogy vannak oly régebben felkarolt fajták, melyeknek kipusztulása előre megjósolható. Mindezt mi idézte elő? A termelési és értékesítési viszonyok, az ízlés megváltozása és a divat. Igy általában észleljük, hogy a vörösborok nem oly keresettek, mint régente; fehérborban pedig nem az aranyszínűt, hanem a színtelenbe átmenő szalmaszinü sárgát és a világos-zöldesszinü borokat szeretik. Ennek folytán mindazon fajták, melyek ilyen szinü borok készítésére alkalmasabbak, előtérbe nyomulnak a többi fajtákkal szemben. Tény az továbbá, hogy az olasz rizling, mézesfehér, ezerjó, kövidinka és a chasselasok még oly helyeken is rohamosan terjednek, hol annakelőtte teljesen ismeretlenek voltak. (...) Ezen jelenségeken nem is kell komolyan fennakadnunk, mert ez az élet természetes folyamata, mely ellen hiába küzdünk: a jót, a hasznosat kiszorítja a jobb, a jövedelmezőbb. Bánkódásra azért nincs ok, mert a fölkarolt fajták (olasz rizling, ezerjó stb.) bora mindig vetekedik a pusztuló fajták legtöbbjének borával; az átlagtermést pedig a régi fajtákkal szemben tetemesen fokozzák.(...) Az olasz rizling csodálatosan rohamos terjedését egyéni jeles tulajdonságai teszik érthetővé; kapóssá teszi ezt a fajtát biztos, egyenletes bőtermése (nem rug, nem rothad, ugy a téli, mint a tavaszi fagynak ellenáll; korán, már 3 éves korában terem), középminőségü, édeses, házasitásra alkalmas, kellemes, gyorsanérő bora s az, hogy kopasz fejre metszve is terem. (...) Lényegesen hozzájárult a fajták fölcserélődéséhez Dunántulon az, hogy vevőkörünk nagy hányada Ausztria savanyu borainak házasitására szivesebben vásárolja az édeses olasz rizlinget, ezerjót, kövidinkát, mézest, mint a savanykás juhfarkot, aprófehért, rakszőlőt stb." 

Szintén az előbbi sorok szerzője kiegészítésképpen azt is hozzáteszi, hogy a korábbi - 1893, majd 1908-as - bortörvények egyben túl sok fajtát engedélyeznek, illetve némely fajták szaporodása és engedélyezése - mégha korábban helytálló is volt - akkorra már érvényét veszti. A felügyelő körzetébe tartozó borvidékekre javaslatot tesz egy újszerűbb fajtaösszetételre, amelyben azonban az olaszrizlinget a legjobb termőhelyek legmagasabb fekvő területeire nem javasolja.

Ettől függetlenül az olaszrizling százalékos részesedése termőterületeinkből felgyorsulva növekszik tovább. Az Alföldről például Zauner Richárd borászati szakember az alábbiakról számol be: "A fehérborszőlők közt egy sem szaporodott el az ország különböző borvidékein annyira, mint az Olasz Rizling és jogosan, mert a téli és tavaszi fagynak jól ellentáll, sohasem rug, rendes őszi időben megérik, csak igen esős időben rohad, bora pedig kitűnő és könnyen kezelhető."

Magyarország tehát rátalált a legkezesebb, leghűségesebb szőlőfajtájára, ennek eredményeképpen 1915-re - éppen száz éve - már az egyik legelterjedtebb fajtánkként tartják számon.

(Folytatása következik)