Kérem Várjon!
Hírek
Konferencia a borturizmusról
bori
2020 January 23.

Idén második alkalommal rendezi meg Magyarország borturisztikai tematikus napját a BorÉRT Borturisztikai Egyesület, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és a KOCCINTAS.HU a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Balatoni Turizmus Szövetség partnerségével

A BorÉRT az egyetlen borturisztikai rendezvény, mely lehetőséget teremt arra, hogy a turizmus e speciális területe évente, célzottan kiemelt figyelmet kapjon. Az idei év biztosan a bormarketing éve lesz, hiszen nem csak a 10 milliárd forint támogatási lehetőség, hanem a komoly lendületbe lépő közösségi bormarketing is a borászok munkáját kívánja segíteni. Ez a tematika lesz az egy órakor kezdődő szakmai konferencia középpontjában. Az esemény fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter.

Konferencia

A résztvevőknek lehetőségük nyílik arra, hogy szakemberekkel találkozzanak, felfedezzék a közösségi bormarketing új arcát, a balatoni borturizmus lehetőségeit. Első kézből szerezhetnek információkat a 2020-ban megnyíló borpromóciós pályázati lehetőségekről még a pályázatok benyújtási időszakát közvetlenül megelőzően.

2020-ban a Balaton Régió lesz a BorÉRT kiemelt vendége és témája.

Kiállítás

Az érdeklődőket a konferencia kísérő rendezvényeként kiállítás várja, ahol közel 40 kiállító szolgáltatásait, termékeit, a pincészetek borait meg lehet kóstolni és vásárolni is. Ehhez tematikus borbemutató és kóstoltató programok kapcsolódnak a nagyközönség számára. A tematikus kóstolók keretében a kiállításra látogatók megismerkedhetnek a Balatoni Kör és a Rizling Generáció boraival, amelyek a termőhely sajátosságai mellett arról is árulkodnak, hogy az új generáció mit gondol a balatoni borokról. A jövő kihívásaira és az azokra adható válaszokra mutat rá Gyukli Krisztián balatonfüredi borász, aki már készül a klímaváltozásra is új nemesítésű fajtákból készített boraival. Ha még ez sem lenne elég, akkor Villányból is kaphatnak a látogatók bemutató kóstolót.

A rendezvényre pincészeteket, turisztikai szakembereket, oktatási intézményeket, önkormányzatokat, szállásadókat és nem utolsó sorban a magyar borok kedvelőit várják a szervezők.

További részletek a konferenciáról és a kiállításról a koccintas.hu oldalon.