Kérem Várjon!
Cikkek
Eye Of The Tiger
Bor-Boksz: cabernet franc
Koncz Petra
2019 március 05.

Meglepő eredménnyel zárult a Kalamáris Borbisztróban megrendezett Cabernet Franc Bor-Boksz a Szekszárdi és a Villányi borvidékek között. Öt súlycsoportban választottunk - két-két tétel közül - kedvencet, és a rendezvény végén abszolút győztest is.

A Bor-Boksz koncepciója öt éve bejáratott modell a Kalamárisban (mi is írtunk már róla), a törzsközönségnek nem is volt újdonság. Magam először voltam ilyen eseményen, így a rendezők röviden felvilágosítottak az est menetéről. Kaptunk egy úgynevezett belövő bort, amin keresztül megismerhettük a fajta főbb jegyeit. Utána pedig az egyes súlycsoportok következtek, ahol már nem láttuk a palackot, csak tippelni tudtunk, szerintünk melyik honnan származhat. Ám a lényeg nem is a felismerés volt, hanem annak megállapítása, hogy melyik tetszett jobban. Ez alapján lehetett szavazni, hogy a piros vagy a kék jelöléssel ellátott pohár tartalma ízlett-e inkább. A kóstoló végén pedig mindenkinek volt két szavazata arra vonatkozóan is, hogy összegségében melyik tétel volt a kedvence.

Szokásosan az értékeléséhez szakértő segítség is érkezik. Ezúttal Szakál Zoltán, a Csányi Pincészet főborásza vállalkozott volna a feladatra, azonban betegség miatt sajnos nem tudott jelen lenni. Helyette Jobbágy Kornél, a hely tulajdonosa (fenti képünkön) mondott néhány érdekességet az egyes körök végén (szigorúan a szavazás után).

Ugyan statisztikai következtetéseket nem lehet levonni a helyszínen megjelent 40-50 emberből, de szerintem nagyon érdekes ezekben a kóstolókban, hogy a bort szerető, ám nem feltétlenül szakértő közönség vesz rajta részt. Így a szavazás eredménye könnyen szembe megy a trendekkel.

Minden súlycsoport látványos felvezetést is kapott (aminek következtében az Eye Of The Tigert dúdolgatva mentem haza). A pincészetek és technológiák hasonlósága, valamint az árfekvés alapján öt kategóriát különböztettek meg.

KÖNNYŰSÚLY
Mészáros Szekszárdi Classic 2016 VS
Teleki Válogatás Villányi 2016

VÁLTÓSÚLY:
Chateau Kajmád Szekszárdi 2015 VS
Chateau Teleki Villányi 2015



KÖZÉPSÚLY:
Prantner Szekszárdi 2016 VS
Bakonyi Villányi Makár 2017

NEHÉZSÚLY:
Mészáros Szekszárdi Hidaspetre  2016 VS
Jackfall Villányi 2015

SZUPER - NEHÉZSÚLY:
Takler Szekszárdi Szenta-hegyi 2016
Lelovits Villányi Premium 2015

Bár Villányban az utóbbi időben kiemelten foglalkoznak a fajtával, meglepetésre ezen az estén a szekszárdi borokat ítéltük jobbnak. Egyedül a Jackfall Villányi Cabernet Franc-ja kapott több szavazatot, mint versenytársa.

A kóstolósor abszolút győztese a Prantner Pince 2016-os tétele lett, ami számomra is a legjobban csúszott. Ezen kívül a Jackfall és a Takler Szenta-hegyi kerültek még a TOP 3-ba. Egyébként a legtöbb bor, egyensúlyos, jó ivású volt esetleg apróságokban lehetett beléjük kötni.

Akadt, ahol egy kis szellőztetés után kerültek előtérbe a várt gyümölcsös jegyek, volt, amelyiknek az alkoholtartalma erős fűtő hatást váltott ki, illetve ahol a tanninok még kicsit éretlennek bizonyultak. Egy esetben palackvariációt is tapasztalhattunk, az egyik oldalon ülő társaság ugyanis jóval rosszabbnak értékelte ugyanazt, mint akiknek egy másik üvegből töltöttek.

Ugyanezt a kóstolót március 8-án - a tervek szerint ezúttal tényleg Szakál Zoltán részvételével - megismétlik, akinek felkeltettük az érdeklődését, talán még lecsaphat az utolsó pár helyre.



Fotók: Németh József


Epilógus: A cabernet franc második borbokszos eseményén Villány 3:2 arányban szépített a szekszárdiak ellen, vagyis nehéz lenne egyértelmű következtetéseket hozni.

Programajánló
2019. Március
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2019. 03. 01. 9:00 - 17:00
New York Palota Budapest, Erzsébet körút 9–11.
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
2019. 03. 14. 18:00 - 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31