Kérem Várjon!
Cikkek
Egy, csak egy legény van talpon a vidéken…
Balla Géza (Az év bortermelője 2018)
Ercsey Dániel
2019 július 29.

Alig száz kilométer választja el a fenti idézet íróját, Arany Jánost, aki Nagyszalontán írta a Toldit és Balla Gézát, akire a fenti mondás majd két évtizedig teljesen ráillett Ménesen. Mindannyiunk szerencséjére bírta a terhet. (Cikkünk a Pécsi Borozó tavaszi számában jelent meg, a Ménes-magyarádi borvidék bemutatásával együtt.)

Bárhogy kutatom a borászati szakirodalmat, a kezdeti évekről nem sok nyom maradt. 1998-ban még a Szabad Föld közölt egy terjedelmes írást a borvidékről, megszólalt benne Fazekas István, a baraczkai Szőlészeti és Borászati Állami Gazdaság nyugalmazott igazgatója és egy rövid pillanatra az új, ifjú igazgató, Balla Géza is.

Közepes évjárat volt, de hiába idézték Jókait, hiába elevenítették fel a vörös aszú legendáját, az ukrán vendégmunkások szüreti dala sem tudta elfedni a pusztuló táj keserédes hangulatát. Egy év sem telt bele és Géza már a saját borászatát is igazgatta. Ahogy ő fogalmazott, végre olyan borokat készíthetett, amilyenekre a táj, ez a borvidék predesztinálva van.

2001-ben a Világgazdaság hasábjain már Gazda Albert elemezte Ménest, az a Gazda Albert, aki a hazai online borszakírás úttörőjeként került be a magyar bormédia történetébe. Wine Princess, ízlelgette Géza borászatának a nevét és már egy kadarka szamorodnit emlegetett. Ezt követte az immár hivatalos első próbálkozás, a 2003-as évjárat Kadarisszimája, majd a 2005, 2008, 2011, 2013 és végül a már szintén elfogyott 2015-ös. Botritiszes kadarka fürtök, száz gramm környéki maradékcukor, szamorodni technológia. Vajon ez az édes vörösbor jelenti Ménest? Közel sem!

A Wine Princess azóta felvette az alapító, Balla Géza nevét mind a magyar, mind a román piacon, mi több, a kadarka úttörőjeként évről évre növeli a fajta ismertségét is. Pedig nem volt könnyű az indulás!

A terroir, a talaj és a klíma ott volt, de az elöregedő ültetvényekkel együtt is mindössze 700 hektárra rúgott a Ménesi Borvidék szőlőterülete 2001-ben. A kezdeti befektetési láz pedig, legalábbis egy időre, alábbhagyott, köszönhetően a hazai vidékekről is megismert nadrágszíjparcelláknak és a felfoghatatlan mennyiségű tulajdonosnak. Ebből nőtte ki magát a 120 hektáros birtok (ebből jelenleg 102 Ha termő szőlő), a panzió és a borturizmust is professzionálisan űző családi vállalkozás.

Szerencsére a borvidék is fejlődött, hamarosan 2300 hektárnyi szőlő lesz a hegyoldalakon, ami már egyértelmű jele a fejlődésnek. Ami Gézát illeti, a kémeri kisfiúból (ahol ma a Fort Silvan borászat működik), a szilágysomlyói középiskolásból, a jászvásári majd kolozsvári egyetemistából mára a Sapientia Tudományegyetem adjunktusa lett, aki doktorátust is szerzett borászatból és akinek a szavára Budapesttől Bukarestig figyelnek.

Egy-egy előadása, borkóstolója élményszámba megy, tudása pedig nélkülözhetetlen a borvidéken. Kicsit olyan ő, mint Szepsy István Mádon, akihez fél Hegyalja fordulhatott és fordult is tanácsért. Ménes nélküle talán nem is létezne már.

Nincsen rózsa tövis nélkül

Eddig a sikersztori, de Balla Géza a problémákról is őszintén beszél. Új telepítésű szőlőkből nincs hiány, de sajnos a támogatási rendszer miatt feldolgozóból és tárolókapacitásból annál inkább. A nagy beruházásban létrejött, néha 100-150 hektáros borászatok mögött befektetők állnak, akik nem ebből élnek, így nem is fáj nekik, ha a termést olyan nyomott áron értékesítik a borvidék határain túl, ami az önköltség fedezetét sem teszi ki, miközben a kistermelők borászat híján nem tudják elkészíteni a borukat, vagy ha mégis, hát képtelenek vele piacra lépni.

Hiába tehát a fellendülés, Géza szerint a következő 10 évben egy tisztulási folyamat fogja jellemezni a borvidéket. Ráadásul a helyi értékesítés is bajban van, igaz, a számok inkább stagnálnak, vagyis nem ad el kevesebb bort mint eddig, viszont ehhez sokkal több vendégre van szüksége, tehát az egy főre jutó borvásárlás jelentősen csökkent. Tegyük hozzá, nem csak Balla Gézánál és nem csak Ménesen.

Ezzel együtt a birtokon továbbra is kiemelt projekt a borturizmus, hiszen azt Gézáék is vallják, hogy a bor bizalmi termék és mint ilyen, fontos, hogy a vásárlók személyesen is találkozzanak a termelővel, beszélgessenek vele, kóstoljanak együtt, még ha ez azzal is jár, hogy másnap reggel nehezebb az ébredés. Márpedig menni kell, hiába a csapat, aminek a magja már harminc éve együtt dolgozik! Igaz, tökéletesen meg lehet bízni bennük, de szüretkor a borásznak a szőlőben és a pincében a helye, olyankor már Géza sem vállal kóstolókat.

Az is szomorú tapasztalat, hogy bár a regionális piac lenne az ideális, mégis könnyebb Szegeden bort eladniuk, mint Aradon. Utóbbi vérbeli tranzit-város (nem volt ez mindig így!), ahol a vendéglősöknek inkább éri meg olcsó olasz vagy moldvai lőréket tartani, semmint az aradi polgárság egykori szőlőhegyének borait.

Szerencsére Bukarestben és Budapesten is más a helyzet, az egyik Géza kadarkáiért (a románok cadarca-nak hívják a fajtát - a szerk.) és cabernet francjáért rajong, a másik általa ismerkedik a fekete leányka szőlőfajtával, kerek savaival, fekete bogyós gyümölcseivel, selymes tanninjaival.

Látogatás északról, köszöntés délről

Aki még nem járt a birtokon, annak azt javaslom máris jelentkezzen be, aludjon ott, kóstoljon együtt Gézával. Aki már igen, annak is igyekszem újat mondani. A borvidék északi szegletében, Borosjenőn, a Rákóczi pincétől alig ötszáz méterre található egy átalakított vízimalom, a Szerencsemalom Étterem.

Ebben - többedmagával - Balla Gézának is van némi érdekeltsége, így próbál életet lehelni a ménesi vidék egyelőre még élettelen északi részeibe, miközben a friss kitüntetés, a 2018-as magyarországi Év Bortermelője díj kapcsán nem csak magyar újságírók, de román tévéstábok, magazinok és rádiók is egymásnak adják a kilincset.

“Magasan, szőlőhegyek felett az ódon várrom, Világos vára. Kövei között csak a szél sóhajtozik. Lent, a vár alatt, a ki­ csit oldalabbra eső síkon, őszi szántás. Egykor, egy augusztusi napon, 1849- ben, a magyar gyász helyszíne. Tudjuk-e még ezt a sóhajtó mezőt? Ismerjük-e még a tájat, egykori világhírt őrző, termő hegyeket? Mond-e még nekünk valamit a szó: ménesi bor, ménesi aszú?”

Ezzel búcsúzott az olvasóktól 1998-ban Vincze István, a Szabad Föld szerzője. Lehet-e ennél őszintébben és boldogabban mondani, igen?! Balla Géza tett róla, hogy ne feledjük el, hogy újra mondjon nekünk valamit a szó: ménesi bor. Csodás kadarkákat, kékfrankosokat, fekete leánykákat, cabernet francokat jelent ma Ménes, no meg egy örökké mosolygós borászt Arad-Hegyalján.


Fotók: Balla Géza pincészete, elitbor.hu

Legolvasottabb
Hirdetés
Legfrissebb