Kérem Várjon!
Cikkek
Dübörög az újhullámos bárvilág
Krómy Kornél, Filter Jegybár
Riedl Annamária
2019 november 04.

Krómy Kornél tavaly augusztusban vette át Pécsett a Filter Jegybár vezetését, s az idei Bár Show-n meghirdetett Legjobb Vidéki Bárok megmérettetésen máris a nyertes csapatban találta a 13 férőhelyes, kis belvárosi koktélozóját. Küzdelemről, rossz sztereotípiákról és sikerről beszélgettem a fiatal bártenderrel. Az interjú a Pécsi Borozó 2019. nyári számában jelent meg.

Volt más opció, vagy mindig a pult mögött akartál állni?

A szüleim is vendéglátásban dolgoznak, falusi turizmusban. 17-18 éves voltam, amikor először találtam magam pultban a Fishing on Orfűn, ahol néhány barátommal egy standot vihettünk. Szerintem itt dőlt el végérvényesen az utam. Utána ugyanis Budapestre költöztem a főiskola miatt, s már akkor az Ibolya presszó pultosa lettem. Aztán jött az első pofon. A Mojito mixer iskolába indultam, amikor a Buddha Bárnál felvételt hirdettek. Vincze Ádám behívott, de már az interjú elején közölte, nem fog felvenni. Rádöbbentett, semmit nem tudok sem a szakmáról, sem arról, ami a pult mögött van, és még az angolom sem jó. Ezért örökre hálás leszek neki.

A következő nyáron ugyanis a párommal kimentünk Máltára egy bárba, közben elvégeztem a bártender sulit, és ekkor nagyon belepörgettem magam a dolgokba. Eltelt fél-egy év, s beiratkoztam Nagy Zoli iskolájába. Abban az évben a Magyar Bajnokságon megnyernem a Fancy kategóriát, ami hatalmas löketet adott. Ezt több verseny és szép eredmények követtek. Ekkor jelentkeztem inasnak Nagy Zolihoz a Boutiq’ bárban, de nem engem választott. Újból Málta felé vettem az irányt, de előtte megkeresett Zoli, hogy nyit egy bárt Bécsben, a Mendezt. Málta után tehát előkerültem Zolinál, de a hely még nem volt kész, s ekkor végre sikerült beállnom a Boutiq-ba, amíg meg nem nyitott a Mendez. Mindennek már négy éve.

Zoli a legikonikusabb figurája a hazai bárvilágnak, a Mendez pedig egy legenda már most. Meddig erősítetted a csapatot?

10 hónapig. Külföldön egy bárt nyitni és azt bevezetni nagyon kemény feladat. Így miután felállt a hely, hazajöttem.

Mi várt itthon?

Egy fél éves ázsiai utazássorozat után megkeresett egy barátom, hogy a mai Filter Jegybár, ami akkor Filter kávézóként üzemelt, épp koncepcióváltás előtt áll. Nagyon jó kihívásnak találtam, mert végre megmutathattam mindazt, amit eddig megtanultam szerte a világban ebből a szakmából. S ami igazán lényeges, a mai modern koktélok világát nekem sikerült berobbantanom Pécsett.

Mi a koncepciód?

Először gin bárnak indult, de hamar rájöttem, nem szabad ennyire előreszaladni és túlzottan egy italra fókuszálni, így szépen kibővült az alapszeszek repertoárja és koktél bar lettünk.

Személyes érzelem a gin fontossága? Vagy számít az is, hogy épp reneszánszát éli az elmúlt évben?

Bár a gin most nagyon trendi ital, az emberekben van egy prekoncepció, mert pl. rossz gin-tonikkal azonosítják. Így az lett az egyik küldetésem, hogy ennek az ellenkezőjét bebizonyítsam mindenkinek. Több fajtát kóstoltatok tisztán vagy koktél, illetve gin tonic formájában, és a sort gyakran Bobby’s-zal, egy könnyen értelmezhető, citrusos, ellenállhatatlan tétellel kezdem. S ez mindig beválik.

Mennyire mész el komoly ginek felé?

Nálunk jelenleg az Elephant a top kategória, de ne feledkezzünk el a vidéki árérzékenységről. 3000 Ft már nagyon megosztó tud lenni.

Más spiritek is vannak?

Persze. Whiskey minden nagy régióból található nálunk, de lényegében minden alapszeszből és sok likőrből tartunk néhány típust.  1-1 tételes kézműves boraink vannak kis borászatoktól és a champagne-t is tervezünk bevezetni, mert szinte sehol sem lehet poharazva kapni Pécsett, s mindehhez kis csipegetnivalókat adunk a vendégeknek. 

Edukálásnak szánod a Filtert?

Egyértelműen. Mivel kevés az újhullámos bár vidéken, a legtöbben a régi koktélokat ismerik leginkább, abszolút az elején kell mindent kezdeni. Ezért egy ideje 6-8 fős képzéseket is tartok laikusoknak, ahol végigmegyünk pár italon. S szerencsére azt tapasztalom, nagyon fogékonyak az emberek. Ma már visszatérő csoportjaim vannak, és van úgy, hogy ők dobnak be témát, pl. a rumot, s akkor csak azt nézzük, és persze kóstoljuk át.

Mi a következő terved?

Előbb-utóbb szeretnénk picit nagyobb helyre költözni. Most összesen 13 ember fér el a vendégtérben, a pultnál pedig 4-en, pedig mindenki ott akar lenni. Szép lassan kinőjük a helyet, de nem szeretnénk túl nagyot sem, nehogy elveszítsük a “Filterségünket”. Ezt a családias, közvetlen hangulat teszi. Gyakorlatilag ez az élmény a mi fő termékünk, ezért járnak vissza a vendégek. De ez még tényleg csak a jövő.

Legolvasottabb
Hirdetés
Legfrissebb
Programajánló
2019. December
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
2019. 12. 07. 10:00 - 14:00
Mecseknádasd, a rejtőzködő borfalu Mecseknádasd, Mecseknádasd
2019. 12. 07. 13:00 - 20:00
Littke Palace Látogatóközpont Pécs, Szent István tér 12.
2019. 12. 07. 14:00 - 19:00
Mecseknádasd, a rejtőzködő borfalu Mecseknádasd, Mecseknádasd
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Programok