Kérem Várjon!
Cikkek
A határátlépés gyönyörűsége
Szerb bornapló 1.
Ercsey Dániel
2020 November 02.
Tavaly ilyenkor balkáni bornaplót írtam, idén pedig leszűkítettem a dolgot Szerbiára, ahol majd egy hétig utazgattam egy meghívásnak köszönhetően. Az első nap a Szerémségig jutottam.

Nyolc hónapja nem utaztam külföldre. Belegondolni is furcsa. De valahogy Szerbia, vagy a szerb barátok meghívása a Prokupac Napra fontosnak és érdekesnek tűnt, részben talán a bezártságnak köszönhetően, de nem csak azért. A reggeli indulás után a határig azon izgultam, hogy elegendő legyen a beszerzett számtalan igazolás, miszerint valóban üzleti útra megyek és így karantén kötelezettség nélkül térhessek vissza egy hét után Magyarországra.

Végül sikeresen átzsilipeltem Szerbiába, elvágtattam a Tonković féle "kadarka-tanya" és Maurer Oszkár mellett, egy pillanatra még Zvonko Bogdan-ék festett cseréptetője is felvillant, hogy egy hosszú óra után már Újvidék utcáin keringve próbálja ráfordulni a Bánmonostorra vezető útra, ahol Ivana Šijačkival volt találkozóm.

Újvidéken (fotó: Ercsey Dániel)

A Fruška Gora északi lejtői sok hasonlóságot mutatnak a Visegrádi-hegység és a Gerecse egyes részeivel, ahol a hegyek egészen a Dunáig nyúlnak, az út pedig szinte a folyó mellett halad, a parti füzesek fölött. Ahogy a Neszmélyi borvidéken, egy itt is a szőlők egy része a Dunára néz az északi oldalon, épp így kerülve el a tavaszi fagyokat a folyó temperáló hatása miatt.

A Szerémségen ma két ország osztozik (forrás: WineSofa)

Ezzel együtt a Fruška Gora dunai oldala inkább fest szomorú képet, semmint idillit. A főút kátyús, a falvakban nincs járda és sok a romos ház, a Duna-part gyakran gazos és rendezetlen, a lassan kialakuló pusztulat-érzésre pedig ráerősít a bánmonostori katolikus templom romja. Csupasz fala szomorú mementója az egykor itt élt németeknek, akikre már csak a dombtetőn álló ófalu sváb házai emlékeztetnek. Van viszont cserébe egy dunai komp (ránézésre 1812 óta ugyanaz a komp közlekedik), egy halászcsárda és vagy 10 borászat a településen, közte Ivana Šijačkié, aki nem csupán angolul beszél kiválóan, de magyar férje miatt minket is megért.

Újbor és sült hal (fotó: Ercsey Dániel)

A borászat udvara egy kő mellvéden kifut a Duna fölé, nyugatnak egy sziget látszik a folyón, szemben az ártéri erdő egy nemzeti park része, a vízben hattyúcsalád zavarja el az eddig békésen halászó kormoránt, időtlen hangulatú hely, napokig el tudnék itt ücsörögni egy pohár Aldumašsal.

Fotó: Ercsey Dániel

A bor egyébként olaszrizling, hordóban erjedt, már ha ez érdekel bárkit is, de ami igazán érdekes az az egykor soknemzetiségű Szerémségből itt maradt neve, amit nyilván a helyi magyaroktól vettek át a szerbek és használják azóta is, azonos jelentéssel mint mi. Szép gondolat, hogy az áldomás velünk köti össze a bánmonostori szerbeket, nem Belgráddal, ahol ezt a szót nem értené senki. Itt esteledett rám, már sötétben vezettem vissza Újvidékre, a Duna menti falvak halványan táncoló fényei között.

Ha tetszett az útinapló, itt elolvashatja a hat napos út többi beszámolóját is: 1. nap, 2. nap, 3. nap, 4. nap, 5. nap, 6. nap