Igazi színfoltja a Szekszárdi borvidéknek mind könnyedre hangolt, gyümölcsös boraival, mind pedig egyedi stílusával, humorával és a már fogalomnak számító kék zsigulijával. Az online és nyomtatott sajtóban azonban nem lehet róla olvasni, ifj. Márkvárt János ugyanis nemigen ad interjúkat. Vele a szőlőben lehet találkozni, jobb esetben a borain keresztül megismerni. Épp ezért a gyűszűvölgyi pincében beszélgettünk, s miközben sorra váltották egymást a különféle évjáratok és fajták, palackos és tartályos tételek a poharunkban, szépen körvonalazódott előttünk egy életút, egy ars poetica és persze szinte a teljes szortiment. (Cikkünk a Pécsi Borozó 2020 tavaszi számában jelent meg.)

Van egy kis csapatunk, négy fix taggal. Időnként kóstolunk. Beszélgetünk. Eszünk. Négy ember négy világból. Egy közös pont van: a bor. Pontosabban annyi volt talán az elején, aztán rájöttünk, hogy sokkal több is van. A karantén némileg megakasztotta találkozóinkat, de múlt héten pótoltunk. Volt több apropója is, egy babgulyás a tűzhelyen, két frissen szerzett szőlész-borász oklevél és nyolc bor a Stier Pincészetből.

Nem először írunk a Planina Borházról ezeken a hasábokon, aki még nem hallott a mohácsi pincészetről, kutakodjon az archívumunkban, megéri ráfordítani pár percet. A többiek lapozhatnak tovább, három borról beszélnék most, röviden csak, a lényegre térve.