Minden évben megszólalnak a vészharangok a Budavári Borfesztivál felett, hogy idejétmúlt, hogy nem lesznek, hogy se kiállító, se nép, hogy megint esni fog, hogy nem is éri meg. És bár minden részében van valami legalábbis részleges igazság, minden évben elzarándokolok jómagam is, ha legalább egy fél napra is, megmártózni a borfeszt tengerében és legalább egyszer lepillantani a Várból a Dunára, borospohárral a kézben.

Tavaly a kezdők szerencséje is velünk volt, először neveztek magyar borok és rögtön a nagydíjat hoztuk el a szlovéniai Sevnica városában rendezett kékfrankos versenyről. Idén több minta indult, jól szerepeltünk, de a dobogóra nem sikerült felférni - negyedik lett a legjobb magyar bor, nyolcvanból az sem rossz eredmény.

A nyáron nem sok bort kóstoltam. Mondjuk inkább azt, nem sok bort kóstoltam a régióból. Volt ez a telítődés, amin túl kellett lendülni. Meg a harminc fok feletti hőségben vörösre ritkán vágyom, a rozéfröccs csak fesztiválokon és grillezéseken alternatíva, az izgalmas fehérek meg általában nem itt teremnek. Bár találtam fehérben is élményt. És még két vörös is tudott csúszni.