Nemrég érkezett hozzánk egy pakk, volt benne néhány vörösbor. A csomagot Horvátországból kaptuk, innen a szomszédból, szlavóniai-baranyai vörösborok voltak benne, épp egy tucat. Nyáron eddig még nem nagyon kívántuk a vöröset, de szerencsére az esték egyre hűvösebbek. Ha így folytatjuk, minden héten írunk róluk, most az első kettőt mutatjuk be: egy kékfrankos és egy syrah, nem sok van belőlük a kontinentális horvát részeken, ezekben viszont nem csalódtunk.

Kutjevóban tevékenykedik a horvát borász társadalom két prominens, világhírnévnek örvendő alakja, Ivan Enjingi és Vlado Krauthaker is. Egykor együtt dolgoztak, amolyan mester és tanítványa kapcsolat (volt) az övék. Idővel persze a tanítvány – Krauthaker - saját borok készítésébe vágta a fejszéjét, kicsiben (másfél hektáron) kezdve, mostanra pedig már a horvát top borászok közé emelkedve, kétszer begyűjtve a horvát „Év Borásza” címet. A „szakítás” óta a két borász nem áll szóba egymással, erőteljesen kerülik egymás társaságát. Vlado Krauthakernál jártunk 2008. januárjában, kenszei most ellenőrizte a korábban írtak igazságtartalmát.

A malvaziják mellett a legnagyobb hangsúlyt a helyi érdekességek, ismeretlen, autochton fajtákra fektettük zágrábi kirándulásunk alkalmával. Örömteli volt, hogy szinte minden egyes kiállítónál találtunk legalább egy, csak az adott (bortermelő) tájra jellemző fajtát, sok helyen persze többet is. Többségük számunkra is az újdonság erejével hatott, esetleg kóstoltunk már belőle egy-két alkalommal, de komoly ismereteink biztosan nem voltak velük kapcsolatban. Jöjjenek a borok, ismételten fesztiválos szűkszavúsággal, ábécé sorrendben.