Kérem Várjon!
Hírek
Újabb eseménydús év előtt a borklaszter
x
2014 március 30.

 

Ebben az évben is nagy feladatok várnak a DDOP 2.1.3/A-12-2012-003 azonosítószámú „A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter fejlesztése” című pályázatból támogatott Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszterre. A 2010-ben létrejött turisztikai klaszter 2013-ban új lendülettel vágott bele a régió borturizmusának további fejlesztésébe, termékfejlesztési, és marketingkommunikációs feladatok ellátásába, amely 2014-ben sem lankad.

A tavaszi szemeszterben is folytatódnak az ősszel a Pécsi Borozóval és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karával nagy sikerrel megvalósított Pécsi Borszemináriumok, illetve továbbra is támogatásra kerülnek a hosszú évek óta magas színvonalon megrendezett Szekszárdi Borkultúra SzabadEgyetem foglalkozásai is.

Folytatódik az előző évben a www.pannonborklaszter.hu honlapon kialakított webáruház fejlesztése is, ahol a Pécsi-, a Szekszárdi-, a Tolnai-, és a Villányi borvidék termelőinek kínálatából szemezgethetnek az érdeklődők a Pannon Borbolttal való együttműködésben. A tavaly magyar nyelven elkészített reprezentatív Pannon Borrégiót bemutató imázskiadvány angol nyelven is elkészítésre kerül, hogy a külföldi érdeklődők számára is színes, informatív módon kerülhessenek bemutatásra a Klaszter tagsága mellett a regionális borutak és borvidékek is.

Idén ősszel kerül megrendezésre egy országos turisztikai konferencia Szekszárdon a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézetével karöltve, amely az előző évi nagy sikerű „Bor és Turizmus Szakmai Konferencia” tapasztalatait felhasználva egy szélesebb körű szakmai réteget kíván majd megszólítani.

A tavalyi hangos közönségsikerrel lezajlott Pannon Borrégió Top 25 regionális borverseny és közönségkóstoló ezúttal is a Klaszter programját képezi. Előbbi szakértők részvételével májusban Mecseknádasdon, utóbbi pedig júniusban Pécsett, a Corso Hotelben kerül majd megrendezésre, remélhetőleg még a tavalyinál is nagyobb nevező-, és résztvevőszámmal.

Újszerű kezdeményezésként májusban Cirfandli Ünnep is megrendezésre kerül Pécsett a Corso Hotelben, ahol a Pécsi borvidék zászlósbora kerül a középpontba a fajta legnevesebb képviselőinek közreműködésével.

A jelentős országos, és regionális fesztiválokon való megjelenés sem maradhat el az idei évben, így a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter ebben az évben is képviselteti magát az egész ország borkínálatát felvonultató Budavári Borfesztiválon, majd a régió legnívósabb borgasztronómiai eseményének számító Szekszárdi Szüreti Napokon is, a pécsi fehérborok népszerűsítésével.

Reméljük, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is sikerrel valósíthatjuk meg a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter programját!

További információ: www.pannonborklaszter.hu

Kövessen minket a facebookon is: facebook.com/borklaszter

Legolvasottabb
Legfrissebb
Programajánló
2020. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
2020. 11. 07. 17:00 - 23:00
Pócz Pincészet Balatonlelle, Kishegy
8
9
10
11
12
13
14
2020. 11. 14. 17:00 - 2020. 11. 15. 12:00
Knáb Panzió Nemesnádudvar, Széchenyi utca 25.
15
2020. 11. 14. 17:00 - 2020. 11. 15. 12:00
Knáb Panzió Nemesnádudvar, Széchenyi utca 25.
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30