Kérem Várjon!
Cikkek
Trákia, avagy a bolgár Napa Valley
Kitekintő: Bulgária
kenszei
2014 január 14.

Megdöbbentő a hasonlóság Napa-völgy és a Trák Alföld között. Mint később kiderült, az egyik legelismertebb bolgár borszakíró az első pillanatban, mikor rápillantott Bulgária ezen borrégiójára, azonnal a legnevesebb amerikai borvidékhez hasonlította. Majdnem pontosan egy éve onnan írtam beszámolót magazinunk Egynegyed rovatába. Az összehasonlítási alap tehát adott.

A hasonlóság teljes egészében kimerül földrajzi tényezőkben, meg maximum még abban, hogy mindkét vidék elsősorban a vörösborok hazája. A kontraszt viszont félelmetes, itt, a bolgár-török-görög hármashatártól mintegy húsz kilométerre vajmi kevés csillogással és luxuskivitelű kóstolóteremmel találkozom. Van viszont kulturális örökség, amely sok világhírű régiónak becsületére válna, példának okáért nemrégiben volt vezető hír televízióban és újságokban egyaránt, hogy feltártak egy kb. 2500 éves, valószínűleg trák eredetű „borászati üzemet”. Az sem mindennapos, hogy olyan vidéken dolgozik az ember, ahol kisebb túrát beiktatva eljuthatunk a trákok által az Alvilág bejáratának tartott barlanghoz, egy másik útvonalat követve pedig Isten szemeit pillanthatjuk meg. Kultúrák és vallások lenyűgöző keveredése ez, kivételes területi adottságok, dohány, szinte egész évben kiváló gyümölcsök és zöldségek, sopszka (paradicsom, hagyma, uborka, házi sajt) saláta és elképesztő mennyiségű rakija (pálinka).

Hamar meg kellett tanulnom, hogy itt a pálinkát két decis vizespohárból, jéggel hűtve-hígítva illendő fogyasztani, mintegy üdítőitalként. Mindenki főzi és mindenki fogyasztja, én személy szerint viszont egyszer sem találkoztam igazán silány minőséggel, az átlagos házi pálinka itt bizony egészen jó minőséget hoz. Otthonról valahogy más emlékek élnek az emberben...

Aztán itt van az ötszáz (!) éves török uralom, aminek „köszönhetően” magyarként sokszor otthon éreztem magam, lévén rengeteg közös étellel rendelkezik a két nép. Nem is beszélve a mindennapi életben használatos szavak, kifejezések teljes mértékű vagy nagybani egyezéséről, nemegyszer megkérdőjelezve így a tényt, hogy én bizony egy szót sem beszélek bolgárul. Egy szó, mint száz, nehéz lenne nem észrevenni a két nép közötti rokonságot, és valahogy mindenki elismerően bólogatott, mikor kiderült, hogy Magyarországról érkeztem, nagyban köszönhető ez a szocialista blokkban eltöltött közös esztendők emlékének is persze.

A bolgár gazdaság helyzete nem éppen fényes, a borágazatra kivetítve mindezt, sokszor az volt az érzésem, hogy az otthon már egyszer lezajlott eseményeket élem át újra. Óriás borászati üzemek maradványain kinövő milliárdos befektetések, barrique-mánia éppen lecsengőben, nyugati szőlőfajták favorizálása a helyi, ősi fajták ellenében, egyfajta robbanás a borkultúrában országos szinten és végül, de nem utolsósorban a rozék és habzóborok hódító hadjáratának kezdete. Izgalmas látni, izgalmas átélni. Úgy tűnik, hogy ha lassan is, de újra pozitív irányba kezd elmozdulni a fajtaválaszték, egyre több pince telepít ősi fajtákat és készít kiváló borokat ezekből. A teljesség igénye nélkül néhány helyi fajta: rikat (rkatziteli), tamianka (sárga muskotály), dimyat, pamid, misket, gamza, mavrud, melnik. Érdemes kóstolni őket!

Jómagam egy huszonöt hektáros családi gazdaságnál – Bratanov Családi Pincészet - teljesítek szolgálatot Harmanliban, a régió második legnagyobb városában. A család első évjárata a 2009-es volt, szóval bőven az út elején járnak, egy idősebb, a szocialista nagyüzemek világában képzett főborász irányítása alatt, az idei szüreti időszakra új-zélandi kolleginámmal és velem kiegészülve. A szőlőterületek a közeli Shismanovo (egyébként száz százalékban török és egyben muszlim) falucska határában terülnek el. Chardonnay, tamianka (sárgamuskotály), merlot, syrah, cabernet franc és rubin (syrah és nebbiolo keresztezésével létrehozott fajta) kerül a pincébe, minden évben egy kisebb mennyiségű mavrud szőlőt vásárolnak még fel a környék gazdáitól.

Augusztus második hetében kezdődött a szüret chardonnay és tamianka fajtákkal, aztán beindult a merlot nagyüzem, lévén ebből telepítettek anno a legtöbbet, október elejére lényegében majdhogynem az összes merlot befejezte az erjedést, október utolsó hetében pedig már palackba illetve az éttermek asztalára is került az első 2013-as merlot tétel. A mennyiségi sorban a syrah követi a merlot-t, a saját területekről utolsóként pedig a mintegy két hektárnyi cabernet franc került sorra. Október harmadik hetében szüreteltük a nagyon kései érésű mavrud szőlőt, könnyed, világos pirosas színe, moderált alkoholja, lágy tanninjai és kiváló savai nagy kedvencemmé tették a fajtát. A trendeknek megfelelően készül rozé is, belépő szinten merlot-ból, a magasabb árkategóriában pedig syrah-ból. Összességében elmondható, hogy kiváló minőségű gyümölccsel van szerencsém dolgozni, a klimatikus adottságoknak köszönhetően egész évben mindösszesen kétszer permeteztek a szőlőkben.

Az érettséggel errefelé nem szokott probléma lenni, így volt ez idén is, a legkorábbi fehér fajták is bőven tizennégy fölé kúsznak a százalékos alkoholtartalmat tekintve. Ennek ellenére is igazán élvezhetőek tudnak maradni a borok, nagyon tiszta gyümölcsösséggel, egészen széles struktúrával, a hordós érlelést kötelező jelleggel megkívánva, természetesen az otthon megszokottnál jóval alacsonyabb savakkal, szóval könnyed fröccsborokat senki se keressen errefelé, nekem közel négy hónap alatt sem sikerült ilyen borra bukkannom, pedig higgyék el, nagyon erősen próbálkoztam!