Néha - csak részben viccesen - jegyzem meg, hogy két dolgot (biztos) nem szeretek a bor világában: a pincét és a parafadugót. Megkóstoltam volna ugyanis egy bort, ajándékba kaptam egy barátomtól. De dugós volt. Nincs ennél dühítőbb csalódás. Nem az ára miatt, nem a bor jelentősége miatt, de abban a pillanatban pont azt a hónapokig őrizgetett palackot szerettem volna kinyitni, és tessék, élvezhetetlen.

Nem mindennapi kíséretbe avatott be nemrég közös utazásunkon Somfalvy Gergő barátom, aki mostanság a siklósi Heumann Pincészet ügyeiben is elég bennfentes. Lesz egy sör, amihez villányi törköly, must és hordó is kötődik majd. Izgalmas félmondat, de többet nem árult el, várnom kellett, míg a sör kóstolható állapotba nem került. A sör élő anyag, a lapzárta kevéssé érdekli, de azért pár nappal  nyomdai leadás előtt mégiscsak eljutottam a MONYO sörfőzdébe és belekóstoltam, mi rejtőzik még a tartályban.

Az első magyar BJCP sörmustrát a Pécsi Borozóban egy speciality Indian Pale Ale nyerte meg. Sokaknak ez a mondat többismeretlenes egyenletnek tűnik, igyekszünk felfejteni, hiszen mi is tanuljuk még bőszen a sörös szakkifejezéseket. Egy biztos: sok tisztességgel elkészített (és egynéhány igencsak gyengus) magyar sörből nem volt annyira nehéz kiválasztani a jobbakat, de a legjobbakat sokkal nehezebb.