Kérem Várjon!
Cikkek
Szobára hívás
Képeslapok Japánból 03.
Váncsodi József
2014 október 30.

Második napja voltam Japánban. A megváltozott időzónához csupán annyi közöm volt, mint a nagy vörösboroknak a ’14-es évjárathoz. Egész éjjel fent voltam, a számítógépemmel szöszöltem, reggel lefeküdtem, és csak felszínesen aludtam, mert tudtam, hogy 13:00h-kor Mr. Hungary vár a Maruki előtt; a helyi kollégák nevezték el így, mert ő tartja a kapcsolatot a magyarokkal. És Mr. Hungary késett laza nyolc percet, és a bemutatkozás után nyomban szobára hívott…

A nagyobbik unokahúgom (N.) egyfolytában ezt mantrázta, heteken keresztül: „Ne-hogy el-késs va-la-hon-nan!!! Mert az meg-bo-csát-ha-tat-lan!!!” Evvel szemben nyomban az első hús-vér japán, akivel találkozom, késik. Lehet, hogy Mr. H. lelkiekben egy kicsit már asszimilálódott, innen a nagyvonalúság, amúgy egy roppant kedves helyi professzor, aki mellesleg hegedül és karmesterkedik, egyes beszámolók szerint kiválóan. Ezzel szemben kapkodva készülődtem, kötöttem nyakkendőt, nehogy elkéssem, mert a japánok nem késnek. A vasúti állományuk átlagos évi késése, összesen 17-34, a szuper expresszüké 2,7 másodperc, a magyar vonatállomány évi késése ezzel szemben: 725 328 000 másodperc. Már azt hittem, rossz helyen vagyok, holott másfél nappal korábban M. ezt rágta először a számba, hogy ez itt a Maruki, mindenki ide beszél meg találkozókat; el is indult a fejemben a Breakfast at Tiffany című dal a ’90-es évekből, ha van kedvük, hallgassák meg!

Mr. H ebédet javasolt, elfogadtam, lévén így készültem. Kérdezte, hogy szeretem-e a tésztákat, igenlésem kapcsán vettük célba az egyik éttermet. Kívülről kicsi, tradicionális étteremnek tűnt, nem aggódtam. Két dolog miatt: egyfelől célkitűzésem Japánnal kapcsolatban, hogy a lehető legtöbb féle tradícionális ételt megkóstoljam, másfelől Tóth Kriszta idézi Vonalkód című novellás kötetében (olvassák el, remek kötet; Magvető, 2006)  egy útleírásból: „Japán igen drága ország, ám az ellátás színvonala mindenütt olyan magas, hogy, még ha a legszerényebb hotelban szállunk is meg, a japánok által naponta felkeresett éttermekben eszünk, és csupán a tömegközlekedési eszközöket vesszük igénybe, mindenütt kifogástalan szolgáltatásban lesz részünk.”

Ez egy tradicionális szoba étterem, jelentette ki Mr. H. a parkolóban. Jeleztem, hogy nem ismerem az ételt, azóta kicsit utána olvastam…

„A szoba (そば vagy 蕎麦) a hajdina japán megnevezése, de jelenthet bármilyen hajdinából készült tésztát, vagy más vékony tésztákat is (ellentétben a vastag, búzából készült udonnal). Tálalható hidegen mártással, vagy akár forró tésztalevesként is. A hajdina növekedési ideje 3 hónap, így évente akár háromszor is aratható – tavasszal, nyáron és ősszel. Japánban a legelterjedtebb termesztési helye Hokkaidó. A frissen aratott, új hajdinából készített szoba tésztát sin-szobának hívják és jóval édesebb, ízesebb, mint az egyszerű szoba.” – forrás: wikipedia

Az étterembe belépve nyomban egy működő, házi malom fogadott, amelyben érdekes alakú magok őröltek (mit utólag kiderült: hajdina). Gondoltam, nem lehet nagy baj a hellyel, ha csak annyira figyelnek oda a friss alapanyagra, hogy az őrlést is helyben végzik…

Mivel az étlap kizárólag japán nyelven íródott, rábíztam magam Mr. H-ra, rendelje azt, amit a legjobbnak tart. Szobát rendelt, tempurával. Ameddig vártunk, beszélgettünk, kicsit megismerkedtünk.

[Azóta már visszatértem a helyre, hadd mutassam be tüzetesebben: Van lehetőség a földön ülve hagyományosan és asztalnál étkezni egyaránt. Tradicionális, halk japán zene szól, a felszolgáló idősebb hölgy, kedves, tapintatos, mosolygós. Megérkezéskor, még a rendelés felvétele előtt érkezik egy pohár hidegvíz és egy pohár tradicionális japán zöldtea, illetve egy pici kosárban, átgőzölt forró, tisztaság illatú kendő a kéztörléshez. Ez utóbbival más keleti országban már találkoztam és kifejezetten praktikusnak tartom. Az itteninek pedig roppant jó, ám általam meghatározatlan illata van – tisztaság illat.]

Megérkezett a teríték első fele: Kerámia korsóban a szójaszósz, mellette kis tálkákban friss újhagyma karikák, wasabi és valami harmadik, amely textúrájában a tormához hasonlított, ámde nem volt erős inkább édeskés. A professzor azt javasolta, az üres tálkába elegyítsek szójaszószt és a három összetevőből ízlés szerint. Ezt követően érkezett a tészta, fejenként két-két bambusz szitán, illetve a tempura (zöldségek, rák palacsintaszerű tésztába hengergetve, bő olajban roppanósra sütve; erről később még biztosan lesz szó).

Vicces, hogy egész gyermekkorában Magyarországon azt hallja a csemete: „Ne szürcsölj fiam!” Ezzel szemben itt mindenki szürcsöli a szaftos tésztát: Két oka van: egyrészt hűti a forró ételt a pálcikás evés során, másfelől ez egyfajta visszajelzés a szakács felé, hogy mennyire finom, amit a vendégnek készített. (Második alkalommal már én is szürcsöltem.) A tészta nagyon finom volt, igazi al dente, ahogy szeretem, a tempura meg az egyik gyöngém: szóval hazatalálás!

Minden forgatókönyvíró arra törekszik, hogy a legvégén legyen egy csavar a sztoriban. Ez esetben az élet jó könyvíró volt: A korábban összekevert tészta „mártás” egy része benne maradt a csészében. Itthon, az ilyen íz-olvasztótégelyt szenvedélyesen kiinnám az utolsó cseppig, mint ahogy a tányért sem átallom kenyérhajjal kitörölgetni, ha ízlett az étel. Ez a tálka hívott, könyörgött érte, hogy kiigyam, de nem szerettem volna még véletlenül sem illetlenül viselkedni, így önmegtartóztató maradtam. Ebben a pillanatban megérkezett egy szögletes, teáskannának látszó tárgy, amelyről azt gondoltam, hogy a tészta utáni beszélgetést támogatják meg egy kis japán zöldteával…

Ám e helyett, Mr. H. mintegy bocsánatkérően elmagyarázta, hogy ez bizony a tészta főzőleve, ők – bár ez nekem biztos furcsa – evvel öntik fel a megmaradt „mártást” és azt kiisszák a csészéből. Hát ez van öregem – jelezte szemlesütve. Ujjongtam legbelül! És akkora belső mosoly ragyogott fel bennem, hogy lelógna erről a képeslapról. Amúgy a forró, ízes lé mennyei, második alkalommal koronája volt az ebédemnek, akárha egy otthoni inverz ebéd lett volna, levessel.

Így hívtak hát szobára, nyomban az első hivatalos találkozómon, és így derült ki, hogy a japánok sem robotok, egy kis késés náluk is belefér időnként…

Ui.: legközelebb fesztiválozunk egyet, és elárulom, hogy mi az a két dolog, amelyet a japánok szenvedélyesen szeretnek; föltéve, hogy velem tartanak!

Legolvasottabb
Legfrissebb
Programajánló
2020. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
2020. 05. 05. 20:00 - 22:00
Pécsi Borozó Pécs, Zoom.us
6
7
8
9
10
11
12
2020. 05. 12. 20:00 - 20:00
Pécsi Borozó Pécs, Zoom.us
13
14
15
16
17
18
19
2020. 05. 19. 20:00 - 22:00
Pécsi Borozó Pécs, Zoom.us
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31