Kérem Várjon!
Hírek
Országos népszerűsítésben
promo
2014 szeptember 30.

Eseményekkel teli nyári, kora őszi időszakon van túl a DDOP 2.1.3/A-12-2012-003 azonosítószámú „A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter fejlesztése” című pályázatból támogatott Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter. A borral kapcsolatos fesztiválokról ugyanis a Pannon Borrégió négy borvidékét képviselő szervezet ezúttal sem hiányozhatott, megfelelően képviselve tagságát, és a borrégiót.

Az év egyik kiemelkedő eseményeként a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megjelent szeptemberben az ország krémjét felvonultató öt napos Budavári Borfesztiválon, ahol a résztvevők megismerkedhettek a Villányi Korzón helyet kapó Klaszter tagságának kínálatával, illetve a Klaszter programjával is. Sajnos az idő nem volt kegyes a kiállítókhoz, ám a népes külföldi, és hazai vendégsereg így is pozitívan fogadta a régiós összefogást megjelenítő Klaszter megjelenését a fesztiválon.

A Dél-dunántúli régió legrangosabb borral kapcsolatos rendezvénye, a Szekszárdi Szüreti Napok szintén a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter részvételével zajlott ez évben is, ahol a legrangosabb szekszárdi pincészetek képviselői mellett a Pécs-Mecseki Borút többségében fehérboros kínálatával ismerkedhettek meg a Borudvarba kilátogatók a Klaszter standjánál. A négy napos rendezvény során így lehetőség nyílt a klaszterprogram promótálása mellett a Pannon Borrégió két borvidékének széleskörű kínálatával is megismertetni a kilátogatókat.

A nyárral együtt megnőtt a szabadtéri kitelepülések száma is, amely eredményeként a Pannon Borrégió megjelenhetett a villányi Gyöngyözőbor fesztivál mellett többek között Cserkúton, Orfűn, Mecseknádasdon és Pécsett is különböző rendezvények keretében.

Tavalyi évben nagy sikerrel került megrendezésre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben található WineSpiration borturisztikai látogatóközpontban a Pannon Bornap elnevezésű rendezvény, ahol a résztvevőknek a Pannon Borrégióval kapcsolatos előadások meghallgatására nyílt lehetőségük. Idén kevésbé szakmai, sokkal inkább szórakoztató jelleget öltött a rendezvény, ugyanis a szüreti hangulat megidézésében a pécsi Bartók Béla Férfikar és  Veszprém Város Kadarkara segédkezett, akik hangulatos pincekoncerteket adtak szeptember utolsó hétvégéjének vasárnapján a már a Zsolnay-család által is borospinceként használt műemléki épületben.

Szeptemberben már a harmadik szemeszterrel vette kezdetét a Borszeminárium a Pécsiközgázon rendezvénysorozat, amelyen az első alkalommal az Év Pincészetének megválasztott Koch Borászat és tulajdonosa, Koch Csaba mutatkozott be, a Hajós-Bajai borvidéket képviselve. Ebben a félévben még három további alkalommal lesz Borszeminárium - októberben Mecseknádasd, novemberben a villányi házasítások, decemberben pedig a pécsi pezsgő szolgáltat majd témát!

További információ: www.pannonborklaszter.hu

Programok
Programajánló
2019. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
12
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
13
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
14
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
15
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
16
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
17
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
18
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
19
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
20
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
21
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
2019. 09. 21. 13:00 - 21:00
Mecseknádasd, a rejtőzködő borfalu Mecseknádasd, Mecseknádasd
22
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
23
24
25
26
27
28
2019. 09. 28. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
29
30