Kérem Várjon!
Cikkek
Nem akarok hordót inni
Keddi kóstoló, ezúttal hétfőn
zoranka
2013 November 06.

Egyre több bor áll a sorban, hogy polcra kerülhessenek, kereskedő barátaink meg egyre-másra sürgettetik a kóstolásokat. A keddet egy nappal előrehozva hétfőn kóstoltunk 29 tételt a Winespirationben, felturbózták a fényeket, hangulatos volt a hely, a Zsolnay Negyed este egész varázslatos. És üres. Bár egy másik teremben Mauthner Zsófi és Kulka János volt a vendég, mi kihagytuk őket a borokért. Jól tettük-e? Nehéz megítélni, a hordót és muskátlit szeretném feledni.

Nem lesz azonban 29 bor az alábbi sorban. Mert abban következetesek vagyunk, hogy csak azzal foglalkozunk, ami értéket mutat. És sajnos, volt jónéhány tétel, amellyel nem tudtunk megbarátkozni. A borok egy része túlhordózott, folyékony hordófűszer volt, amelyekben elveszett a fajtajelleg, elveszett az egyéniség, vakon kitaláltuk már, hogy ugyanarról a termelőről lehet szó több tételnél is. És voltak beteg borok, egyazon termelő több bora is ugyanazt mutatta: illatban égett bakelit, kortyban határozott muskátli (szorbátbomlás). De jöjjön inkább az értékelhető sor:

Günzer Tamás Irsai Olivér Gyöngyöző 2013

A bor illata cukorkás, mint amikor a falusi búcsúban a cukorkás sátor előtt elsétálunk, no meg persze virágos. Zöldfűszerek eső után. Könnyed, nem túl bonyolult, viszonylag kevés buborékkal. Van benne valami, ami fel tudja vidítani az estét, háttérzene az esős őszi estében. (80 pont, azaz **+)

Gere Attila Frici Rozé Gyöngyöző 2013

Nem túl burjánzó, de tiszta, piros gyümölcsös illat. Még nagyon friss. Kortyban van leheletnyi tanninérzet, ettől krémesebb a gyümölcsösség. Korrekt habzás. Elég jó savak. Tisztességes, jól elkészített gyöngyöző, a rozék üdeségével. (84/85 pont, azaz ***+)

Riczu-Stier Villányi Olaszrizling 2013

Fehér virágok, némi barack, némi citrusosság. Kortyban lendületességet adó savak, a közepesnél hangyányit vékonyabb test, van benne kis krémesség is és jól viseli a szóda társaságát. (83 pont, azaz ***)

Tűzkő Birtok Tolnai Chardonnay Barrique 2011

Akácvirág és vanília, érett alma és körte. Szájban a hordó veszi át a hangsúlyt, édesfűszerek jönnek, az édesség megmarad a zárásban is. Kevés a lendülete, a végére kissé belassul, elfárad. (81 pont, azaz ***)

Takler Szekszárdi Pinot Noir Rozé 2013

Viszonylag intenzív, de nem eltúlzott tuttifrutti. Kortyban élénk savak ellenpontozzák a krémes, kicsit édeskés gyümölcsösséget. Málna, eper, ribizli, van benne kis fanyarság, kis virgoncság, jó egyensúlyban van. (87 pont, azaz ****)

Gere-Weninger Villányi Rozé 2013

Szépen adagolt piros gyümölcsösség, még zárkózottabb, de szépen nyílik és van még benne fejlődés. Telt korty, szép gyümölcs, a végén kis kesernye, kívánja a szódát, igazándiból fröccsben teljesedik ki, férfiasabb rozé, hosszantartó beszélgetős-fröccsözős estékhez. (87 pont, azaz ****)

Riczu-Stier Villányi Rozé 2013

Az intenzív bodza és egres elég szokatlan, de van mellette piros gyümölcs is. Kortyban is a sauvignon blanc füves, bodzás, élénk karaktere jelenik meg, jó savak, van frissessége, érdekes, bár kissé szokatlan. Melegebb időben tetszetősebb lenne. (84 pont, azaz ***)

Vylyan Villányi Bogyólé 2013

Banános, bogyós, friss. Könnyen vesszük az adást, laza a korty, kissé vékony, ha kötekedni szeretnék, de nem ezzel foglalkozunk. Élénk, jóivású, kicsit puncsos, kicsit meggyes, az újbor, vártuk. (84/85 pont, azaz ***+)

Riczu-Stier Villányi Portugieser 2013

Egyszerű, szilvás, meggyes illatok, a szín is vékonyabb a korábbi években megszokottnál. Kicsit friss még, nincs  is igazán egyben. Palackban még kicsit összerázódhat, de a fajta ebben az évben kicsit vékonyabb, kicsit karcosabb, élénkebb borokat mutat. (80 pont, azaz **+)

Mokos Villányi Kékfrankos 2011

Illatban hűvös, ánizs-menta. Van benne érett gyümölcs és némi kesernye, mentás meggy, szilvalé. Van savháttere, van tartása, nem a komplexitása miatt szeretjük, de van az a pörkölt, ami mellé elkortyolgatnánk. (80 pont, azaz **+)

Gere Attila Villányi Phoenix Cuvée 2009

Illatban van benne gyümölcs, van benne fűszer, de kortyban kissé visszalép. Friss még, gyümölcsös még, élet van benne, ugyanakkor filigránabb, kissé fanyarkásabb a zárás. Van benne izgalom, van benne lehetőség, étel mellé elsősorban. (84 pont, azaz ***)

Gere Attila Villányi Cabernet Sauvignon 2010

Tiszta, korrekt, könnyed gyümölcsösség, szeder és ribizli, egy nehéz évjárat tisztességes, ám azért nem túl komplex bora. Jóivású, kellemes, gasztrobor. (83 pont, azaz ***)

Vylyan Villányi Cabernet Sauvignon 2009

Szép fajtaillatok, sima cserek, van gyümölcsösség, szilva, feketeribizli, némi csoki. Tartalmas bor, elég hosszú, szép szín. Érettség és élénkség is. Műfajon belül nagyon korrekt példány, amiben még bőven vannak évek. (86 pont, azaz ****)

És akkor jöttek a gyümölcsborok, a Mokos pincészetből, Palkonya bizony. Amiben nagy gyakorlatom nincs, egy-két fesztiválon, az idén egy borversenyen futottam a szőlőn túli gyümölcsborokba. Nem tudom, mi a hivatalos bírálati rend, inkább egy összefoglaló jön most, mi is tetszett.

A gyümölcsbor legyen édes. Valahogy jobban áll neki, ha van benne maradék cukor. Ez az első megfigyelésünk. Szilvaborral kezdtünk, mint a Nestea havas szilvateája, kellemesen fűszeres, édeskés szilvalé. A meggybor friss, meggyes illatok, ízben is tiszta meggylé. Az őszibarackbor igencsak megosztó volt, mint a konzerv őszibarack leve, van aki szereti, neki kedvesebb volt. A cseresznyebor hozta a gyümölcsöt, de nem volt emlékezetes, míg a kajszibor felidézte a Rákban adagolt kommersz kajszipálinkát, amihez almalevet vegyítettünk, már nem is emlékszem, miért. És volt barrique meggybor is, de bizony savanyúbbnak éreztük, mint utána Szabó Zoli verjus-jét. Ami egyébként nagyon jó kis cucc, sok nincs belőle, érdemes kipróbálni, nem csak salátákhoz, de limonádénak is remek.

A gyümölcsborok nem győztek meg, de azt hiszem, nem is az én műfajom, biztos sokaknak tetszik az egyértelműen gyümölcsös, kitalálható, beazonosítható és még kedvesen édeskés kortyú bor. Én mást keresek a borban. De ez a szubjektív része. De egy gyümölcsbor-kurzuson azért még szívesen részt vennék, megtanulni, mit is érdemes bennük keresni, mik az értékek, mik a hibák.