Kérem Várjon!
Cikkek
Mangó, tücsökzenével
Balatoni nyár
zoranka
2009 július 21.

Van nekünk a Balaton. És ez jó. Kezdem megszeretni, ahogy telnek az évek. Tengervízben csíráztatottként nem nagyon értettem gyerekként ezt a Balaton-imádatot. Begyalogolsz a tó közepéig és akkor is csak azért fordulsz vissza, mert leégett a hátad. Vastag, keletlen lángos, csúf bódék, mindig tömeg, pöffeszkedő keletnémetek, koszos víz. Sajnálom, ez maradt meg, elsősorban a déli partról, a rokonoknak ott volt nyaralójuk... És visszatért a kilencvenes évek közepén tett utolsó látogatásomkor. Mert azóta nem nagyon mentem arrafelé. Aztán tavaly hagytam magam meggyőzni és a Balaton partján nyaraltunk egy hétig. És jó volt. Nem tökéletes, de jó. Ezért az idén leszerveztük a remake-et is.

A Balatonnak ma már szerencsére két arca van, legalább. Van az, ami megmaradt 1976-ból, ugyanaz minden, minek változtatni, jó lesz ez műanyagból, vécé a szomszéd étteremben van csak, kulcs a másik szomszédban, na ja, hideg a hekk és nem érünk rá mosolyogni. És van, ami most alakul ki, ami már a minőség felé moccan. Ahol kényelmes a szék, vág a kés, kedves a felszolgáló, aludni lehet az ágyon és jól főzik a kávét.

Teszteltük hát mindkét arcát, akartuk vagy sem, csak így lehetett. Ettünk ugyanis olyan étteremben, ami mindig tele volt. Próbáljuk ki, csak nem lehet annyira rossz. Annyira nem. Rosszabb. A fatálason a húsból nem csöpögött, folyt az olaj. A vargányás-csirkés mártást agyonfőzték, miközben a csirke száraz-rágós lett. Üdítővel, ásványvízzel együtt hétezeröt. Miért esztek itt emberek??? Na merthogy azt mondja magáról, hogy ez itten a magyaros étterem kérem, itt minden van, ami a magyarnak kell. Szörnyű élmény volt és ezzel be is fejezem a rossz élmények sorát. Ugyanis ezek után igyekeztünk kerülni minden ehhez hasonló helyet. Rémülten tértünk vissza a Club Regattába, hogy ott, a kerti bárnál egy röviddel vessek véget a gyomromat ért terrorista-támadás hatásainak. Aztán még néhány rozé-fröccsel, de ez már egy másik sztori.

www.zaj,huTaláltunk viszont egy új helyet, ami látványra érdekesnek tűnt a többségében elég gagyi helyek között. Ez a balatonlellei Mangó. Ikertestvére, a Buono mindig kongott az ürességtől, itt viszont mindig üldögéltek, esténként meg is telt. Mondjuk akkor meg már a konyha bírkózott meg nehezen a kihívásokkal, rendeléstől a levesig a közel egy óra elég húzós várakozásnak mondható. Ez persze egyszer volt, egy esős estén, amikor mindenki behúzódott. És az eperleves remek volt, mézes-krémes ízvilágával mindhármunknak tetszett. Kóstoltunk lazacot, zellermártásban, spenótos tagliatellével, vagy pármai sonkás, koktélparadicsomos, mascarponés tagliatellét is, ez utóbbi sok is  volt talán, mert nagyon tömény volt, nagyon intenzív. A Mangóba visszatértünk többször, egy étkezésből nem mindig lehet megállapítani mindent. Ettünk pizzát, ami korrektnek bizonyult, tésztába göngyölt paradicsomos csirkemellet, mustáros salátával, majd ugyanolyannnak eladott Cézár-salátát is, ami kevéssé hasonlított az eredetire. Összességében itt volt valami próbálkozás, hogy ne csak a hagyományos ételsor jelenjen meg, hanem a nyárhoz illeszkedően könnyebb ételek is megjelenjenek, legyen kicsit internacionálisabb a kínálat, habár a thai ételtől a pizzáig nehéz mindet azonos szinten művelni. Ezt a helyet bátran ajánlom, nem kell Michelin-csillagos élményre számítani, de kedves felszolgálóhölgyek, kicsit hosszas várakozás és korrekt, helyenként izgalmas ételek várhatóak. A csupros tiramisuért még jómagam is visszatérek.

www.kistucsok.huMég többen voltak a balatonszemesi Kistücsökben. Az ország egyik legjobbja, szinte minden étteremkalauz szerint. És ez így igaz, aki még nem járt ott, ne hagyja ki. Aki meg járt ott, úgyis visszatér. A sok vendég és dicsfény azért ne vegyen vissza a lendületből, kedvességből, közvetlenségből, ami tavaly nekem jobban tetszett, most egy kicsit más stílusú felszolgálóval hozott minket össze az asztalunk, kisgyerekes család, nem isznak bort (jómagam vezettem), nem lesz akkor jatt, gondolhatta és kevesebb energiát fordított ránk, meg kicsit erőltetettnek is éreztem a vacsora sebességét. De egy régió ízei menüvel ezt a konyha feledtetni tudta. A füstölt fogas zöldborsó zselével remek kezdésnek bizonyult, az egy nappal korábban a rántott hekkre még a "nem szeretem a halat, mert büdös" felkiáltással nemet mondó gyermekünk most háromszor-négyszer is kért a halamból. A sültpaprika-krémleves személyes kedvenc, nem tudom megunni. Volt főételként borjú lábszárhús pirított krumplis tésztával és zöldséggel, ebből nekem az utóbbi volt túl nyersközeli... A desszert főleg azért nem nyerte el tetszésemet, mert fahéjérzékeny vagyok és a repce fagylalt zöldalmás pitével tartalmazott fahéjat bőven. Meg talán azért sem, mert mindeközben a párom és a gyermekem kávékrémet ettek csokoládé fagylalttal, ami sokkal finomabb volt és sokkal jobban emlékeztetett egy régi, susogós desszert-élményünkre. Jó sor volt azért összességében, jó volt látni, hogy sokan jönnek és élvezik, hogy ez is van ám a Balatonon...

Ennyi volt ám, merthogy elsősorban a strandolásról szólt ez a hét, a strandok meg olyanok, amilyennek megszoktuk őket. De van romantikája, pár napig napközben csak hekken, főtt kukoricán, lángoson és palacsintán kell élni. A víz meleg és tiszta, kevesebb a német és több a lengyel, de leginkább mégiscsak magyar szót hallani. Én örülök minden új kikötőnek, minden lerakott térkőnek, felújított szökőkútnak és a Balaton körüli bicikliútnak (Szolgálati közlemény Kugler kollégának: biciklire szálltam és megtettem a Lelle-Boglár tizedmaratont, ráadásul élveztem is!). És akkor a borokról nem is szóltam, de nem is nagyon kóstolgattam, ez most másról szólt. De visszatérünk még, pár palackot letesztelünk hamarosan, mit is kínál nekünk a Balaton, legfőképp a déli part.

Legolvasottabb
Legfrissebb