Kérem Várjon!
Hírek
Luca újborokkal vigadott
bori
2015 december 14.

A boros hagyományokhoz tartozónak mondhatjuk a pécsi Luca napi borversenyt, amelyre elsősorban a baranyai családi pincészetek nevezik boraikat. Mégpedig csak olyan tételeket, amelyek idei szüretből származnak. 24 pincészet 55 bora volt versenyben, a Luca Vére fődíj Hosszúheténybe került.

A Pécsi Kulturális Központ idén a tizedik születésnapját ünneplő Pécs-Mecseki Borúttal közösen szervezte meg a Luca Napi Vigadalmat, azon belül is az újborok versenyét, valamint két kóstolóval egybekötött esti koncertet.

A borversenyre a tavalyi mintaszám duplája érkezett be, szebb évjárat is volt az idei, kétségtelen. Túlnyomórészt fehérborok indultak, 33 tétel, de 12 rozé és 10 vörösbor is a zsűri elé került, amelyben idén a szokásos létszám többszöröse vett részt, három csoportban bírálták el a borokat. Összesen 7 aranyérmet, 20 ezüstérmet, 17 bronzérmet osztottak ki.

A zsűri a Luca Vére fődíjat és a vörös kategória első helyét Schunk József hosszúhetényi borásznak ítélte, aki Syrah 2015 borával bizonyult a legjobbnak. A fődíj egy szépen faragott kishordó volt, melyet Győrffy Zoltán, a zsűri elnöke és Horzsa Gábor, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója adták át, Horzsa Gábor egyben a hordó faragását is maga készítette.

A fehérbor kategóriát a Belward Pincészet nyerte el, akik egyébként a legeredményesebb pincészet voltak (3 arany, 3 ezüst és 1 bronzéremmel), mégpedig a Chardonnay 2015 boruk lett kategóriája legjobbja.

Rozéban a villányi Batthyány Pince lett az első, Pinot Noir Rozé 2015 boruk nyerte el a zsűritagok tetszését.

Különdíjat adott a zsűri Neuperger Balázs bólyi termelőnek, aki Portugieser 2015 borával ért el kimagasló eredményt.

A díjkiosztón az idén 70 éves Bartók Béla Férfikar lépett fel, másnap a VoiSingers énekegyüttes adott koncertet a Pécsi Kulturális Központban. A teljes eredménylista innen letölthető.

Legolvasottabb
Legfrissebb
Programajánló
2020. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
2020. 11. 07. 17:00 - 23:00
Pócz Pincészet Balatonlelle, Kishegy
8
9
10
11
12
13
14
2020. 11. 14. 17:00 - 2020. 11. 15. 12:00
Knáb Panzió Nemesnádudvar, Széchenyi utca 25.
15
2020. 11. 14. 17:00 - 2020. 11. 15. 12:00
Knáb Panzió Nemesnádudvar, Széchenyi utca 25.
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30