Kérem Várjon!
Cikkek
Kíhájdakjusztani
Szabó Palócz Attila
2009 november 25.

Kifolyt a bor…

De a történet elején mi ezt még nem vettük észre. Nagyokat röhögtünk azon, hogy állítólag van egy videó az interneten, a Youtube-on, amelyiken angol turisták próbálják meg kimondani Kehidakustány, a zalai település nevét, ami még magyarul is egy igazi nyelvtörő, nemhogy esetleg az idegenek – Kíhájdakjusztani és egyebek – is boldoguljanak vele (később aztán megpróbáltam rákeresni a videómegosztó portálon, de nem találtam a felvételt…), szóval jól szórakoztunk, miközben több köbméternyi sajtótörténetet pakoltam be a csomagtartóba. No, ezt vámolják el a határon, ha tudják…
 

Lányom is hozta túltömött utazótáskáját, asszonyom is elcsomagolt mindenféle dolgokat, egyszeriben csak azt vettem észre, hogy szaporodnak szépen az előszobában a mélyhűtő mellett a kikészített csomagok. Tudom én, hogy a méret elvileg nem számít, de azért tényleg a legfontosabb szempontjaink egyike volt, amikor autót választottunk, hogy a csomagtartó bezzeg nagy legyen.

Igyekeznünk kellett a pakolással, mert már háromnegyed öt volt, és mindenképp el akartuk csípni Gyálát, azaz a tiszaszigeti határátkelőt. Ilyenkor, augusztus második felében ugyanis, amikor szabadságuk végén megindulnak visszafelé Nyugatra – elsősorban német, osztrák, francia és holland rendszámtáblák – a török meg mindenféle vendégmunkások, a gasztarbajterek, Röszkénél szinte lehetetlenség átjutni a határon. Több órányi várakozásra kell felkészülnie annak, aki ott akar megdicsőülni. Korábban percek alatt át lehetett jutni a határon, és akkor a sorok sem torlódtak fel ennyire, de mióta bejött ez a Schengen-maszlag, azóta a régi, vasfüggönyös időkre emlékeztető várakozások is visszatértek. Lassan kiépül az infrastruktúra is ott az autópálya szélén, nemcsak fizetős vécék lesznek, hanem sátortábor, kemping, idővel talán valamelyik hiper-szuper is lát majd fantáziát abban, hogy áruházat építsen a várakozóknak, s amíg lassan-lassan döcögve tötyörög előre a sor, akár teszkózhatunk is egyet…

Szóval sietnünk kellett a pakolással, mert ez a Gyála-Tiszasziget átkelő ott a bánáti oldalon csak egy amolyan kishatárforgalmi izé… csak reggel hattól délután hatig van nyitva, utána lezárják… most pedig már a háromnegyed ötöt is elütötte a digitális kijelző a mobiltelefonomon. Több köbméternyi sajtótörténetet poroltam le otthon a padláson, elsősorban a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveinek sajtóját, főleg olyan lapokat, amelyeknél dolgoztam is, no meg persze olyanokat is, amiket szerettem olvasni abban az időben, és valamiért fontosnak tartottam megőrizni. Asszonyom látott itt a napokban a Víziváros Fő utcáján, a budai Várhegy lábánál, a Duna felé enyhén lejtő, nagyjából háromszög alakú területen egy könyvkötőt, gondoltam hát, költök egy kicsit arra, hogy beköttessem nagybecsű gyűjteményem, ha már évtizedekig őrizgettem. Úgysem érdekel ez rajtam kívül senkit sem, ha pedig ott porosodik az egész zentai házunk padlásán, akkor belátható időn belül tönkremegy, és mehet a szemétbe, vagy az újrahasznosításba az egész. Háromszor-négyszer is fordultam, mire az összes csomagot kihordtam a kocsiba, szépen le is ült az autó hátulja…

A bor pedig, amelyik ott lapult az egyik táska mélyén, nem volt ám olyan régi, mint ezek az újságok, talán annyira egérrágta sem. Csak jófajta 2005-ös soproni kékfrankos Iváncsics Zoltán pincészetéből. Minőségi száraz vörösbor… „A Soproni Történelmi Borvidék Fertő tóra néző domboldalain családi vállalkozásban termelt szőlőből, hagyományos feldolgozással és ászokhordós érleléssel készült vörösbort kínálunk Önöknek. A kiváló termőhely és fajta, a hozzáértő gondoskodás eredménye ez a karakteres színben és cserzőanyagban gazdag vörösbor. Fogyasztását marhahúsból készült ételekhez, sültekhez, barna és vadhúsokhoz 16–18 °C hőmérsékleten ajánljuk.” Nem tudom, hogy a tragédia még pakolás közben, vagy a törökkanizsai vasúti átjárónál, a szajáni kátyúban, vagy a csókai fekvőrendőrnél történt, de amikor a vámos felszólítására felnyitottam a csomagtartót és felemeltem az általa kiszemelt táska fedelét, Iváncsics Zoltán nemes borának karakteres színe elsősorban az alsóneműimen, ingeimen érvényesült. Emlegettem hát Kíhájdakjusztanit is sűrű káromkodások kíséretében, miközben valami kerekestükrös herkentyűvel a vámos még a kocsi alá is benézett. No, ha egyszer megszerzem a biztonsági kamerák felvételét, ezt a jelenetet töltöm majd fel a Youtube-ra...

Legolvasottabb