Kérem Várjon!
Cikkek
Fiatalság és szakértelem
Borászportré: Lelovits Tamás
Keresztény Ákos
2012 február 01.

Villányban az ember mindig belebotlik valami újba. Nem csupán azért, mert sorra nyílnak az újabbnál újabb pincék, hanem mert a nagyok árnyékában szépen lassan beérnek a területileg ugyan kisebb, de minőségileg kiemelkedőt nyújtó pincészetek. Így akadtunk rá nem olyan rég a Lelovits Pincére, mely pincészet 2009-es évjáratú Syrah bora idén a régió TOP 25 bora közé került. A borásszal jártuk be a környéket, hogy megtudjuk honnan valók a Lelovits borok.

Lelovits Tamás elsőként a villánykövesdi pincesorra invitál bennünket, ahol büszkén mutatja a 150 éves pincét: Amikor megvettük, nem így nézett ki, felújítottuk és most már legalább van egy hely, ahol vendégeket fogadhatunk és a hordók is otthonra találtak a pincében. A pince stílusosan van felújítva és a tipikus villánykövesdi pincekialakítás fogad minket, ahogy lesétálunk a hordók közé. Tamás rögtön mutat is két bort, melyek ugyanakkor kerültek hordóba, a két hordó minden paraméterben egyezik, csak az egyik egy két évig szárított, a másik pedig egy három évig szárított dongából készült. Izgalmas különbségeket tud eredményezni egy boron a két hordó közti kis különbség.

Szeretek kísérletezni a hordókkal és szerencsére van is erre lehetőségem. Közben azt is megtudjuk, hogy bár a szülei mindig is foglalkoztak szőlővel, de ez soha nem jelentett többet annál, mint hogy a háznál eladták a jó minőségű folyóbort. Aztán 2000-ben döntött úgy Tamás, hogy ezzel van értelme foglalkozni és belevágott a pincészet kialakításába. A kezdeti időben azt a tudást kamatoztatta, amelyet az apjától látott, majd szükségből szerzett egy papírt és mikor már szakmailag is szükségét érezte, a Corvinus Egyetemen szerzett diplomát, mely szakértelem látszik az ültetvényeken és a borokon egyaránt.

Eleinte csak egy hektárral kezdtünk, de mostanra már nyolc és fél hektár területtel büszkélkedhetünk. Ezek területileg Villányban a Remete, a Jammertal és Ördögárok dűlőkben találhatóak. Nagyharsányban a Várerdőben van egy kisebb terület és Kisharsányban a Boczor dűlőben található még ültetvényem – veszi számba a területeket Tamás. A szőlőfajták eloszlása a Villányban már jól megszokott: olaszrizling, portugieser, kékfrankos, merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc és syrah. A pincéből egyenesen a kisharsányi területre megyünk, mely egy 2009-es telepítés és idén fordult termőre.

Igazi mintaültetvény ez, mely jól mutatja a tudatos és alázatos munkát. A Lelovits pince egészére jellemző az addig nyújtózkodás, ameddig a takaró ér. Szükség lenne bővítésre a feldolgozóban egy ideje, mert az egyre nagyobb népszerűség miatt nagyobb helyre lenne szükségünk. Most úgy tűnik, jövőre tudunk lépni ez ügyben – mesél a terveirõl Tamás, miközben a primőr borokat mutatja meg már ismét Villányban. Az épp címkefrissítésen áteső pincészet nyit az újdonságok felé és nem fél csavarzárat használni a friss rozénál. A vörösborok esetében semmiképpen sem szeretnék eltérni a dugó használatától, de az ilyen friss egyéves tételek estében szerintem ez a jövő – avat be minket Tamás. Saját bevallása szerint terület alapján nézve kis pincészetnek számít az övé, de mi már megelőlegezzük: elismertség tekintetében már nagynak számít.

Programok
Programajánló
2019. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
12
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
13
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
14
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
15
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
16
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
17
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
18
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
19
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
20
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
21
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
2019. 09. 21. 13:00 - 21:00
Mecseknádasd, a rejtőzködő borfalu Mecseknádasd, Mecseknádasd
22
2019. 09. 11. 9:00 - 2019. 09. 22. 23:00
Esterházy Kastély (Kismarton/Eisenstadt) Sopron, Eisenstadt
23
24
25
26
27
28
2019. 09. 28. 16:30 - 21:00
Kodály Központ Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
29
30