Kérem Várjon!
Cikkek
Esküvőbor
avagy a 2010-es évjárat újraértelmezése
Keresztény Ákos
2012 July 20.

Esküvők ideje a nyár. Kiváltképp az idei forró, száraz nyár. Miközben a gazdák könnyeikkel igyekeznek óvni a kiszáradástól a földeket, a szőlősgazdák pedig szinte testükkel is óvnák a néhanapján lecsapó jégtől a fürtöket, javában dübörögnek város és régió szerte az esküvők.

A hely és hangulat is változó. Csárdák telnek meg falusi esküvőkkel, városi báltermek töltődnek fel élettel a bálszezonon kívül és az anyakönyvvezetők egyik párt kikísérve már viszik is be a következőt. Jó ez, politikailag is korrekt, hiszen fogy a magyar, kell az utánpótlás a házasság intézménye talán mégsem a múlt elavult vívmánya? Nehéz kérdések ezek, de az ifjú pár és a násznép ezzel mit sem törődve veti bele magát a nyitótáncba, a vacsorába, majd a végeláthatatlan bulizásba.

A minap öcsém esküvőjén járva megtapasztalhattam, milyen elképesztő magasságokba hág a hangulat némi alkohol, jó társaság és egy remek zenekar hatására. A némi alkohol pedig legyen az sör, bor vagy pálinka, mindegy is. Azt azonban gyorsan le kell szögezni: új műfaj született. Ez pedig az esküvők bora, az esküvők évjárata, ha úgy tetszik. Jelige: 2010.

Annak idején a 2010-es esztendő után csak fogta a fejét borász és szakmabeli egyaránt. A kivételesen pocsék évjárat nem kedvezett szinte semmilyen fajtának. Voltak kiváló fehérek, de mára ezek mind a feledés homályába vésznek. Vörösökkel szinte egyáltalán nem is találkoztunk és még eztán sem nagyon fogunk. Most azonban egy új dimenzióját véltem felfedezni ennek az évjáratnak. Az esküvőn egy fehér és egy vörös bor képviselte a boros kínálatot. Egy friss idei, fröccsben is remekül fogyasztható fehér és egy vékonyka, illatos cabernet sauvignon 2010-ből.

Ebbe a borba belekortyolva az embernek semmi egyéb gondolata nem támad, mint egy újabb pohárral tölteni és inni. Nincs itt hordóhasználat, fogakról zománcot lemaró tannin, csak gyümölcs, szájba robbanó ízek és a feléledő ösztön, mely a kulturált borfogyasztást szinte nyakalássá vadítja. Olyan bor ez, amit az ember még a negyven fokban is szívesen tölt magának, kicsit lehűtve a klasszikus szobahőmérsékletre. És ez nem csak az én véleményem, hisz a jelentékeny mennyiség, úgy ahogy volt el is fogyott, és csak pozitív visszhangja volt a dolognak.

A borászoknak tehát nem szabad tovább siránkozni, kínlódni az előző évjárat piacon tartásával és a következő siettetésével. Komoly piaci rés tátong ugyanis a valódi esküvői borok piacán. Olyan jól iható borok kellenek ugyanis egy ilyen felejthetetlen eseményre, melyeket nem kell fejtegetni, magyarázni. Képviseljék magukat önnön egyszerűségükkel a vendégsereg legnagyobb megelégedésére.