Kérem Várjon!
Hírek
Élménypince nyílt Szekszárdon
zoranka
2014 július 31.
Országosan is egyedülálló az a borturisztikai beruházás, mely augusztus 1-től nyitja meg kapuit Szekszárdon a hazai, és remélhetőleg a külföldi turisták előtt egyaránt. A többszáz éves múltra visszatekintő Garay pince különleges és fontos szerepet tölt be a város életében.

Egy olyan pincerendszerről van szó, melynek három nagyobb járata közül kettő 40 méter hosszan húzódik a vármegyeháza alatt. A pincerendszer alapjait feltehetően az 1061-ben alapított bencés apátság hozta létre a 13-16. század között, de a jelentősebb része a török hódoltságot követően, az 1700-as évek első felében épült meg. Az is említésre méltó, hogy 1856-ban itt alakult meg az első hazai borkereskedő részvénytársaság.

A egykori bencés apátsági pince 2012-ben került a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft.-n keresztül a város tulajdonába. Átalakítására az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében pályáztak, és közel 200 millió Ft támogatást nyertek el.

A Garay Élménypince mind méretében, mind színvonalában és jellegében is egyedülállónak tekinthető. Egy három és fél órás élményprogram keretében, korszerű és modern technikai elemek segítségével a szőlő megmetszésétől a borfogyasztáson át, egészen a koccintási szokásokig minden apró részlettel megismerkedhetnek a látogatók. 65 infografikai tabló és 11 interaktív eszköz kapott helyett a pincében, melyek a borról, a borkultúráról, és a Szekszárdi borvidékről szolgáltatnak értékes információkat.

Három illatkamra segítségével a fehér-, vörös- és rozéborra jellemző illatmintákkal, egy egész sor dekanteredényben elhelyezett illatkapszula révén a borokra jellemző egyedi illatokkal, valamint egy gasztrokerék segítségével az egyes szekszárdi borfajtákhoz illeszkedő ételpárosításokkal ismerkedhetnek meg mind a laikus, mind a hozzáértőbb látogatók. A pincebejárást követően egy érintőképernyőn megjelenő feladatsor alapján pedig leellenőrizhetők a borról, annak készítéséről, fogyasztásának kultúrájáról vagy a Szekszárdi borvidékről megszerzett ismeretek.  

A kiállítás anyaga angol és német nyelven egyaránt elérhető. Ezen felül az épület teljes körű akadálymentesítése is megtörtént, beleértve az információs és kommunikációs akadálymentesítést is, így nemcsak mozgás-, de hallás- és látássérült turisták is látogathatják, számukra is elérhetővé válik a különleges “borkaland”.

Természetesen a megújult pince lehetővé teszi a turisták és a borszerető emberek  számára, hogy egy helyen kóstolhassák meg több tucat szekszárdi pincészet borait. A kínálatban összesen 31 borász és két pálinkaház képviselteti magát, több mint 220 féle választékkal. Emellett minden borászról és pincészetről megtalálhatók a legfontosabb információk fényképekkel kísérve, csakúgy, mint a boraikról. Egy úgynevezett dicsőségfalat is kialakítottak a borászok számára, ahol az eddig elért erredményeiket tüntették fel.

Az átalakított pince valóban hiánypótló létesítmény mind a város, mind a borvidék életében, hiszen a belépőjegy áráért az idelátogatók nemcsak a kiállítás anyagát nézhetik meg, hanem egy helyen kóstolhatnak és vásárolhatnak borokat - akár hétvégén is -, sőt a 70 fős éttermi részben az ízletes ételek közül kedvükre válogathatnak is.