Kérem Várjon!
Cikkek
Elkéstem?
Egynegyed, tavasz
zoranka
2012 május 04.

Amikor a szerző lemarad az autóbuszról és hirtelen képződik egy szabad délutánja, hirtelen nem is tud mit kezdeni a szabadsággal. A szerző már megszokta, hogy telezsúfolja minden percét és üresjárat nélkül próbálja felépíteni, majd rohanva túlélni a mindennapokat. Nincs megállás, mert hajtani kell, ez a kor jelszava. És rohanunk, és gyorsítunk és észre sem vesszük, mi van körülöttünk.

A szerző például itt van napok óta a tenger mellett és még csak az ujja hegyét sem dugta bele a vízbe. Most viszont volt ideje leülni egy nagy kőre és bámulni a vizet, a sirályokat, a hajókat a távolban, ahogy Koperbe vagy Triesztbe igyekeznek. Nézni a vizet pihentető, azt is mondhatnám relaxáló érzés, ezt a szerző most már kétségkívül tudja, volt rá ideje.

Ha nem teszünk semmit, legalábbis látszólag nem teszünk, akkor is történik valami. Talán több is. Csak egyre lassabban, egyre inkább belül, ahol nem látványos, csak érezzük.

A szerző tehát üldögél a vízparton, a halra, sóra, napra gondol, miközben a tenger illatát szívja le mélyen, no meg arra, hogy akkor talán éppen most jött el az ideje egy átrendezésnek. Talán nem véletlenül maradt le arról az autóbuszról, talán nem véletlenül lett egy szabad délutánja. És így felállította a képzeletbeli sakktábláját.

Ezen egyébként eddig mindig úgy játszott, hogy magát egyszerű gyalognak tette fel és csak úgy lépett, hogy ne legyen útba se királynak, se vezérnek, de futónak, vagy bástyának se. Mindeközben a játékszabályokat is igyekezett betartani.

Reménytelen eset, gondolta most magában, hiszen a többiek sosem gyalognak látták őt, a király vezérnek, a futó bástyának hitte, a huszár meg olykor nem is a táblán látta, hanem fölötte, játékosként.

S ahogy múltak a napok, egyre inkább belebonyolódott a megfelelni mindenkinek és megfelelni magamnak sokszoros elvárásainak. Azt még most sem tudta, hogy ebből hogyan lehet kikerülni, de annyi bizonyos: mindenkinek nem lehet megfelelni.

Így hát a szerző tovább üldögélt a nagy sziklán, amelynek alját hullámok nyaldosták, és továbbra is volt ideje. Még rengeteg és máris mennyi minden eszébe jutott.

A tenger végtelennek tűnt, a távolban azt sem lehetett kivenni hol ér véget a víz és kezdődik az ég.

Az ilyen pillanatok lennének alkalmasak arra, hogy új fogadalmak köttessenek, de értelme nincs ezt tenni. Nem fogadni, tenni kellene másként. Élni kellene másként, mondta ki a szerző félve, inkább csak magának, a legközelebbi sirály se figyelt fel arra, hogy az ember beszélni kezdett a sziklán. Leginkább magában.

Nem feltétlenül változtatva a célokon, de a célok listázásán és módszereken mindenképpen. Ahogy például a szerzőnk nemrég jött arra, hogy valójában nem is való borértők közé, mert nem csak a bor érdekli, hanem mellé az étel, a társak, a hangulat, a tenger, a mosoly, a pillanat élvezete is. Mert aki a bort szereti, az bizony fene magabiztos borírók szerint állítólag mást nem szerethet. A fenét nem, barátaim, álságos és köldöknéző, aki a bort csak önmagában, önmagáért szereti, gondolta a szerző és egy kavicsot dobott a vízbe.

Minden pillanatnak van bora, minden ételnek van bora, minden embernek van bora. Ki mikor talál rá, az rejtély. De ez az izgalmas benne.

Az élet a fontos először s utána a többi. A gyermeked kacagása a fontos először s utána a többi. Megfogni egymás kezét a fontos, hinni egymásban a fontos és utána a többi. És ettől még szeretheted, élvezheted és minden nap mosolyogva végezheted a munkádat. Vagy éppen azért így.

Ezekre gondolt a szerző, amikor lekéste az autóbuszt és szabad ideje támadt és először dugta be az ujját a tengerbe hosszú idő óta.

Legolvasottabb
Legfrissebb
Programok
Programajánló
2021. Január
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
2021. 01. 25. 20:00 - 21:00
Zoom Pécs, Online
26
27
28
29
30
31