Kérem Várjon!
Cikkek
Egyszer csigapörköltet főzni
Egy kis irodalom
Méhes Károly
2013 december 12.

Szigorúan tilos rezsót tartani a hálóban, de az igazán szabad lelkek erre fittyet hánynak. Ebes úgy guggol kis rezsója mellett napjában többször is, mint egy nomád nép fia a tűz mellett, mint aki melegszik, mint aki óvja-dédelgeti a lángot, amit csiholnia sikeredett. Többnyire teavizet melegít, ősszel gesztenyét forgat, esetleg szendvicset pirít. És egy esős napon, az arborétumi séta során megszületik a nagy idea: összegyűjt egy zacskónyi csigát, hogy csigapörköltet készítsen belőle.

Szombat délután van, a legalkalmasabb időpont effélére.

Hirtelenjében sokakból kibújik a csigapörkölt-szakértő. Sorra keresik fel Ebes ágyát, mellette a rezsóval és a nagy szatyor sáros csigával, és fejtik ki, hogy tudomásuk szerint miként is szokás főzni a csigát. Felidéznek egy régről homályló emléket, amikor jelen voltak egy bizonyos csigapörkölt-főzésen, és rémlik egy-két fortély, amit most készek megosztani Ebessel.

De Ebes maga is csigapörkölt-főző mester, nagy hangon, hadarva magyarázza, hogy bedobja a lobogó vízbe a csigát, aki erre kibújik a házából, aztán csak le kell nyesni a testét a trutyiról, és jöhet a főzés.

Változó összetételű, hol drukkoló, hol szörnyülködő közönség szeme láttára készül a pannonhalmi csigapörkölt. Molter fanyalog, Hallja, Ebes kolléga...; Halász röhög, közli, hogy ő már polipot is evett; Bazaltos, ahányszor felénk néz, kijelenti, hogy oltári kretének vagyunk. Ám a többség várakozással les, mint aki tudatában van, hogy valami különös, tán megismételhetetlen zajlik a szeme láttára.

Úgy tűnik, simán megy minden. A lábosban forrni kezd a víz, a csigák a terv szerint bújnak ki a házukból. Ebes szakértő mozdulattal vagdalja le a testüket a házban rejtezett rusnyaságról és hajítja a felesleget egy parkettára terített újságra. A csigatestek tényleg úgy néznek ki, mint az apróra metélt hús. Jöhet a pörköltfőzés: zsír, hagyma, paprika, só, bors. És aztán beleborítva a csigahús. Kicsit felöntve vízzel. Hadd rotyogjon. Kezd szállingózni a hálóban a csigapörkölt szaga. Ebes végig ott guggol a rezsó mellett, néha beleszimatol, feltartja csonka mutatóujját, jelezvén, hogy nem lesz ez rossz.

Már sötétedik, közeledik a szombat délutáni csendes óra, szeretnénk legalább tudni, milyen lett a csigapörkölt. Ebes szagolgatja, méregeti, de nem nagyon akaródzik megkóstolnia. Aztán mégis csak rászánja magát. Kikerekedő szemmel várjuk, mit mond.

Gyerekek, ez kurvára szar!, jelenti ki fél másodperc múlva, és a markába köpi a pannonhalmi csigapörköltöt.

Senki sem kételkedik benne, inkább felszabadultan röhögünk. Mintha megkönnyebbültünk volna, hogy ezek után már biztosan nem kell ennünk a csigából.

Egyedül Nandó akar maga meggyőződni róla, milyen a csigaétek. Nagy kanállal töm a szájába, grimaszokat vágva rágja, nyeli. Szerinte egyáltalán nem rossz. A bizonyosság kedvéért még egy kanállal bekap.

De csak legyintünk rá vihogva. Ó, a Nandó komplett elmebeteg, Nandó élő cserebogarat is evett már. Különben is, csöngetnek csendesórára. Egy teljes óra csendesség adatik rá, hogy eltöprenkedjünk a csigapörkölt földi és égi mivoltán, a lelkünkben ezentúl elfoglalt helyén.

Legolvasottabb
Legfrissebb