Hajdu Roland

“Ez addig működik, amíg a hitelessége fenntartható.”

Rolandnak sokat köszönhet a bükki borvidék, ő az egyik motorja a változásoknak, a Szövetségnek, ami a Bükk megváltoztatását tűzte zászlajára. Azt is mondhatnám, hogy Sándor Zsolt és Borbély Roland mellett ő a legnagyobb meglepetése a borvidéknek, aki már jelen van vinotékákban és éttermekben, mégis inkább a berobbanás előtt áll. No de haladjunk csak szépen sorjában.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bogácsi pincesor, ahol Csáter Apó neve alatt a környék legjobb folyóborát lehetett kapni. Eddig jól hangzik, nem igaz? Én magam is kóstoltam ezeket a borokat kilenc éve, meg is előlegeztem nekik a palackozást és a sikereket, melyek sajnos nem következtek be, legalábbis nem úgy, ahogy én vízionáltam. Merthogy az is siker, ha stabilan jó a híred és eladod a borokat. Ilyen értelemben a Csáter Apó, amit Roland édesapja és öccse működtetnek, továbbra is sikeres.

2011-ben el is határozták, hogy hazacsábítják a fővárosban élő Rolandot, segítsen a pincénél, hogy szintet tudjanak lépni. Rolan osztott-szorzott, végül abban bízva, hogy a bükki borokkal meghódítják a nagyvárosi vinotékákat, belevágott. Sajnos azonban a gazdasági kényszer, vagy inkább a kényelem nagy úr és a birtok igen nehezen haladt ebbe az irányba, lévén a borok elfogytak amúgyis. Így tehát 2015-ben Roland úgy döntött, hogy inkább önállóan folytatja a borászkodást és csak azért is nekiveselkedik a palackozásnak.

Kapálás és kosarazás

Hol van már az a nyár, amikor Roland napszámba járt kapálni, hogy megkeresse a következő kosaras cipőjére a pénzt! Azóta már a szőlész-borász képzést is elvégezte a közgáz után, hogy jelenleg 2.5 hektárról készítsen évi 8-10 ezer palack bort és további két hektáron telepítsen hamarosan szőlőt. Méghozzá milyen két hektáron!

Bogácsnak, mint oly sok más borfalunak, elképesztő adottságú területei vannak, jórészt parlagon. Tompa Imre barátommal erre csámborogva már tíz éve a bogácsi Vénhegy Édes-oldal nevű dűlőjén elmélkedtünk, 384 kataszteri pontot kapott a lelkem a 400-ból, kevés ilyen adottságú terület van az országban, de hát a gazdasági és kulturális környezet azt mutatta, hogy ez a dűlő, sok másikkal egyetemben, elveszett a szőlőtermelők számára. Örömmel jelenthetem, hogy hatalmasat tévedtünk. Fél hektár már zöldell, további kettő pedig bizony itt vár telepítésre, Roland újjáéleszti a Vénhegyet, a bogácsi és a cserépfalui bort, de még Bükkzsércet is, ha minden jól alakul. Ki más is tehetné ezt meg, ha nem ő, akinek családi kötődése is van a vidékhez?

Hiszen már a dédapja is Bogácson szűrte a borait, gyerekkorában is itt szaladgált a szőlőben, hallgatta az öreg Wartburg rádiójából a foci körkapcsolást, közben persze kapált, kötözött, metszett, mikor mi volt a munka. Most pedig, a saját borok létrehozása és a saját örökség megmentése mellett az egész borvidéket a vállára venné, jól látva az elmúlt idők tehetetlenségét és az összefogás fontosságát a jövőben.

- Olyan nincs, hogy változást kommunikálunk, paradigmaváltást, és közben minden marad úgy, ahogy volt! - mondja Roland Mezőkövesden a Mangó terasz egyik asztalánál, miközben a helyi Dollárhegyről származó Zengőjével kísérjük a tejszínes alappal szervírozott tésztát. A maradékcukrot a savak miatt jóval kevesebbnek érezzük, de ahogy átváltunk a kóstolásban egy cserépfalui chardonnay-ra (Cherép 2016) már valóban meglepődünk. Krémes textúra, szép hordófűszerek, körte és citrusok, elegáns savkészlet. Egy kész bor, egy félkész borvidékről. Van ennél nagyobb dicséret?

Palmetta Pincészet

“Szeretnénk hozzájárulni az autentikus borok sikeréhez és népszerűségéhez.”

Tibolddaróc, ahol a Palmetta található, eszményi terepe a borkészítésnek és a borturizmusnak is, nagy kár, hogy az elmúlt 50 év inkább pezsgő alapbor készítésre kárhoztatta a vidéket! Persze nem lenne ez baj, ha olyan pezsgők születnének innen, mint mondjuk Épernay-ben, de ettől sajnos elég messze áll a több kastélyt és uradalmi épületet, valamint 300 pincét és barlanglakást felmutatni képes falu. Ami az önológiai adottságokat illeti, nagyjából itt ér véget az egri hatás, vagyis itt még majdnem azonos feltételek mellett, azonos alapkőzeten kialakult talajokon és hasonló klímán lehet szőlőt termelni, mint Egerben.

Ezt az adottságot vette észre Galuska Gábor, aki amúgy az Egri Borvidék ismert alakja, ostorosi hegybíróként, valamint az Ostoros Bor (1996-2009) és a Gajdos Pincészet (2009-2018) borászaként. A Palmetta pincészet Gábor saját gyermeke, a hely, ahol útkeresése kiteljesedik. Azért a keresés és nem más, mert a birtokon a lehető legtermészetesebb módon készülnek a borok, fel is fedezte őket az ország egyik legismertebb borkereskedője, aki kifejezetten az ilyen borokra szakosodott. A terület 3 hektár, amiből azért már lehet mit csinálni, a cél pedig a hagyományok teljes tiszteletben tartása mellett a lehető legjobb borok elkészítése.

A szőlők Tibolddaróc körül terülnek el, az egyik dűlő határára kilátót álmodott meg a falu, ahonnan látszik a teljes völgy, a barokk kúria és a szőlők is a hátunk mögött, miközben alattunk találhatóak az egykori barlanglakások. Sétáljunk fel ide, ha erre járunk, vigyünk magunkkal egy 2017-es olaszrizling narancsbort a Palmettától és kortyolgassuk amíg a hátunk mögött lemegy a nap és fények gyúlnak a daróci ablakokban.

Roszkos Szőlőbirtok és Pincészet

“Az édes vörös errefelé női kategória, nem egy bor!”

Szívügyem a Bükki borvidék, amióta először írtam róla tíz évvel ezelőtt. Előtte is az volt, csak nem borvidékként, inkább az erdő, a hegyek, a túraútvonalak miatt. Cserépfalun keresztül szerettem bele a tájba, ahová minden ősszel visszatértem a Less Nándor emléktúra miatt. Később fedeztem csak fel, hogy a településnek több pincesora is van, majd fokozatosan megismertem a legfontosabb termelőket is. Roszkos Mihály akkor még nem volt közöttük, de legalábbis elkerültük egymást.

Az elmúlt tíz évben számtalanszor reméltem, hogy valamelyik cserépfalui termelő egyszer csak megjelenik palackozott borával a pesti borpiacon, mindhiába. Nem tudom mi ennek az oka, talán belekényelmesedtek a Pince-, Bor- és Nótatúrákba, talán így is eladták minden borukat a szomszédos Bogács termálfürdőjébe érkező lengyel nyugdíjasoknak.

Augusztus végén aztán történt valami. Sándor Zsolt Miskolcon egy cserépfalui traminit töltött a poharamba. Palackból, amin címke is volt. Roszkos, ez állt rajta, a bor pedig jó volt, nem csak iható, de uram bocsá’ finom is. Így nem is volt kérdés, hogy a Pécsi Borozó csapata Cserépfalut is útba ejtette a bükki kalandozások során. Ahogy robogtunk északnak és a távolban feltűnt a Hór-völgy sziklakapuja, majd ahogy ráfordultunk a Berezdaljai pincesorra, egyszerre otthon éreztem magam, már csak a borok miatt izgulhattam egy kicsit.

Nem volt miért, de erről majd később. A tufába vájt pince előtt Roszkos Mihály várt ránk, terített asztallal és úgy háromszáz katicával, akik rajokban leptek el minket, míg le nem nyugodott a Nap a Nagy-Eged mögött.

Az egri érsek bora

A Roszkos borok története szigorúan véve 2010-ig nyúlik vissza, bár a családi örökségként hozzájuk került pincében 2003-as borokat is őriznek. Viszont a mostani 2 hektáros területet 2010-11-ben vásárolták meg, azután pedig telepítettek, így mostanra a Berezd és Csurdóka dűlőkben már öreg és fiatal ültetvényeik is vannak.

- A szőlő a legfontosabb! - mondta Misi, amin meg sem lepődtünk, hiszen egyrészt évekig a Bükki Nemzeti Parknak dolgozott, másfelől 2015 óta ő az egri Demeter Csaba szőlésze is. Innen pedig már csak egy kis odafigyelés és rengeteg idő függvénye, hogy a saját borok is túllépjenek az elfogadható minőségen és megmutassák a terroir adta lehetőségeket és a borász gondoltait minderről. Ezt a lépést az elmúlt években megtették a pincénél, igaz az önbizalom még mintha nem állna ott ahol a helye lenne.

Az a pince, ahol ilyen traminit, chardonnayt és pinot blanc-ot palackoztak 2017-ben és ahonnan olyan hordómintát kóstolhatunk mint a Roszkos Birtokbor, megérdemli az emelt kalapot! Mondjuk nem csak én emelgetem a kalapomat, az egri érsek is kitüntette figyelmével már 2017-ben és idén is a kis birtokot, hiszen mindkét évben egy-egy tételük az Egri Érsek Bora címet viselheti. Ennek megfelelően a borok a cserépfalui pince mellett az Egri Érsekségnél is kaphatóak, legalábbis egy részük. A honlap is használható állapotban van, a facebook oldaluk is működget és még a tufapince sem hagyta rajta a nyomát a borokon.

Ezzel a látogatással, ezekkel a borokkal Roszkosék felhelyezték Cserépfalut a fővárosi vinotéka-járók bortérképére is, én legalábbis ezt javaslom a fogyasztóknak! Irány Cserépfalu, mielőtt a jövő évi Less Nándor emléktúrán az outdoor sportok szerelmesei fel nem vásárolják a kis pince teljes készletét! Kár lenne, ha nem jutna a borokból a mi asztalunkra is…

Szöveg: Ercsey Dániel, Győrffy Zoltán

Fotók: Kiss 'Gadget' Zoltán

Megjelent 2018 decemberében, a Pécsi Borozó 2018/4. számában.