Kérem Várjon!
Cikkek
Természetes Mátra
Kóstoló a VinoPianóban
Jenei Balázs
2019 augusztus 29.

„Erős kontraszt” – gondoltam magamban, miközben a tűző napsütésben sétáltam a budapesti Nagykörúton a Tűzoltó utcába. „Mármint a természetes és az ember alkotta között” fűztem tovább a gondolatot, és néztem, ahogy a körút közepére emelt kordonok között nagy halmokban állnak a feltört aszfalt és síndarabok és merednek az ég felé a 4-6-os villamos pályájának felújítása miatt. Eközben a házak és a beton oldalról és alulról is sugározták felém a hőt.

Ilyen körülmények közt igazi öröm volt megérkezni az Élesztő ház udvarára, ahol a VinoPiano borbár is székel immár három éve. Az árnyékot és hűst adó fűzfa alatt már készülődtek a mátrai borászok és néhány borkedvelő is már várta, hogy lehűljenek a borok a megfelelő hőmérsékletre. A Karner Gábor, Losonci Bálint, Major Levente alkotta trió oly módon szeretné megmutatni a Mátrai borvidék adottságait, hogy a szőlőt organikus módon művelik és a borkészítés közben is minél ritkábban, minél kevesebbszer igyekeznek beavatkozni a bor életébe. A három borász filozófiájában vannak azért eltérések, de közös kapcsot jelent a természetességre, a természettel való harmóniára történő törekvés, ezért is volt a kóstoló neve Természetes Mátra.

A jó hangulatú kóstolón mindenki megtalálhatta és azt hiszem meg is találta a saját számítását, hiszen a borászok a borvidék több arcát is megmutatták. A kóstolón több izgalmas és jó bort is lehetett kóstolni, én most négyet emelnék ki külön.

Levente Szőlőbirtok és Pince: Irsai Olivér 2016

Major Levente, az abasári iskola igazgatója, kit boros berkekben néhányan csak Iga bának, vagy Igazgató Úrnak hívnak most sem hagyta otthon a jókedvét, és a mátrai borvidék egyik legelterjedtebb szőlőfajtájáról és saját boráról így vallott: „Nem szeretem a fajtát, a kommersz borok jutnak róla eszembe. Egy idős bácsitól kaptam az ültetvényt, ami most 40 éves. Úgy voltam vele, hogy addig fogok dolgozni ezzel az ültetvénnyel, amíg egy Michelin-csillagos helyre be nem kerül a bora. Úgy tűnik, ez most meglesz. Ráadásul, amikor Prágában voltam egy kiállításon, az osztrák borászok imádtak, mind jöttek oda megkóstolni az >irszaimat< és csomó jó bort cseréltem velük érte.”

Tény, hogy nem hétköznapi irsai, hiszen hosszan seprőn tartással készült. Az illata rózsás, szappanos, de van mélysége és sóssága, ami elegánssá teszi, és kíváncsivá a fogyasztót. Illatban temérdek virág, egy nyári rét veszett el benne. Van szerkezete, ami szerethetővé teszi, de nem veszik el a fajtára jellemző könnyedség sem. Citrusok, csemegeszőlő, sárgadinnye, pici sósság és remek savak teszik igazi harapható frissítővé. 87-88 pont

Losonci Pince: Riesling 2017

Losonci Bálint egyike volt az elsőknek, aki bebizonyította boraival, hogy a Mátra nagyobb figyelemre érdemes. Bálint azóta is töretlenül hisz a borvidékben és az egész kóstolósora megmutatta, miért izgalmas a borvidék, mindegy hogy nemzetközi, vagy hazai fajta boráról legyen szó. 2017-ből a rajnai rizlingjére az egyik legbüszkébb a fehérborok közül, amely egy nem igazi narancsbor. Hat napot volt héjon hidegáztatással, és a hetedik nap, mikor elkezdett erjedni, Bálint akkor választotta el murcit a héjtól.

Strukturált, rétegzett és gazdag illata van virágokkal, citrusokkal. A kortynak valódi mélysége van, amit a savak jó értelemben vágnak keresztül, és teszik könnyedebbé a bort. Fehér sziromú virágok, rebarbara, körte, citrusok, pici sósság. Közepes testű, és jól iható bor. 89-90 pont

Losonci Pince: Gereg Kékfrankos 2016

A Gereg dűlő egy nagyon meleg terület Gyöngyöspata határában, amely már korábban is sok komoly borral örvendeztette meg a fogyasztókat. A 2016-os geregi kékfrankos még fiatal, de átütő ereje már most is megmutatkozik, illetve a Gereg igazi különlegessége, hogy a területen nem égnek el a savak, így közepesnél nagyobb test és a magasabb alkohol mellé, magas savak is társulnak. Mély, gazdag, nagyon fűszeres a korty egy kicsi édességgel, amiben a savak szinte metszőnek tűnnek, így néhány év pihentetést még biztosan meghálál. Feketeribizli, meggy, cseresznye, és zöld fűszerek dominanciája az ízben. Kékfrankos gyűjtőknek. 90-91 pont

Karner Wines: Tavaszföld 2017 minta

Karner Gábor lányával, Karner Fannival mutatta be, hogy mire készülődnek Szücsiben lévő pincéjükben. A borász egyre inkább húz az adalékanyagmentes borkészítés felé, ezért legtöbb borát kén nélkül töltötte le 2016-ban és 2017-ben. Akik ismerik a borász borait, sokan kedvelték a Tavaszföld dűlő kékfrankosát, amely az elmúlt néhány évben Tavasszal a Föld néven került forgalomba. 2017-től újra a dűlő neve szerepel majd rajta. A bornak kell még egy kicsit simulnia, de tele van élettel, sok gyümölccsel és fűszerrel. Érdekes lesz figyelni az életpályáját, hiszen bár a számuk folyamatosan nő, de egyelőre kevés a kénmentes borkészítéssel próbálkozó borászok száma hazánkban.


Fotók: Az ihatóbb Magyarországért - Nyulasi Gábriel István

Programajánló
2019. Augusztus
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
2019. 08. 10. 18:30 - 23:00
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Programok