A portugieser hétvégéjén vagyunk túl. Kellett pár nap, amíg kipihentünk, vagyis dehogy pihentük, de már a folytatáson jár az agyunk. A háromrészes hétvége fő attrakciója a 2011-es oportók kóstolója volt a Corso Hotel Pécsben, amin közel kétszázan vettek részt. Szombaton délelőtt kis műhelybeszélgetésünk volt borászokkal, borkedvelőkkel a portugieser lehetőségeiről, ráadásul három napon át négy étterem várta oportósított menüvel az érdeklődőket. A hirtelen jött ötlettől vezérelt programsorozat elindult, ez a fő tanulság, no meg, hogy az emberek szeretik a jó portugiesert. Jövőre is lesz, az már biztos, de egyéb furfangosságokat is tervezünk még addig.

A Pécsi Püspöki Pince csapata Kismartonban járt, és ha már arra jártak, természetesen végigkóstolták az eisenstadti Irgalmas Rend saját pincészete  által készített nedűket. A borok igencsak elnyerték a küldöttség tetszését, ezért hoztak is egy kisebb válogatást az aktuális tételekből. A mi szerencsénk pedig az volt, hogy ezeket meg is osztották velünk, így a cirfandlik után ismét a sógorok boraival ismerkedhettünk. Egészen pontosan három fehér és három vörös bor várt borklubunk tagjaira.

Hosszasan töprengtem az idén, mi is legyen a nagyszombati bor. Sonka mellé olaszrizling, kenszei kolléga nem ismer tréfát, ugyanakkor vacilláltam a rajnai rizling is jó lenne ide, gondoltam. És akkor rátaláltam erre a borra. A tavalyi elzászi kirándulásunk maradéka a borhűtő biztos hűvösében rejtőzködött eddig. Itt az ideje, hogy megbontsuk. Így lett ő a nagyszombati bor. Hogy megérdemelte-e? Hogy megérdemeltem-e?

Bő két hónappal ezelőtt gumpoldskircheni cirfandlikat kóstoltunk a borklubban, próbáltuk feltérképezni a sógorok zierfandlerét, ők mire képesek a fajtával. Nem sokkal később Radó Istvánnak köszönhetően közeli ismertséget köthettünk a Radó Pince évjáratos cirfandlijaival, egészen a 2001-es évig visszaröpülve az időben. Valószínűleg egyedülálló a borvidéken egy ilyen borsor prezentálása, ezúton is köszönjük még egyszer a lehetőséget. Összességében a tervezett tizennégy palack helyett tizenkettőt tudtunk megkóstolni, kettő palack esetében (2004-es félszáraz és 2001-es édes) sajnos a dugó nem állta ki az idők próbáját, a többi cirfandli viszont nagyon szépen teljesített.

Borversenyre járni a laikusok szerint jó móka, olyan dolog, ami igazán nem is erőlteti meg az embert. Mert ugye számtalan bort kóstolunk ilyenkor és mi lehet abban olyan nehéz. A félreértések elkerülése végett 40+ bort végigkóstolni embert és szervezetet próbáló, megerőltető, ugyanakkor nagyon tanulságos munka. Nincs ez másképp a Mecseknádasdon már huszonkettedszer megrendezett Magyarországi Németek Országos Borversenyén sem, ahol idén majd 700 minta várta az alig 40 fős zsűrit, melyben a Pécsi Borozó kis különítménye is helyet kapott. Két nap koncentrálás és szigorú köpés. Bizottságonként ugyanis képtelenség ennyi bort lenyelve végigkóstolni. Persze minden évben akad, aki erre fittyet hányva az ebédre már kissé kapatosan érkezik.

Újranyitott Kaposvár legreprezentatívabb szállodája, az 1911-ben épített Hotel Dorottya. A mai kornak megfelelően négycsillagosra rekonstruált szálló a régió legszebb báltermével rendelkezik, amit pécsiként is kénytelenek vagyunk elismerni. Ide invitáltak bennünket az első saját szervezésű rendezvényükre, ami egy borpárbaj volt Heimann Zoltán és Légli Ottó között. Mindketten túlélték, nem kell aggódni, ráadásul mi élveztük a délutáni kóstolót, a részletekről a hajtás után.

Beindult kérem, nincs megállás. Stábunk megállás nélkül kóstol és kóstol, már megértjük Borbás Marcsit, lassan mi sem alszunk. Ezen a héten a pécsi hegyközségi borversenyen elsősorban fehéreket vehettünk szemügyre, míg Szekszárdon a rozék, sillerek és bikavérek kerültek poharunkba. Közel száz (na jó, versenyben csak 70) bort kóstolhattunk meg, voltak igencsak ígéretes tehetségek.

Budapesti túránk időzítése szerencsére úgy alakult, hogy a Somlói Tavasz is befért. Tucatnyi somlói termelő mutatta meg a 2011-es évjáratot, a borok döntő többsége még csak hordó vagy tartálymintaként érkezett. Somló megkerülhetetlen a magyar borvilágban, utánanéztünk, miért. RMP és zoranka a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Elérkeztünk a finishez, szombaton portugiesereket kóstolhatunk! De miért is? A portugieser a Villányi borvidék egyik fontos fajtája, amely a borvilágban ritkán kerül reflektorfénybe. A portugieser itt mutatja meg a fajta teljes szépségét, itt válik a mindennapok valódi borává. Már frissen, Márton-napjára is kedvelt újbor, de talán a szüretet követő évben nyújtja a legtöbb élvezetet. A portugieser (leánykori nevén oportó) ismert, ugyanakkor mégsem eléggé megértett bor, ezért fontosnak gondolunk egy olyan népszerűsítő rendezvényt megvalósítani, amely szélesebb körben is megmutatja, mi mindenre képes ez a villányi fajta. A Pécsi Borozó szerkesztősége, a Villány-Siklósi Borúttal együttműködésben 2012. április 13-15. között Villányi Portugieser Napokat szervez Pécsett.

Nyitáskor érkeztünk a VinCÉ-re. Majd’ éjfélig gyűjtöttük a tapasztalatokat, vegyes, mint mindig, de jobban éreztük magunkat, mint tavaly. Volt tér, levegő, de nem volt elég jég, volt sok kiállító, volt változatosság, némi sorban állás, még mindig inkább magyar, mint közép-európai kínálat. A borválogatottak mérkőzésén a nemzetközi zsűri a magyar borokat hozta ki győztesnek, 8:3-ra vertük a világot, bár meg azért nem rengettük. Sok borceleb, MW, jedi, akadémikus forgolódott, néha több volt az angol szó, mint a magyar, ez lehet jó is. Alapvetően jól éreztük magunkat, beszámolónk a kattintás után olvasható.