Rejtett értékek minden borvidéken találhatóak, de a Pécsi borvidék két egészen kivételes kisbirtokossal rendelkezik. Egyikük a nyugdíj unalmát elűzendő vett magának területet és azt telepítette be. Az elmúlt években sorra nyeri a különböző helyi borversenyeket. Másikuk munka és család mellett gondozza a nagyapai örökséget, ráadásul minderről még egy blogot is vezet. Két pécsi kisbirtokoshoz, Almási Józsefhez és Szabó Csabához látogattunk el.

Amikor a szerző lemarad az autóbuszról és hirtelen képződik egy szabad délutánja, hirtelen nem is tud mit kezdeni a szabadsággal. A szerző már megszokta, hogy telezsúfolja minden percét és üresjárat nélkül próbálja felépíteni, majd rohanva túlélni a mindennapokat. Nincs megállás, mert hajtani kell, ez a kor jelszava. És rohanunk, és gyorsítunk és észre sem vesszük, mi van körülöttünk.

Legalábbis a régió két legismertebb biogazdája szerint mindenképpen. A Wassmann és a Hárs pincészetek nem ismeretlenek egymás számára. Tudnak a egymásról, figyelemmel kísérik a másik tevékenységét. A Hárs testvérek azonban még nem voltak Pécsdevecseren, pedig már évek óta tervezték. A Pécsi Borozó most elvitte Hárs Tibort és Hárs Józsefet Susann Hanauerhez és Ralf Wassmannhoz, hogy kiderüljön: tényleg olyan misztikus és különleges dolog e a biogazdálkodás.

Az első szőlővel kapcsolatos élménye ötödikes iskolás korában érte Vida Pétert, egy osztálytársa családi szőlőjében, ahol csodálatosnak találta a rendben sorakozó kadarkatőkéket. A pedagógus famíliából származó borász ma Szekszárd egyik legismertebbje és 2011-ben az Év Bortermelője cím birtokosa. Az interjú a Pécsi Borozó tavaszi számában jelent meg.

Nyitás előtt érkeztünk, záráskor távoztunk, de így sem sikerült minden bort végigkóstolnunk a pécsi borbörzén. Az Aranykacsa tradicionális tavaszi borfelvonultatásán tucatnyi pincészet hozta el az új évjáratot és néhány izgalmas, idősebb tételt is. A borvidéket gyakran járjuk, pincészet sem volt ismeretlen, de a borok tekintetében akadtak meglepetések. Volt, akit újrafelfedeztünk, volt, aki váratlan-szokatlan borokkal lepett meg, mások meg hozták a formát és ez sem kevésbé jelentős.

Az utóbbi esős napokban az általános fehérboros hangulatból visszaváltottam vörösre. Talán a borverseny-szezon is hozta ezt, a legutóbbin, Siklóson néhány chardonnay és irsai olivér után jött pár siller (kettő közülük nekem határozottan bejött), majd két tucat vörös cuvée. Hazaérve elő kellett venni egy vöröset, nem volt mit tenni.

Idén április végén második alkalommal képviselhettük a Pécsi Borozót a zágrábi Wine Gourmet fesztiválon. Tavaly sem hagyott sok kívánni valót maga után a felhozatal és a rendezvény lebonyolítása sem, de ebben az évben egy jó nagy lapáttal még erre is rá tudtak tenni a szervezők. A borok tekintetében nagyon mélyre kell leásnom az emlékeimben, hogy igazán komoly negatív élményt tudjak felidézni, a gourmet vonalon pedig igazi Kánaán várta a látogatókat. Tizenkét olívaolajat kóstoltató stand, kulenek, sonkák, tőkehalkrémek, szarvasgombás ínyencségek, édességek, sajtok, a nyitástól kezdve pedig minden páros órában az ország leghíresebb séfjei készítettek el három fogást, a folyamatot bárki nyomon követhette és persze meg is kóstolhatta a végeredményt. A fő csapásirányunk természetesen a bor mentén haladt, 130 boros kiállító várta a kóstolókat, meg persze rengeteg workshop és mesterkurzus, ez utóbbiakra idő hiányában esélyünk sem volt eljutni. 

Százharmincan vettek részt az utóbbi idők legsikeresebb szekszárdi kóstolóján, ahol Jásdi István és Szepsy István várta a borkedvelőket. Zsúfolásig megtelt a PTE IGYK étterme, ami az est folyamán néha zavaró morajláshoz is vezetett, de aki figyelt, élvezetes estét tölthetett el. Bor és borbeszéd változatossága Szekszárdon. 

Ahhoz, hogy érthető legyen mi képezi a kohéziós erőt az alábbi írásban, illetve hogy ne bonyolódjak felesleges ismétlésekbe, el kell olvasni Győrffy Zoltán korábbi írását a zinfandel eredetéről. Jómagam megszállotja vagyok a szőlőfajták eredettörténeteinek, ezen szenvedélyemet táplálja a regionalizmusba és a nemzeti sokszínűségbe vetett hitem egyaránt. Minden, ami valós értéket képvisel - lásd esetünkben egy szőlőfajta minősége és jó híre - annak előbb-utóbb több gazdája is akad. 

Hat szekszárdi pincészet fogott össze, hogy egy új, közös márkanévvel támogatva népszerűsítse a sillert. A rozénál sötétebb, de a vörösbornál rózsaszínűbb siller megpróbál visszatérni teraszainkra. Kérdés, igény lesz-e rá. Bár siller sok helyen, sok pincészetnél készül az országban ma is, az biztos, hogy nagy divatja nincs. Sokkal többre hivatott, mert mindennapi ételeinkhez és élethelyzeteinkhez is remekül passzol. Például a csirkepaprikáshoz abszolút, vagy a nyári teraszon üléshez, esetleg a szódához, ha végre elkezdődik a fröccsszezon.