Nemrég egy esőbe és érdektelenségbe fulladt borfesztiválon járva találkoztam ezzel a borral. Egy palackot hazahoztam belőle, a hétvégén elővettem, hogy az ismét esőre váltó időjárásba hozzon valami vigaszt. Olyan volt, amilyenre emlékeztem abból a két kortyból, a múlt hétről. Friss, gyümölcsös, csúszós. 

Szemes József azon kevés, kisbirtokos villányi borászok közé tartozik, akinek borai az egyik legkeresettebbek a hazai piacon. A Szemes-borok nemcsak kedvező ár-érték arányuk miatt népszerűek ennyire. Egyedi, már kezdő borfogyasztó számára is felismerhető, azonosítható és szerethető illat és ízvilága van.

A malvaziják mellett a legnagyobb hangsúlyt a helyi érdekességek, ismeretlen, autochton fajtákra fektettük zágrábi kirándulásunk alkalmával. Örömteli volt, hogy szinte minden egyes kiállítónál találtunk legalább egy, csak az adott (bortermelő) tájra jellemző fajtát, sok helyen persze többet is. Többségük számunkra is az újdonság erejével hatott, esetleg kóstoltunk már belőle egy-két alkalommal, de komoly ismereteink biztosan nem voltak velük kapcsolatban. Jöjjenek a borok, ismételten fesztiválos szűkszavúsággal, ábécé sorrendben.

Halas nemzet vagyunk, s ha az Olvasó egy tisztességes borivás második felében erősen a távolba réved, talán azt is vizionálhatja, ahogy Őseink a szélrózsa valamely irányából csikóhalakon benyargalnak édes hazánkba. Persze nem kívánok történelemhamisításba kezdeni, hiszen amúgy is temérdek az aktus körüli bizonytalanság, nem is beszélve anyanyelvünk szétszaladó eredetelméleteinek bojtos gyökérzetéről. Így még mielőtt bárki élne a gyanúperrel, egyéb bizonyítékokat cincálok a papírra, hátha igazam lesz.

Rejtett értékek minden borvidéken találhatóak, de a Pécsi borvidék két egészen kivételes kisbirtokossal rendelkezik. Egyikük a nyugdíj unalmát elűzendő vett magának területet és azt telepítette be. Az elmúlt években sorra nyeri a különböző helyi borversenyeket. Másikuk munka és család mellett gondozza a nagyapai örökséget, ráadásul minderről még egy blogot is vezet. Két pécsi kisbirtokoshoz, Almási Józsefhez és Szabó Csabához látogattunk el.

Amikor a szerző lemarad az autóbuszról és hirtelen képződik egy szabad délutánja, hirtelen nem is tud mit kezdeni a szabadsággal. A szerző már megszokta, hogy telezsúfolja minden percét és üresjárat nélkül próbálja felépíteni, majd rohanva túlélni a mindennapokat. Nincs megállás, mert hajtani kell, ez a kor jelszava. És rohanunk, és gyorsítunk és észre sem vesszük, mi van körülöttünk.

Legalábbis a régió két legismertebb biogazdája szerint mindenképpen. A Wassmann és a Hárs pincészetek nem ismeretlenek egymás számára. Tudnak a egymásról, figyelemmel kísérik a másik tevékenységét. A Hárs testvérek azonban még nem voltak Pécsdevecseren, pedig már évek óta tervezték. A Pécsi Borozó most elvitte Hárs Tibort és Hárs Józsefet Susann Hanauerhez és Ralf Wassmannhoz, hogy kiderüljön: tényleg olyan misztikus és különleges dolog e a biogazdálkodás.

Az első szőlővel kapcsolatos élménye ötödikes iskolás korában érte Vida Pétert, egy osztálytársa családi szőlőjében, ahol csodálatosnak találta a rendben sorakozó kadarkatőkéket. A pedagógus famíliából származó borász ma Szekszárd egyik legismertebbje és 2011-ben az Év Bortermelője cím birtokosa. Az interjú a Pécsi Borozó tavaszi számában jelent meg.

Nyitás előtt érkeztünk, záráskor távoztunk, de így sem sikerült minden bort végigkóstolnunk a pécsi borbörzén. Az Aranykacsa tradicionális tavaszi borfelvonultatásán tucatnyi pincészet hozta el az új évjáratot és néhány izgalmas, idősebb tételt is. A borvidéket gyakran járjuk, pincészet sem volt ismeretlen, de a borok tekintetében akadtak meglepetések. Volt, akit újrafelfedeztünk, volt, aki váratlan-szokatlan borokkal lepett meg, mások meg hozták a formát és ez sem kevésbé jelentős.

Az utóbbi esős napokban az általános fehérboros hangulatból visszaváltottam vörösre. Talán a borverseny-szezon is hozta ezt, a legutóbbin, Siklóson néhány chardonnay és irsai olivér után jött pár siller (kettő közülük nekem határozottan bejött), majd két tucat vörös cuvée. Hazaérve elő kellett venni egy vöröset, nem volt mit tenni.