Bár még most is sokszor foglalkozunk azzal, milyen volt Európa Kulturális Fővárosának lenni, talán kevesebbet tudunk arról, merre van éppen az aktuális európai kultúrközpont. Az idén a szomszédba költözött a cím: a szlovének második legnagyobb városa, Štajersko székhelye, azaz Maribor lett az aktuális EKF. Van még egy ok, amiért ellátogattunk ide, mégpedig az, hogy Péccsel ellentétben, ahol marginális volt a bor és gasztronómia kreatív becsatolása a projektekbe, itt az egyik legizgalmasabb téma a város gazdag borgasztronómiai kínálata, annak fejlesztése és előtérbe helyezése. Íme, egy kis ízelítő a kínálatból.
Az Aranykacsában teltház várta a borbörze legszebb borait, hogy közülük kiválassza a legjobbakat. Természetesen mi is kíváncsiak voltunk, ezért végigkövettük az estét. Idén a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem egy maradt a végén, hanem négy, ugyanis minden kategória győztese megkapta a Pécs Város Bora 2012 címet. Nem így szavaztunk, de ezt az eredményt vártuk a 12 bor végigkóstolása után.
Van kérem hús a csirkemellen és a sertéskarajon túl is. Bár a magyar lakosság java leszokott minden másról, és nem akar tudomást venni arról, hogy bizony az állatokat megesszük. Például a kecskét. Azt az aranyos, mekegő jószágot, akit bizony nem csupán azért tartunk, hogy kecsketejet adjon, amiből majd sajtot készíthetnek a sajtmesterek, nem is csak azért, hogy a bokros-bozótos területet tisztára rágott legelővé tájépítse át. A kecske, legfőképpen a kecskegida ugyanis finom. És a bak gidák többségének a szomorú sorsa, hogy pár hónaposan (de kecske-jólétben töltött hónapok után) már a tányérunkra költözzön.
A borversenyek kérdésében természetesen mindannyiunkban él egy kis szkepticizmus. Akik gyakorta kóstolunk, tudjuk, hogy a bor hogyan változik, alakul, fejlődik, netán esik szét. A borversenyen adott 5-10 percben kell teljesítenie egy bornak. De hát van ez mással is, ha más nem lát, én is megugrom a dupla Rittbergert, de közönség előtt még sosem sikerült. A nemzetközi versenyekben az a jó, ha van néhány olyan borunk, amelyik jól szerepel, mert akkor talán határon túl is felfigyelnek, hogy van magyar bor, majd aztán félóra múlva megint elfelejtik, de legalább addig ott voltunk a kollektív tudatban. Meg aztán azért is jó egy-egy külhoni arany, mert akkor plecsnizni lehet a bort és marketingelni ezerrel. És ez így van rendjén, kivetnivalót én nem találok benne.
A VII. Budapesti Pálinkafesztivál idei főszereplője a barack volt, így a hamvas gyümölcsből készült párlatok és ételek központi helyet kaptak a rendezvényen. A látogatók egy külön Barackos kertben kóstolhatták meg a finomságokat, többek között az Év Barackpálinkáját is, amely tizenegy párlat házasításából készült. Az eseményt számos koncert és előadás kísérte.
A Pannon Borrégió Egyesület és a
Nemrég egy esőbe és érdektelenségbe fulladt borfesztiválon járva találkoztam ezzel a borral. Egy palackot hazahoztam belőle, a hétvégén elővettem, hogy az ismét esőre váltó időjárásba hozzon valami vigaszt. Olyan volt, amilyenre emlékeztem abból a két kortyból, a múlt hétről. Friss, gyümölcsös, csúszós.
Szemes József azon kevés, kisbirtokos villányi borászok közé tartozik, akinek borai az egyik legkeresettebbek a hazai piacon. A Szemes-borok nemcsak kedvező ár-érték arányuk miatt népszerűek ennyire. Egyedi, már kezdő borfogyasztó számára is felismerhető, azonosítható és szerethető illat és ízvilága van.
A malvaziják mellett a legnagyobb hangsúlyt a helyi érdekességek, ismeretlen, autochton fajtákra fektettük zágrábi kirándulásunk alkalmával. Örömteli volt, hogy szinte minden egyes kiállítónál találtunk legalább egy, csak az adott (bortermelő) tájra jellemző fajtát, sok helyen persze többet is. Többségük számunkra is az újdonság erejével hatott, esetleg kóstoltunk már belőle egy-két alkalommal, de komoly ismereteink biztosan nem voltak velük kapcsolatban. Jöjjenek a borok, ismételten fesztiválos szűkszavúsággal, ábécé sorrendben.
Halas nemzet vagyunk, s ha az Olvasó egy tisztességes borivás második felében erősen a távolba réved, talán azt is vizionálhatja, ahogy Őseink a szélrózsa valamely irányából csikóhalakon benyargalnak édes hazánkba. Persze nem kívánok történelemhamisításba kezdeni, hiszen amúgy is temérdek az aktus körüli bizonytalanság, nem is beszélve anyanyelvünk szétszaladó eredetelméleteinek bojtos gyökérzetéről. Így még mielőtt bárki élne a gyanúperrel, egyéb bizonyítékokat cincálok a papírra, hátha igazam lesz.