Kérem Várjon!
Hírek
Negyedjére is BalatonBor
bori
2019 May 23.

Immáron hagyományosan, minden év tavaszán debütál a BalatonBor legújabb évjárata: ezúttal május 21-én, a Société Budapestben lehetett először megkóstolni a 2018-as szüret eredményeként palackba került olaszrizlingeket. Az eseményhez másodjára csatlakozott Villány közösségi bormárkája, a REDy, de új díszvendéget is köszönthettünk Pannonhalmáról, a PH-Érték Egyesületet. Az évjáratpremier előtt került sor a HegyBor bírálatra is, így azt is megtudhattuk, hogy ki palackozhatja le 2018-ból a HegyBorát.

Sétálókóstoló keretén belül maguk a borokat készítő borászok mutatták be a BalatonBor legfrissebb évjáratát május 21-én a Société Budapestben.

A BalatonBor egyik lényegi pontja a közösségi összefogáson alapuló régiós bormárka létrehozása, ebből kiindulva az „egy fecske nem csinál nyarat“ alapon az ötletgazdák szívesen fogadják a hasonló kezdeményezéseket. A tavalyi évhez hasonlóan az idei rendezvényen is lehetett a villányi összefogás eredményeként létrejött friss évjáratú REDyket kóstolni, valamint idén egy új, még talán kevésbé ismert közösségi bormárka is csatlakozott az eseményhez, a PH-Érték Pannonhalmáról.

"A régiós, illetve közösségi bormárkák továbbra is a hazai borpiac legizgalmasabb trendjét jelentik, aminek egyértelmű jele, hogy minden évben újabbal bővül ezek köre. Tavalyi premierünkön a villányi REDy mutatkozott be, idén a pannonhalmi PH érték is csatlakozott és ezeket is bemutatják a sétálókóstolón. A BalatonBorok közössége nagy örömmel és büszkeséggel működik együtt minden újabb borvidéki márkaközösséggel." – mondta el Kardos Gábor előzetesen, a Balatoni KÖR alapítója, a BalatonBor egyik ötletgazdája.

A sajtótájékoztatón a BalatonBorral kapcsolatosan Dobosi Győző (Dobosi Pincészet) a generációváltásról és az erős szakmai közösség kialakulásáról beszélt, Tóth Balázs (BL YachtClub, Balatoni KÖR alelnöke) az összefogás erejét és a megvalósuló egész éves balatoni nyitvatartást hangsúlyozta. A közösségi bormárka támogatója és képviselője Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus az egységes közös stílus kialakulásáról emlékezett meg, valamint kiemelte, hogy a BalatonBor jó példa arra, hogy akár 3-4 év alatt is lehet komoly eredményeket elérni. Illés Tamás (PH-Érték, Pannonhalmi Apátsági Pincészet) szintén a generációváltásra hívta fel a figyelmet, valamint a pannonhalmi összefogás szerepét emelte ki. A sajtótájékoztatót Szakál Zoltán (REDy, Csányi Pincészet) zárta, aki a második évjáratába lépő REDy marketingben betöltött szerepéről beszélt.

A közösségi bormárkák mellett a rendezvényen kóstolhatóak voltak a régiós borpiramis következő szintjén álló HegyBorok is, illetve a május 21-e délelőtt lezajlott HegyBor kóstoló eredményeképpen az is kiderült, hogy ki palackozhatja le 2018-ból HegyBorát, amely a Balatoni borpiramis második lépcsőfoka.

A teljes lista:

  • Dobosi Pincészet
  • Dombi Pince
  • Gyukli Pince
  • Istvándy Pincészet
  • Kislaki
  • Kiss Pince
  • Laposa Birtok
  • Martinus Birtok
  • Skizo Badacsony
  • Söptei Pincészet
  • Szabó és Fia Borpince
  • Tagyon Birtok
  • Tánczos Pince
  • Zelna Borászat

A BalatonBor megalakulása óta évről-évre egyre nagyobb sikert könyvelhet el magának: egyre több termelő küldi el borát bírálatra, egyre többen ismerik meg a márkát és egyre többen keresik a termelőknél és a viszonteladóknál is. Ezzel összhangban a palackszám is évről évre nő, az idei évben 60 ezer palack kerül piacra.

A BalatonBor első évében kizárólag a termelőknél volt elérhető, második évben nyitott a régiós értékesítés és a gasztro felé. A két egyesület idén az eddigieknél is jobban szeretné motiválni a vendéglátósokat: így aki legalább 60 palackra ír alá szerződést, az első 12 palackot most ingyen kapja meg a termelőtől.


Szótár:

REDy

A REDy egy portugieser-alapú házasítás, amelyben megjelenhetnek egyéb Villányban honos fajták is. A portugieser aránya 51-66 %, a hazai fajtáké (blauburger, kadarka, kékfrankos és zweigelt) 20-49%, míg a nemzetközi fajták aránya 0-14% lehet. A cél minden esetben egy illatában piros- és feketebogyós gyümölcsös, enyhe hordóhasználattal megtámogatott, fűszeres, lendületes, fiatalos bor. A borokat megjelenés előtt egy külön eredetvédelmi bizottság minősíti – akárcsak a cabernet franc-okat. Aki megkapja a minősítést, az használhatja a nevet és az egységes arculatot. Első évjárat: 2017

PH-Érték

A Pannonhalmi Borvidék könnyedsége és jellegzetes egyénisége mutatkozik meg a PH-Érték elnevezésű borban, amely egy rajnai rizling (minimum 50%) alapú házasítás. Fontos kitétel, hogy a házasításba kerülő illatos szőlőfajták aránya nem haladhatja meg a 30%-ot. A szőlő esetében elsődleges szempont a környezettudatos gazdálkodás és a kézi szüret, valamint csak a szigorú minőségellenőrzésen átesett borok kerülhetnek lepalackozásra PH-Érték néven. Friss és üde házasítás, a bor kerek kortyban ölt testet. Első évjárat: 2017

BalatonBor

A BalatonBor kifejezetten a Balatoni borrégió területéről szüretelt Olaszrizlingből készülő könnyed, jóivású reduktív bor. A bíráló bizottság döntése értelmében csak minőségi, hibátlan borok kerülhetnek lepalackozásra. A borok és a felvásárolt szőlő piaci ára is adott: így fognak össze a borászok a szőlő alacsony felvásárlási ára ellen. A bíráló bizottság által jóváhagyott borok egységes cimkével és csavarzárral kerülnek lepalackozásra.

„A BalatonBor régiós termék létrehozásával közös célunk a Balaton körüli szőlőterületeken gazdálkodók piaci helyzetének stabilizálása, alkupozíciójuk erősítése. Az általuk termelt jó minőségű szőlő számukra kedvező áron történő felvásárlása, ezáltal egy minden piaci szereplő számára előnyös fair-trade termék létrehozása. Hosszú távon egy alulról szerveződő régiós integrátori rendszer előmozdítása, végső soron a balatoni szőlők megújítása, a borok számára stabil hazai és külföldi piacok kiépítése valamint a tó körüli termőterületek növelése.”  Első évjárat: 2015