Egyszer már kóstoltam Taklerék Szenta-völgyi kékfrankosát, még nagyon fiatal volt, de már nagy ígéret, valahogy így fogalmaznak azokról a brazil kissrácokról, akikre már nyolcévesen feni a fogát mindegyik spanyol vagy angol sztárcsapat. Nem tudtam én sem, hogyan fog fejlődni, csak azt, hogy van benne valami, ami más az eddigi szekszárdi kékfrankos-élménynél.

Aztán volt egy borszemináriumi kékfrankos-kóstolónk, én autót vezettem persze akkor is, bepakolás, elpakolás, de egy pluszban beszerzett palack azért jutott nekem is belőle, hazavittem hát egy alaposabb ismerkedésre.

Hűtőbe került egy napra, majd kibontottam, elővettem rég porosodó dekanteromat, átmostam, és beletöltöttem a bort. Hagytam felmelegedni, kibontakozni. Amíg az esti rituálé, vacsora, fürdetés, elpakolás lezajlott, majd esti csend telepedett a házra. A tévében talán valamelyik helyszínelős sorozat ment, háttérben vérnyomokat elemeztek, a megfelel pohár is előkerült, majd töltöttem magamnak.

Ritkán van idő, sok idő, elég idő egyetlen borra. De most nem összehasonlítás, nem versengés, semmi ilyen nem volt a cél. Csak megkóstolni egy bort. És aztán persze, el is fogyott a palack kétharmada, a köpőcsészét most a polcon hagytam.

Sötét, mély szín. Rubin és fekete. Tömény illatok, elsőre a hordó, de nem durván, inkább fűszerezettséget ad a bornak, ráadásul nem is egyszer édes hordófűszerek ezek, az édes, érett erdei gyümölcsökön, a málnán és a meggyen túl van benne egy izgalmas zöldfűszeresség, kakukkfű és borsika talán. Nem túl intenzív, de szépen nyílik és egyre szebb a korty is.

Aszalt meggy az első asszociáció, de aztán a rumos meggy, a marcipános szilva is kivehető, emlékszem a borra és vannak határozott, visszatérő ízjegyek. Ugyanakkor szépen simult bele a struktúrába az izmosság, a tannin lágy és puha, a korty egyszerre édes, fűszeres és gyümölcsös. Sőt a háttérben még egy kis sós-fűszeres dísze is van minden kortynak, főleg az utóízben.

A korty tartós, tartalmas, szinte rágható. Nem nehéz, nem vaskos, nem túl sok. Bőven belefér a kékfrankosba, mert hozza, ugyanakkor talán épp ezért is olyan nagy, koncentrált, komplex bor, amelyben a savak is megfelelő szinten vannak, a lendületével sincs gond és nem unjuk a harmadik korty után, hanem simán lecsúszik a második pohár is. Legalább.

Nem ismerem a Bátaszék környékén található dűlőt, de érdemes volna közelebbről is megnézni. A Szenta-völgyi ugyanis tágítja a kékfrankos-értelmezést, nem mindenkinél fér bele ez a töménység, ez a koncentráció. Szerintem meg érdekes értelmezés, de néhány évjárat mutatja majd csak meg, hogy hosszabb távon hogyan működik.

Étel mellé még jobban érvényesülhet, ezt most nem próbáltam ki. Hogy megéri-e a 7500 forintos árat, ezt már a borra szánható pénzkeretünk dönti el. Nálam 90 pontra csúszott fel, azaz *****.