Vajon mire gondoljon az ember, amikor száraz borok bemutatására szóló meghívót kap egy olyan pincészettől, amelyik sokáig az édes borok felsőbbrendűségét hirdette? Változó időkre? És egyáltalán: lehet-e érdekes egy olyan kóstoló, amelyeken az édes borvidékek nagyágyúi csak mellékszereplők?
Nem túl gyakran bontunk magnum palackokat, ami hiányosság, viszont nemrég kettővel is összebarátkoztunk. A fehéret egy pekás, azaz sütőharangos sütögetés elején kóstoltuk meg, a maradék az ételt fűszerezte, a vöröset viszont már az étel mellé kortyoltuk el. Egy furmint, egy teran, két horvát magnum.
A tállyai Szóló pincészet munkásságát őszintén bevallva ezeddig nem ismertem. A motiváció elsősorban az volt, hogy ezen változtassak, amikor a budapesti Costes Downtownban rendezett évjáratbemutatóra indultam.