Másodszor kértek meg borboksz-ringszpíkerkedni, Szabó Zoli a Kaukázust járta éppen, véletlen egybeesés, hogy az általa kevésbé kedvelt bordói fajta jött éppen szembe velem ezen a napon. Nekem nincsen sok prekoncepcióm, kóstoltam már jó cabernet-ket, még idehaza is. A múltkori bikavér visszafogott látogatottsága után azt viszont jó volt lemérni, nem a levezető személye a mérce, most ugyanis erős telt ház volt.

A keddi kóstolók valahogy hullámzóan alakulnak mostanában, a múltkor kiemelkedően jó volt, két részben fértek el a sok jó borok, ezzel szemben a mostani rövidebbre sikeredett. Nem sokkal, de pontszámokban mindenképpen. Korrekt, tisztességes, olykor egész jó borok, egy-két (nem túlzottan) kiemelkedő kivétellel. Túlnyomórészt Szekszárd a pohárban.

Petőfi Sándor 1847-ben keltezett, Kerényi Frigyeshez szóló úti levelében azt írja Tokajról: “Szebbnél-szebb tájakon járok, barátom; ma a Hegyalján jöttem keresztül... E városokban laknak, e hegyeken az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszinű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint e föld nem siralom völgye, mint a vallás tartja. Lelkesedve néztem jobbra, balra, előre, hátra; úgy neki lelkesedtem, mintha én ittam volna ki a legékesebben szóló apostolt. Az idő is gyönyörű volt; felhőtlen, verőfényes...”