Kérem Várjon!
Cikkek
Vegyük és igyuk: Danubiana Szekszárdi Merlot Rosé 2009

A hétre mindenképpen vöröset akartam ajánlani, be is szereztem az Intersparból egy 2006-os Bujdosó merlot-t 1090 forintért. 2008-as palackozású tétel, nagyon kedvező áron. Megkapta a szokásos három napot, de a harmadik végére sem éreztem úgy, hogy ajánlanám a bort e rovatban. Nem volt benne semmi merlot, éretlen paprikás jegyei voltak illatában és ízében is. Illata néha összeszedte magát, de pár perc alatt mindig visszaesett. (Ha valaki esetleg tesz vele egy próbát, ossza meg velünk, hogy ugyanezt tapasztalta-e. Ha nem, akkor ismét a „megfelelő” tárolás lehetett a hibás.) Nem bontottam kontrollpalackot, egyik bornál sem fogom megtenni. Átlagos, hétköznapi vásárlóként mindenből egy palackot próbálok ki. De vésztartalék természetesen volt kéznél.

kenszei
2010. február 28. 12:02:30
Cikkek
Látogatóban Dúzsi Tamásnál

Dúzsi Tamás azon szekszárdi borászok egyike, akiknek neve elválaszthatatlanul összeforrt a borvidékkel. A borvidék rendszerváltás utáni ébredésekor alapított saját borászatot, és lett az eltelt 15 év alatt a borélet meghatározó alakja. Mindezt amolyan „különutasként”, a saját útját járva.

Mester Zoltán
2009. október 26. 15:11:40
Cikkek
le Mondial du Rosé 2009

Most kaptuk a hírt: rozéink ismét szárnyaltak a vébén. Leginkább Dúzsi Tamásnak köszönhető ez, aki három aranyat is bezsebelt, egy ezüst mellett. Cabernet sauvignon, pinot noir, kékfrankos a trendi rozé ma a szekszárdi borvidékről, mellette egy villányi ezüst is érkezett a régiónkba: a Château Teleki Framboise rosé cuvée-je kapott elismerést a le Mondial du Rosé elnevezésű borversenyen, amelyen 45 arany és 194 ezüstérmet osztottak ki.

A díjazott rozék mindegyike a Rozéim elnevezésű rozé-különkiadásban vásárolhatóak meg, amelyben hat fajta (menoire, pinot noir, cabernet sauvignon, merlot, kadarka, kékfrankos), hat palack rozé található.

 

bori
2009. május 7. 08:59:49
Összesen 70 db találat. 23/24 oldal.
banner