Tavaly indult, ma már átlagosan 100-120 résztvevővel dübörög a Szekszárdi BorEgyetem a PTE Illyés Gyula Főiskolai Karán. Elébb főleg szekszárdi borokat kóstoltak, de a változatosság gyönyörködtet, gondolták s meghívták az általunk is gyakorta olvasott Albert Gazdát, beszéljen egyik kedvencéről az olaszrizlingről. Szerencsére nem csak beszélt, de hozott is egy szép válogatást északtól délig, kelettől nyugatig volt itt mutatóban minden jelentősebb "olaszos" borvidékről. Kóstoltunk szorgalmasan, jegyzeteltünk, egyetértettünk, vagy nem, amit tapasztaltunk, megosztjuk egy kattintás után.

Valamelyik este került elő. Úgy kaptam, azt mondták róla, hogy nagyon kedvelik. Félretettem, sok határidős kóstolás volt az év vége felé, most jutott idő szabadon választott borokra is. Hétköznap este volt, vacsora után került ki belőle a dugó. Ülök a gép előtt, olvasgatom, írogatok, esti teendők, miután a gyermek elaludt. Két kis pohárka a szigorú mérlegeléshez. Aztán még egy. Majd még egy. Pár nap múlva a maradékot is elővettem egy bővebb sorban, nem vallott szégyent ott sem. Jó vásár címkés bor nem mellesleg.

Szekszárd, szüreti fesztivál, egy remek kékfrankos, egy kitűnő bikavér. Kíváncsiak voltunk, hol és ki által készülnek a borok, amelyeken a Márkvárt Pince neve áll. A Pécsi Borozó riportja a fiatal Márkvárt Jánosról. A többnyire motoron közlekedő Márkvárt Jánost először gyalog láttuk, a családi pince előtt. Az idill persze motorizáltan teljes: nagyapját, akinek a vállalkozás az alapjait köszönheti, épp egy traktorral birkózva látjuk, és a két szekszárdi szőlőterületet már terepjáróval közlekedve mutatta meg a fiatal borász.