Kérem Várjon!
Cikkek
Szekszárdi lányok, szekszárdi pincék

Nem újdonság, hogy a borászatokban nők is dolgoznak. Lévén, hogy a borászkodás általában családi vállalkozás, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe. Manapság pedig egyre többször botlik az ember nőkbe és főként fiatalokba egy-egy borászatba betérve. Minket az érdekelt, hogy fiatal lányok miért kezdenek el borral foglalkozni, hogy mi vezette őket erre a pályára és persze, hogy mik a jövőbeni terveik. Első ízben három szekszárdi „borászlányt” kérdeztünk meg. Bodri Orsi főleg a borászat marketing és back office területén tevékenykedik, Eszterbauer Ildikó is főképp a háttérmunkát végzi és leginkább a papírmunka az ő része, míg Sebestyén Csilla egy jónevű skóciai hotel sommelier-je.

Keresztény Ákos
2011. november 3. 8ó
Cikkek
Pinceavatás a decsi hegyen

Néhány év alatt valóra vált a legtöbb szekszárdi borász álma. Szekszárd valóban divatba jött, jelentjük. Ennek pedig egyik egyértelmű jele, hogy az évek óta felfelé ívelő pályán mozgó Takler Pince most új feldolgozót, pinceágat és palackos tárolót avathatott október 25-én kedden este. Ez a fejlesztés még 2008-ban nyert el európai uniós támogatást és a több szempontból sem túl szerencsés 2010-es év miatt közel két és fél évig húzódtak a munkálatok. Takler Ferenc azonban elégedett és úgy érzi végre megfelelő helyen érlelődhetnek a borok és folyhat a pincében a professzionális munka.

mÁkos
2011. október 28. 8ó
Cikkek
Duplacsavar: Kiss Gáborral Németh János pincészetében

Vannak helyek, ahol elsőre otthon érezzük magunkat. Ilyen Németh János iván-völgyi pincéje, ahol minden alkalommal érezzük, hogy változik, épül-szépül, de mindenkor nyugalmat áraszt, van a helynek s van a házigazdáknak is varázsa. Ahogy Kiss Gábor is egy olyan borász, akit nem lehet nem kedvelni. Néha kicsit esetlennek tűnik, aki azonban villányi pincéjében is remek vörösborokat készít, sőt a Matias Pincészetben azt is megmutatta, a fehérborok világa sem idegen tőle. Egy augusztusi délutánon Villány Szekszárdra látogatott.

Győrffy Zoltán
2011. október 26. 8ó
Összesen 386 db találat. 105/129 oldal.