A nagy hóeséses nyavalygást megelégelve a szokásommá vált reggeli egyórás hólapátolást követően úgy döntöttem, hogy benézek a város szívébe. Elindultam hát helyi járatú buszt keresni, ami a centrum felé vinne, fel is szálltam egyre, de az a cél előtt pár megállóval lerobbant. Sebaj, pár (száz) méter havas gyaloglást követően legalább felszállhattam a sikeres belvárosi járatra, a negyvennégyesre. Még nem buszoztam se a Szent István téren, se a Mária utcában, élmény volt, de csak a Flórián térig tartott. Onnan gyalogoltam szorgalmasan, oda s vissza, ebédelni, tárgyalni, sajtótájékoztatóra.

A hivatalos díjátadó gálaebédet megelőzően ünnepelték meg a szekszárdiak, hogy Vida Péter révén 2011-ben ismét borvidékükre költözött az Év Bortermelője cím. A rangos díj elnyerését a szekszárdi képviselők is tisztelettel ismerték el, hiszen ezentúl a szekszárdi Év Borászok a város díszpolgárai lesznek. Az ünnepi vacsorára kétszázan fértek be, de kétszer annyian szerettek volna jelen lenni: öröm látni, hogy a szekszárdiak büszkék boraikra, borászaikra, Vida Péterre.

Afféle vallástól független hagyomány ez, összejönni egy évkezdő mulatságra, előbb csak mi voltunk, felnőttek, majd születtek gyerekek, lassan már többen lesznek, mint a felnőttek, két szinten különül el a csapat, a borhűtőt még vállvetve védjük, de eljön a pillanat, amikor át kell engednünk a terepet. Na egyelőre még nem s így a 2012-es év első közösségi borozását szerb karácsony jeles alkalmából rendeztük meg, amelyen bontottunk pár olyan tételt is, amelyről érdemes megemlékezni.