Amikor a Pécsi Borozó második száma megjelent 2008 nyarán, Andreas Ebner volt az egyik interjúalanyunk. A régiónkba települt külföldi borászokat kerestünk meg, máig tartó barátságok kezdete volt az akkor találkozás. Sokszor voltunk már azóta a mozsgói szőlőhegyen, mindig találtunk valami újat, hol csak épp új fákat, vagy néha, mint legutóbb, egész új épületeket.
Bár már 2007-ben elkezdődött a Pécsi Borozó szervezése és előkészítése, sőt korábban is foglalkoztunk boros ügyekkel, blogoltunk, írtunk, kóstoltunk, de 2008-ban jelentünk meg először Pécsi Borozóként nyomtatásban, majd weben. A hatodik közös évünk kezdődik el, új kihívásokkal, új energiákkal. Hogy mivel is töltődtünk fel? Mit kóstoltunk, merre jártunk, milyenek voltak az élményeink 2012-ben? Egy kis összegzés, nem toplista, csak ezeket szerettük.
A hideg idő ha megérkezik, jobban vágyik az ember a meleg ízekre, a testes vörösekre, és hajlamosabb engedni a fűszerek hangulati csábításának. A tél illatairól, ízeiről létezik valamiféle lappangó közmegegyezés, a fűszeres teából felszálló gőzben, a hidegben illatozó forralt borban. A tél édes fűszerezése valahol a mézeskalácsban sűrűsödik össze. A mézeskalács illata magában rejti azt az ízt is, amelyet évszázadok hagyományoztak át, s melyet ma mestercsaládok visznek tovább, vagy élesztenek fel.