Kérem Várjon!
Hírek
Villányi a kadarka-champion
bori
2019 March 25.

Huszonnegyedszer rendezték meg az idén 300 éves évfordulóját ünneplő Kiskőrösön a XXIV. Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borversenyt. Az egész éves ünnepségsorozat részeként március 22-én versengtek magyarországi, szerbiai, erdélyi és bulgáriai kadarka-borok (fehér, rozé, siller, vörös és cuvée) találkoznak a neves grémiummal, hogy kiválasszák a nagydíjas kadarkát.

A vendégeket Csengődi Éva, a rendezvény háziasszonya üdvözölte, majd Domonyi László polgármester nyitotta meg a programot. Font Sándor országgyűlési képviselő, a Parlament Mezőgazdasági Bizottsága elnöke, valamint Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke is köszöntötte a megjelenteket. Frittmann János, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnöke adott iránymutatást a borbírálóknak, majd Csengődi István, a rendezvény házigazdája is üdvözölte a borbarátokat.

A megnyitó után az ítészek megkezdték munkájukat. A 3 bíráló bizottság összesen 101 mintát bírált el, melyből 75 önálló önálló kadarka, 26 pedig kadarka cuvée volt. A bizottságok élén Nyitrainé dr. Sárdy Diána (Szent István Egyetem tanszékvezető, egyetemi docens), dr. Pásti György (Szent István Egyetem, egyetemi docens) és Kisari István (Mathiász János Borlovagrend kancellárja) foglaltak helyet.

A szervezők köszönetüket fejezik ki a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Iskola igazgatónőjének, Szentgyörgyiné Szlovák Máriának, valamint az Igazgatóság elnökének, Lupták Györgynek, hogy segítségül adta tanárait és diákjait. Biácsiné Lucza Erika és Filus János oktatók által koordinált 11/E és 13/SZ osztályos Közgazdász és Élelmiszeripari Technikus tanulók közreműködésével kerültek a minták a bírálók elé.

Mindeközben a nagyteremben „Szőlőtermelők integrációja” címmel beszélgetést kezdeményeztek, melynek moderátora Keresztes József volt, miközben több külföldi és magyar borvidék kadarkáit kóstolhatták meg. A beszélgetés után Ihos József szórakoztatta a kedves vendégeket.

A nap folyamán a rendezvény területén vendégeink megtekinthették támogató kiállítóink termékeit, ajánlatait, kellemes hangulatban megvitathatták a legújabb technológiákat, lehetőségeket a szőlőtermesztéstől, a finom borok elkészítésén át a csomagolásig és népszerűsítésig. Mindezt bor- és pálinkakóstolóval egybekötve. Az udvaron napközben a támogatók jóvoltából többféle Dutra traktort, veterán és új autót is megtekinthettek a jelenlévők.

A borverseny eredményeit Módos Péter, a Magyar Borakadémia tagja összegezte, majd elkezdődött az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás.

A Kadarka Nagydíjat Jekl Pincészet 2015-ös évjáratú Kadarkájával nyerte el. A serleget Módos Péter, a Vándordíjat a tavalyi Nagydíjas, Koch Borászat képviseletében Fehér Anna adta át.

A második legszebb kadarka a Garamvári Szőlőbirtok 2017-es Lellei Kadarkája, az elismerő serleget Domonyi László adta át.

A harmadik legszebb kadarka idén a bulgáriai Lovico Winery 2016-os Gamza bora, a serleget dr. Tkatchenko Rossen Ihos Józseftől vehette át. Ezt a bort dr. Buza Péter, a Kadarka Kör Főkadarnagya külön Diplomával is jutalmazott.

Az első három legszebb kadarka egy külön ajándékcsomagban is részesült a Mátyás Pálinkaház jóvoltából, melyet Nagy Norbert adott át.

Kiskőrös Város Polgármestere a Legszebb kiskőrösi kadarka címet a Szentpéteri Borpince 2017-es borának adta, Kiskőrös Város Hegyközsége a Legeredményesebb kiskőrösi termelő, Pohankovics András 2018-as Kadarka borát jutalmazta, a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend a Legeredményesebb borlovag, Turú Gábor (Akker-Plusz Kft.) 2017-es Kadarka borát díjazta.

Az István Borház elegáns plakettjét, a "Legszebb Cuvée” különdíjat Guldné Gelencsér Noémi, 2017-es Kadarka–Cabernet franc–Merlot cuvéeje kapta.

A Szentendrei Kadarka Kör „Legjobb Siller Bor” különdíját Tóth Ferenc Pincészete, az Egri Borvár 2016-os bora érdemelte ki.

Hetényi József szaporító anyag előállító 500 db Kadarka klón gyökeres dugvány vesszőt ajánlott fel az István Borház 2017-es Kadarka rosé bora szerepléséért.

Az Autócent Kft. egy hétvégére szóló, tele tankolt SUZUKI SX4 S-CROSS autót ajánlott fel Mezőfi Gábornak, aranyérmes, 2018-as Kadarka boráért.

A HP-CORK Kft. által felajánlott 1000 db, agglomerált parafa dugót az organikus gazdálkodás mellett elkötelezett Kiskőrösi Evangélikus Iskola érdemelte ki 2018-as Kadarka siller borával.

A BASF Hungária Kft. Mázas tányér különdíját a Naphegy Pincészet 2016-os aranyérmes Kadarkája kapta.

Részletes eredménylista letölthető innen.


Fotók: vira.hu