Az új év kezdetén gyorsan bepótolni szeretném az elmaradásaimat. A lista nem rövid. Például van az úgy, hogy füzetekbe jegyzetelek. Általában. Kis füzetecskékbe, noteszekbe, nagyobb mappákba, aztán gépbe kerül, ami arra érdemes. A füzetek be dobozokba. És gyűlnek. Vagy elvesznek. Nem annyira gyakran hagyok el dolgokat, de akkor nagyon. Két kóstoló jegyzetei kerültek bele abba a füzetecskébe, aminek hetek óta nyomát se találom. És mostanra feladtam. Fotók készültek a kóstolókon, így fotóból emlékezek meg róluk.

Valamiben hinni kell… Egy borvidék, egy borászat olykor hosszú ideig keresi a saját útját, a megfelelő házasítást, a fajtát, amit sajátjáénak érez, amit legjobban szeret. Volt időszak, amikor nagyon bíztam benne, hogy Szekszárdon ennek az útkeresésnek a vége a kadarka lesz, azonban a mostani kóstolóra beküldött borok között egyetlen kadarka volt csupán 5 db kékfrankossal szemben. Úgy tűnik, hogy ez a kérdés eldőlni látszik, bár a nagy képet minden bizonnyal az azért árnyalja, hogy a kadarka ritkán az a nagy formátumú, hosszasan érlelhető fajta. Következzen tehát 3 újabb kékfrankos tétel…

Igazán izgalmas feladatot kaptunk nemrégiben, hiszen az elmúlt években készítettünk már cikket a Schieber Pincészetről, emellett Rappay Józseffel is beszélgettünk tavalyelőtt, amikor még a Szent Gaál Pincészetet erősítette. Most azonban a két történet találkozott és összefonódott, hiszen Jocó tavaly átvette a Schieber Pincészet főborászi és cégvezetői posztját. Interjúnk a Pécsi Borozó 2019. őszi számában jelent meg először.