Néha - csak részben viccesen - jegyzem meg, hogy két dolgot (biztos) nem szeretek a bor világában: a pincét és a parafadugót. Megkóstoltam volna ugyanis egy bort, ajándékba kaptam egy barátomtól. De dugós volt. Nincs ennél dühítőbb csalódás. Nem az ára miatt, nem a bor jelentősége miatt, de abban a pillanatban pont azt a hónapokig őrizgetett palackot szerettem volna kinyitni, és tessék, élvezhetetlen.
Ez lett volna a címe - Tompa Imre barátom javaslatára - annak a cikknek, amit még 2013-ban írtam a Borigo Magazinnak, és ami BGB vigyázó tekintetének súlya alatt „Borok a piros lámpás negyedből“-re szelídült.
Az év elejére még egy tavalyi élmény, méghozzá nem is akármilyen: a Nivegy-völgyi olaszrizlingeknek szerveztek egy tematikus napot Szentantalfán. Ami nem Pécs szomszédjában van, de ha olaszrizling, indul az autó. A mesterkurzuson és a nyílt kóstolón ott voltunk, az utolsó kompot hazafelé még pont elcsíptük.