Pofán röhögtük a telet. Hidegtűrő képességünket nem teszteltük tovább, mexikói életérzésért mentünk a Teréz utcába, a Tex-Mex Étterembe. Egy teremnyi nyár az ónos eső meg a csúszós utak városában. És igen, köszönjük Isten, hogy nem volt az étlapon chilis bab!
Ki ne evett volna saját zsírjában sütött és eltett (ha nem is kacsa- vagy liba-), de mondjuk csirkemájat vagy sült húst? Lefogadom, kevesen vannak, akiknek nagyanyái, anyái ne készítettek volna efféléket. A hazánkban sem ismeretlen, de Dél-Franciaország specialitásaként számon tartott konfitálás tulajdonképpen nem más, mint az egyik legősibb hústartósítási eljárás: alacsony hőfokon, saját zsírjában kisütött és tárolt hús, amely hűtés nélkül is eláll, akár hosszú hónapokon át. A confit szó eredete már önmagában is kellő magyarázattal szolgál a dolog mibenlétére: a francia confire szó annyit tesz, tartósítani.
Éttermet választani: mint a karácsonyi ajándékvásárlás. Túlzott ideg, aztán biztos a rossz lóra teszünk, de bontáskor (többnyire) szebbnek látjuk a valót. Nagyon nem pörögtünk fel a Dóm Vendéglőn a Király utcán, de a mézeskalács házikó dicséretes lépés volt.