A Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvénysorozat megy akkor is, ha nem akarják. A hosszú hétvégéhez, a három napos ünnephez így tavaszvégen (leszámítva egy apróbb időbeli botlást néhány éve) ragaszkodnak. Az ünnep persze eltartja a rendezvényt, Pünkösd egy darabig még biztos lesz, és a borászok így is, úgy is készülnek erre az időpontra, és ilyenkor általában még azok is nyitva vannak, akiknél egyébként hiába dörömbölnénk a pinceajtón.

A borversenyek kérdésében természetesen mindannyiunkban él egy kis szkepticizmus. Akik gyakorta kóstolunk, tudjuk, hogy a bor hogyan változik, alakul, fejlődik, netán esik szét. A borversenyen adott 5-10 percben kell teljesítenie egy bornak. De hát van ez mással is, ha más nem lát, én is megugrom a dupla Rittbergert, de közönség előtt még sosem sikerült. A nemzetközi versenyekben az a jó, ha van néhány olyan borunk, amelyik jól szerepel, mert akkor talán határon túl is felfigyelnek, hogy van magyar bor, majd aztán félóra múlva megint elfelejtik, de legalább addig ott voltunk a kollektív tudatban. Meg aztán azért is jó egy-egy külhoni arany, mert akkor plecsnizni lehet a bort és marketingelni ezerrel. És ez így van rendjén, kivetnivalót én nem találok benne.